Csodafegyver a Suzuki Swiftből

Suzuki Swift Plug-in Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két éve a Suzuki jelezte, hogy elkezdte a Swift konnektoros hibrid változatának előkészítő munkálatait. Most már azt is tudjuk, mikorra várható a különleges kisautó.


Európában 17 400 euróra, Amerikában pedig 25 000 dollárra jósolják a Suzuki Swift legújabb változatának lehetséges vételárát. Te jó ég, miért kerülne kb. 4,7 millió forintba egy hétköznapi Swift?! A varázsszó a hibrid, sőt, legyünk pontosak: angol kifejezéssel a Plug-in Hybrid, amely az akkumulátorok töltését a lehető legegyszerűbben, konnektorról, akár olcsóbb éjszakai árammal oldja meg.
A 2009-es Tokiói Autószalonon a Suzuki már kiállította a Magyarországon is jól ismert kisautó Hybrid Concept prototípusát, amelyben a szokatlan módon, középen elhelyezett lítium-ion telepek által tárolt energia cirka 30 km megtételére elegendő. Hogy a tökéletesített Swift Hybrid milyen távolság leküzdésére lesz képes, egyelőre korai megmondani, de van még idő a munkálatokra, hiszen a japánok csak 2013-ra ígérik a szériamodellt, amely nem csak a hazai piacon, de Európában és Észak-Amerikában is kapható lesz. Az autó különlegessége, hogy 660 köbcentis belső égésű motorja nem vesz részt a hajtásban, hanem csupán generátort hajtva, az út közben lemerült akkumulátorok menet közbeni töltésére szolgál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?