Csekély árért gigászi méretekkel itt a Dacia Dokker

Olcsó családi vagy céges autó kéne? Dacia Dokker a megoldás!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kisvállalkozók, nagycsaládosok, figyelem! A Dacia újabb ütőkártyát húzott elő, a Dokker és a Dokker Van remek családi autónak, és még jobb kishaszonjárműnek ígérkezik.

Folytatódik a Dacia sikersztorija. Igen, nem túlzunk, sikersztori, amit a Renault ír az egykor még románnak számító márka újraélesztésével. A valaha még kifejezetten olcsónak és fapadosnak szánt Dacia ma már inkább józan választást jelent, s itthon az idei évben például már stabilan a 11. helyen áll az eladási ranglistán, májusban pedig a hatodik volt. Palettája az európai gyártók közül a legfrissebb, hiszen a Lodgy egyterű alig több mint egy éve futott be, a Logan, Sandero, Sandero Stepway sorozat pedig az elmúlt év végén debütált. Most a kishaszonjárműként és haszonjármű alapú egyterűként érkező Dokker az újdonság, szeptemberben pedig befut az új Logan MCV is. Legidősebb modellje a 2010-ben debütált Duster - ami nem mellesleg a márka, s a szabadidőautó-szegmens hazai bestsellere is.

Nos, ezt a sikert folytathatja a Dokker, a hazai piacot meghatározó céges kuncsaftok körében az év végére 3,5 százalékra fogja növelni a márka (április végén 2,9, tavaly 2,4 százalékos) piacrészét - legalábbis a hazai vezetők várakozása szerint. Azok pedig nem alaptalanok, ugyanis a Dokker és haszonjármű kivitele, a Dokker Van formás, ügyes és olcsó, s nem utolsósorban tágas. A karosszériák mérete ülésszámtól függetlenül 4,36 x 1,75 x 1,81 méter. Azaz hosszúságát és szélességét tekintve a Dokker kompakt, magassága „emberes”, de még épp akkora, hogy a hazai mélygarázsokba és gépi mosókba beférjen, tengelytávja pedig elképesztően nagy: 2,81 méter.
Méretek
Hosszúság x szélesség x magasság [mm] 4363 x 1751 x 1814
Tengelytáv [mm] 2810
Hasmagasság [mm] 189
Csomagtér [l] 800-3000; Dokker Van: 3300


Utóbbi nem csak tágas utas- és csomagteret ígér, hanem valóban nagyot is ad. Nincs szorongás az első üléseken. Tartás sincs sok mondjuk, ugyanis az ülőlapok csaknem sík felületűek, s nem is túlzottan nagyok. Viszont hátul sem rosszabb a helyzet, s ha az ülések nem is függetlenek, a három utas dedikált helye adott, s még Isofix gyerekülés-rögzítőből is van három. A Dokker teljes értékű ötszemélyes autó, hátul is elegendő méretű, sík padlójú lábtérrel, kalaptartóig 800 (!) literes, üléshajtással 3 m3-es, alaphelyzetben is 1,16, üléshajtással 1,57, az opciós első támlabillentéssel 3,1 méter hosszú csomagtérrel. Az utastér berendezése nem puritán, a bemutatón látott leggazdagabb - Arctic - ellátmányoknál kellemes világos betét dobta fel a kizárólag kemény plasztikból felépülő műszerfalat.
A Dacia Dokker alapárai
Access Ambiance Arctic
1.6 82 LE 2 590 000 Ft 2 740 000 Ft 3 090 000 Ft
1.2 Tce 115 LE 3 440 000 Ft
1.5 dCi 75 LE 3 140 000 Ft 3 540 000 Ft
1.5 dCi 90 LE 3 690 000 Ft
Alapáras a szervokormány, a 4 légzsák, a teljes értékű pótkerék, amúgy az Access alapverzió igencsak fapados, még visszapillantója sem állítható - 2 590 000 forintért így is jutányos. Az Ambiance 150 000 forint felárért elektromos ablakokat, távirányítós központi zárt, osztottan dönthető hátsó ülést, 15 colos felniket és állítható tükröket ad. Az alaphoz mérten félmillió forintos extra kiadást jelentő Arctic már légkondis, kétoldali tolóajtós, állítható magasságú kormányoszloppal és vezetőüléssel, tetősínekkel, elektromos tükrökkel, valamint ködfényszóróval szerelt, s lökhárítói és tükrei is fényezettek. Felárért tolatóradar és érintőképernyős, MP3-játszós MediaNav navigációs készülék is szerepelhet. Egyelőre sajnos nem tudjuk, hogy mennyiért, ugyanis a Dokker extralistája még jóváhagyás alatt áll, ám az biztos, hogy a tételek az autóhoz hasonlóan alacsony árúak lesznek, az ESP például már biztos, hogy 85 000 forint - a piacon a legolcsóbb. Listaárakat ezúttal szándékosan csak a táblázatokba írtunk, beszéljenek csak a számok.
Hirdetés
Műszaki adatok
1.6 1.2 Tce 1.5 dCi 75 1.5 dCi 90
Motor benzin benzin dízel dízel
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1198 1461 1461
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/16 4/8 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)] 82 (5000) 115 (4500) 75 (4000) 90 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 134 (2800) 190 (2000) 180 (1750) 200 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 15,9 10,7 (10,4)* 15,9 13,9
Végsebesség [km/h] 150 175 150 162
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 9,9/6,2/7,5 7,2/5,4/6,1 (7,5/5,5/6,2)* 5,2/4,1/4,5 5,2/4,1/4,5
CO2-kibocsátás [g/km] 175 140 (143) 118 118
Saját tömeg [kg] 1090 (1138)* 1205 (1164)* 1205 (1189)* 1205 (1189)*
Megengedett össztömeg [kg] 1768 (1908)* 1823 (1934)* 1818 (1959)* 1854 (1959)*

*Dokker Van
Táblázatunkból az is látható, hogy a Dokker kétféle benzines és kétféle turbódízel motorral, csakis ötsebességes manuális váltóval kapható. Egyedül az alap 1,6 literes, 82 lóerős benzines nem turbós. A két dízel egységesen 1,5 literes, 180, illetve 200 Nm nyomatékát mindkettő alacsonyan, 1750 1/percnél adja le. Euro5-normásan, jelentős turbólyukkal és nem olyan élénk gázreakcióval, mint amit tudott ugyanezen motor még Euro4-esként. Aki élénkséget vár a Dokkertől, az bizony a benzines, 115 lóerős 1.2 Tce csúcsváltozattal köthet majd barátságot. Ez a paletta egyedüli hengerenkénti négyszelepese halk és egyenletes járással. A sláger persze minden bizonnyal a 4,5 l/100 km gyári vegyes fogyasztású dízel lesz, hiszen felára a turbós benzineshez képest nem jelentős.
A Dacia Dokker és legfőbb konkurensei
Dacia Dokker Skoda Roomster Fiat Dobló Panoráma Citroën Berlingo Volkswagen Caddy
Csomagtér [l] 800 509 790 675 750
Hosszúság [mm] 4363 4214 4390 4380 4406
Szélesség [mm] 1751 1684 1832 1810 1794
Magasság [mm] 1852 1607 1895 1862 1819
Tengelytáv [mm] 2810 2620 2755 2728 2681
Alapár [Ft] 2 590 000 3 370 810 4 100 000 4 380 000 3 798 800
Az pedig egyértelmű, hogy a Dokker spórolásról, nem pedig a vezetési élményről szól. Nagy autót kapunk kis pénzért. Azt pedig el kell fogadni, hogy az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű egyenetlen úton billegteti a magas karosszériát, úthibán és fekvőrendőrön út, s a végállásai között 3,3 volánfordulatos kormánymű sem a közvetlen és kellemes irányíthatóságról szól. A Dokker bizony egy igásló, ráadásul olyan, amiben kellemesebb hátul utazni, mint sofőrként vezetni. Ez van, ettől még egy nagyon korrekt ajánlat. Pláne az haszonjárműként, kiviteltől függően 600-750 kilogramm teherbírással, 3,3 köbméteres raktérrel.
A Dacia Dokker Van alapárai
Access Access+
1.6 82 LE 1 790 000 Ft 1 990 000 Ft
1.5 dCi 75 LE 2 140 000 Ft 2 340 000 Ft
1.5 dCi 90 LE 2 490 000 Ft

„Teherautóként” nettó áron már 2 millió forint alatt is elérhető a Dokker, az (Access) alapellátmány itt is tartalmaz szervokormányt, de légzsákot csak a sofőrnek ad. A nagyobb teherbírást is adó Access+ már utasoldali légzsákot, távirányítós központi zárt, elektromos ablakokat és 15 colos felniket is sorol, valamint lökhárító- és tükörház-fényezést is ad. Extrákat szinte fillérekért ad a Dacia, a légkondi például nettó 120 ezer forint a Dokkerhez, azaz a klímás, erősebbik felszereltségű alapdízel ára is (nettó) 2,5 millió forint alatti.
Ahogyan azt a Daciától már megszokhattuk, az alapesetben is 3 év/100 000 kilométer, opcióként hosszabbítható garanciával kínált márka újdonságai ismételten a használt autókkal is felveszik az árversenyt. A hosszú évekig hibamentesnek ígérkező üzem mellé egy kis fapadosságot társítanak. Már csupán annyit, hogy az az átlagfelhasználók számára ne legyen bántó. A bőséges helykínálatú, verhetetlen árú Dokker bizony akár jól is tud kinézni. Így már csak az a kérdés, hogy ki fogja a konkurenseit venni. Ez a jelek szerint nem csak bennünk vetődött fel, a Renault például a Dokker érkezésével felhagyott a Kangoo személyautó-változatainak hazai értékesítésével. Utóbbi is jelzi, hogy az anyacég – nem alaptalanul – bízik a legújabb Daciában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Nekem van egy fulllos dizel dokker em es mar 40000 km -nél elkezdete enni az olajat! igaz itt romaniaban román olajat tettek bele! masik meg a fogyasztas se 4,2 hanem kb 5 liter.. A rövid fény nem mindig megy rajta , remélem kicserélik garanciában, ami jo bennne tágas olcsó stb. Akinek van pénze vegyen mást! akinek meg nem nagyon van anak meg jó ( nekem is jo )

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Tudom, hogy ízlésok és pofonok kérdése, de nekem nem tetszik, sem a Lodgy, sem a Dokker. Valahogy nem jön be az eleje. A Sandero, meg a Logan szebb autó. A Duster pedig határozottan jó. Ennek a Dokkernek a Berligo a kategóriája. Annál olcsóbb, de ha jól megnézzük nem sokkal. A Citroennél ilyen-olyan akciókkal jelenleg egy Berlingo 3 millió 75 ezer forinttól elvihető. 3,6 millióért már klímás fűtött tükrös, stb, stb. És azért az anyaghasználatban, minőségben bőven van előnye egy Berlingónak.
    Amiért pedig nálunk nem megy, az azért van, mert éppen az ilyen olcsó autókat kereső réteg tűnt el. Régebben kis túlzással minden második kocsi Suzuki Swift volt. Ma alig-alig látni M-es rendszámú új Swiftet, pedig akcióban 2,5 millió körül megvehető.

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Telitalálat!Megint.
    Normál Európai országban tarol a Dacia a Lodgyval,a Dusterrel és tarolhat a Dokkerrel is.
    De itt nálunk SZNOBÉRIÁBAN nem sokan fogják venni(mint ahogy Lodgyból sincs sok),inkább vesznek egy levetett,kétszázezret futott Zafirát,C -maxot,vagy Sharant.
    Deutsche,deutsche über alles…….ha-ha-ha:-)

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    a 90 lovas dci-hez mindig is 5-ös váltó párosul, minden Renault és Dacia modellnél, a 6-os váltó csak a 107-111Le motorokhoz jár, így ez nem téma. Ellenben sokkal jobb ez az 5-ös váltó áttételezése, hosszú 5-el, városban sokkal kevesebb munkával vezethető, mint a fárasztó 6-os váltók, amik sokszor csak divatok, és nagy turbó lyukú motorokhoz kellenek. Ezeknél, akár dci, akár tce, nincs érezhető lyuk, kifejezetten egyenletes a teljesítményleadás, vezettem a sajtóbemutatón és ezt tapasztaltam. az 1,2tce pl 2250-et forog 5-ben 100-nál, mi kell ettől hosszabb??? a dci90 5ben 2000-nél 110-el megy. ezt a 6-os váltó témát fölösleges forszírozni, jó ez így, ahogy van.

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Valószínűleg azért nem rakják bele a 6-os váltót, mert a Lodgy alatt vágnák vele a fát. Bár ez csak 1 tipp a részemről. Vagy a Renault nem engedte… Egy biztos, igazi igásló lesz annak aki megveszi. És persze ezt a józan gondolkodásúak fogják venni, nem a sznobok.

Vélemény, hozzászólás?