Csatornába zuhant egy Mercedes CLS
Elnézte a váltófokozatot a vezető, vízbe esett a Mercedes
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Amatőr hiba miatt esett vízbe, majd merült el tetőig a Mercedes CLS. Az esetet a sofőr szerencsésen megúszta.
Kínában egy csatorna melletti parkolóban történt az eset, amikor a Mercedes vezetője rossz fokozatba tette a váltót és hátramenet helyett egyenesen a csatornába hajtott
Szerencsére forgalmas környéken történt a szerencsétlenség, így azonnal a sofőr segítségére siettek. Egy mentőövet dobtak neki, azonban arra hivatkozva, hogy nem tud úszni, inkább az autóban maradt
A kiérkező mentőegységeknek végül sikerült kiemelni és partra húzni az autót. A kétségbe esett nő annak köszönheti az életét, hogy a csatorna csupán néhány méter mély volt, emiatt nem süllyedt el teljesen az autó
És ha a szerző becézi a márkát?
Elvégre a “Swift 1.3 kat.” típusú autót is ritkán szólítják teljes nevén…
A márkát Mercedes-Benz-nek hívják, a típus pedig nem CLS