Csökkent a használt autók átlagos ára

Kevesebbet érnek a használt autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak az idei első félévben, az elmúlt három évben is jelentősen, több mint 25 százalékkal apadt a használt autók átlagos vételára, a piac teljes forgalma azonban nőtt, több üzlet köttetett.

A használtautó-kereskedelem több mint 80 százalékát összesítő adatbázisa alapján a Használtautó.hu negyedévente készíti el a Használtautó-indexet, mely egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a szakportál adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Az aktuális, 2012 első félévét jellemző számok már napvilágot is láttak. Mint az kiderül, idén a zuhanó átlagár fékezte ugyan a Használtautó-indexet, de az a piac pezsgése miatt nőni tudott. Egy arányszámról van ugyanis szó, amely az adott időszakban elkelt használt autók aktuális összértékét viszonyítja a gazdasági válság hazai kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. Noha értéke csökkent, 100 százalék körüli állapota továbbra is azt jelzi, hogy a használtautó-piac forgalma összességében kevéssé változott, az előző negyedéves szinthez képest pedig nőni is tudott.
A Használtautó-index negyedéves alakulása
Az első negyedév piaci aktivitását érezhetően visszafogta, hogy az átírási illeték idei emelése miatt az átlagosnál többen bonyolították le még az év vége előtt autójuk adás-vételét. A második negyedévben viszont a növekvő kínálatnak köszönhetően ismét élénkülni tudott a használtautó-piac – értékeli a számokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Ennek azonban ára volt: sokan kénytelenek voltak alacsonyabb összeget kérni az autójukért, az átlagár immár kevéssel másfél millió forint alá esett. Az évi 4-500 ezer eladott használt autó több mint négyötödét tartalmazó adatbázisunk szerint az árszintet egyértelműen csökkenti az is, hogy az 1-5 éves kínálat egy év alatt 12 százalékkal esett, miközben a 9 évnél idősebb autók száma 23 százalékkal volt magasabb, mint egy éve ilyenkor.
2012. II. negyedév - a legfontosabb használtautó-piaci mutatók
Használtautó-index: 99,6 Kínálati átlagár (ezer Ft): 1.499
Változás az előző negyedévhez képest (%pont): +2,2 Változás az előző negyedévhez képest (%): -5,8

Hirdetés
Átlagár: több mint 25 százalékos reálérték-csökkenés három év alatt
A másfél millió forintos átlagárszint különösen annak fényében jelent komoly visszaesést, hogy három éve ilyenkor, a piaci válság kezdetén ez az érték még 1,78 millió forint volt. Ha az infláció értékcsökkentő hatását is figyelembe vesszük, az értékesített használt autók átlagára ez alatt a három év alatt több mint negyedével csökkent.
Ez a jelentős visszaesés egyrészt természetesen következik abból a tényből, hogy folyamatosan öregszik a magyar személyautópark, ugyanakkor az általános gazdasági környezet romlása, az autókhoz kapcsolódó költségek megugrása is mind több autóst kényszerít arra, hogy akár nyomottabb áron is megpróbáljon megválni a járművétől. Nemrégiben arról adhattunk hírt - szintén a Használtautó.hu elemzése alapján, hogy idén először az eladó autók száma meghaladta az irántuk érdeklődőkét.
Használt autók átlagárának alakulása reálértéken (2009 Q2-2012 Q2) Kilátások 2012 második felére
A második negyedév során enyhén tovább erősödött a forint. Ez komoly szerepet játszott abban, hogy az idei első félévben már mintegy 25 ezer használt autót importáltak Magyarországra, több mint kétszer annyit, mint 2011 első hat hónapjában, és közel annyit, mint ahány új autót helyeztek forgalomba. Ez a tendencia várhatóan a második félévben is folytatódni fog. A behozott autók számának növekedése azonban önmagában kevéssé tudja megmozgatni a piacot, mivel a teljes használtautó-piac volumenének mindössze nyolcadát teszi ki az import.
A használtautó-piac összforgalma a visszafogott lakossági kereslet miatt az év hátralévő részében is csak nagyon lassan élénkülhet – jelzi előre a Használtautó.hu ügyvezetője. – Az újautó-piacon tapasztalható élénkülés ezen a területen leghamarabb fél-egyéves késéssel tudja majd éreztetni kedvező hatását, így az év végéig kedvező esetben oda juthatunk majd el, hogy e piac mérete immár nem csak kampányszerűen, egy-egy adminisztratív változás következtében, hanem tartósan meghaladja majd a válság kezdetekor mért szintet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:50
    Permalink

    Ebben az országban még a piaci folyamatok sem mennek normálisan!
    Ha a forgalomba helyezett új autók száma így lecsökkent,akkor a használtaknak az ára feljebb ment volna,így a logikus.Még akkor is ha a külföldi import beindult.Az ok a 0-hoz közelitő kereslet,az embereknek még fiatal használt autóra sincs pénzük,csak a tizenéves járgányok forognak.
    A kereskedők a másikba való beszámításnál egyre pofátlanabbak(saját tapasztalat),mondván:Válság van!De ez kit érdekel?
    Én szeretnék reális ellenértéket kapni a mindig karbantartott és óvott kocsimért.Ebben az országban nem kereskedés folyik,hanem egymás szívatása minden téren,és ez belátható időn belül nem is fog változni.

Vélemény, hozzászólás?