Csonti Bogara nem eladó!

Fizetett hirdetés

A legmenőbb első autó - Volkswagen New Beetle 2.0 (2000) használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A CsontiCarnál megszokhattuk, hogy minden eladó, kivételek persze náluk is akadnak, ahogyan tanácsok is ahhoz, hogy mit érdemes venni, például első autónak.


Csontitól megszokhattuk már, hogy nála, azaz a CsontiCar-nál (szinte) minden eladó, kedvenc Fiat 500-asa is - félmilliárdért bárki, bármikor viheti. Van azonban olyan autó, amire még ő sem tesz árcédulát. Ez pedig az a Volkswagen New Beetle, amit nemrégiben kislányának vett, aki mondjuk annyira már nem kicsi, 17 éves, és mostanság szerezte meg jogosítványát. Ha pedig lányának vett autót, meg is osztotta velünk, ő milyet javasol első autónak. Se nem túl időset, se nem túl fiatalt. Veteránnal szívatni egy friss jogsis sofőrt fölösleges lenne, új vagy akár újszerű autót pedig nyilván csak a Krőzusok engedhetnek meg gyerekeiknek.

Itt fokozottan igaz az a szabály, hogy csakis olyat érdemes venni, ami nem fog fájni, ha esetleg törik, ugyanakkor az is fontos, hogy óvja is az utasokat.

Az ezredforduló utánról érdemes válogatni, s az 500 ezertől 1 millió forintig terjedő ársávban már lehet találni korrekt, megfelelő autókat, persze ennyiért is 15-20 éves járgányokkal fogunk találkozni.
Hirdetés

Ne várjunk új autót, biztos, hogy egy ilyen korú járgányra kell költeni, kérdés, hogy mennyit. Ezt pedig nem csak az adott példány állapota, hanem maga a modell is befolyásolja. Fölösleges komoly felszereltséget elvárni és vásárolni. Egy kezdő sofőrnek például semmi szüksége alufelnire vagy tempomatra, működő és ABS-szel felügyelt fékekre, korrekt gumiabroncsokra és hibátlan kormányzásra annál inkább, valamint az is jól jöhet, ha megvannak a légzsákok, lehetőleg minél nagyobb számban. A motorerőt sem kell túlzásba vinni, de persze a használtpiacon nem lehet teljesen szabadon válogatni, a kínálat is erősen meghatározza a választást.

Lehet egy Bogár is?

Naná, hogy lehet, hiszen az 1997 októberében megjelent New Beetle-ből is vannak már 20 éves, alig több mint 600 ezer forintba kerülő példányok. Érdemesebb persze minél fiatalabbat választani, de a forma egyébként öröknek tekinthető, és ha az autó rendben van, akkor teljesen mindegy, hogy mennyi idős. A Golf IV alapú modell - ahogyan a kor VW-termékei - elég jól ellenállnak a korróziónak. Ha nem törték, akkor jellemzően nem is rohad. Motorból elég sok volt hozzá, első autónak bármely szívó benzines tökéletes, a 2,0 literes, csupán 115 lóerős elég jól viszi, de el merném vállalni a hasonlóan elnyűhetetlen (és hasonlóan hengerenkénti 2 szelepes) 1,6-ossal is.
A remek és időtálló formán túl van még előnye a Bogárnak: nem egész 4,1 méteres hosszához mérten egész nagyautós, legalábbis elöl, a belső szélesség óriási és a szélvédő is messze van a sofőrtől. Hátul persze erősen korlátozott a fejtér, de nem is csapatszállításra van. Elöl viszont teljesen korrekt, ahogyan az is, hogy a csaknem 200 ezer kilométert futott és egy híján 20 éves autó beltere, ülései teljesen egyben vannak, a kárpitok szakadásmentesek, még csak durva kopás sincs rajtuk. A 2,0 literes motorhoz is csak 5 fokozatú kézi váltó járt, viszont ezzel 10,9 másodperc alatt elérhető a 100-as tempó, valamint városban is pont elég dinamikus ahhoz, hogy forgalmi akadályt semmiképp se képezzünk, pont elég nyomatékos ahhoz, hogy emelkedőn se legyen vele gond elindulni.

Ha a gyerekünknek veszünk autót, nyilván a lehetőségeinkhez mérten a legjobbat szeretnénk adni. Ennek egyszerű (és minden autóvásárlásnál alkalmazandó módszere), ha a vételáron túl tartalékolunk pénzt az autó vásárlás utáni gatyába rázására.

Csonti is ezt tette, a Bogár vételárának több mint felét költötte még az autóra, hogy legyenek rendben a fékek, teljesen üzembiztos legyen a kormányzás és a futómű, jéghideg levegőt fújjon a klíma, továbbá egyéb finomságokra is fordított. Például a gyermekénél is idősebb autó kulcsházát lecserélte, hogy ha már az autó nem teljesen új (bár meglepően szép állapotú), akkor legalább a kulcs(háza) legyen az. Költött lopás- és rablásgátlóra is (amit én is minden autómba beletennék), de ha valaki, hát ő aztán tudja, hogy melyek azok a nem túl drága tételek, amivel egy nem új autó is vonzóvá és szerethetővé tehető.
Herby mintájára került a 22-es szám az ajtókra, a gépháztetőre és a csomagtérajtóra is. A tetőlemez fényes fekete (üvegtető) hatású fényt kapott, s a karosszéria sárga színe is viszonylag friss (Csonti már újrafújva vette a komolyabb töréstől mentes autót), a hátsó lökhárítóra pedig egy Csonti és lánya által is kedvelt szájalás ("Nekem te ne...") angolosított verziója került. Az első autónak szánt Bogár ezzel kellően egyedi, kellően dögös és a "nullrevízió" után meglepően egyben van. Még olyan apróságokat is ad, mint az új szőnyegszett Bogi felirata, ami nem csak a Bogárra, Csonti lányára, Bogira, azaz Boglárkára is utal, ahogyan a Bogár gyári vázájába rakott művirág is. Ezekkel a figyelmességekkel egy használt autó sokkalta nagyobb ajándék lehet, mint bármilyen új, ráadásul egy ilyen, műszakilag egyben lévő, de asszisztensek nélküli, még a néhány tízezer forintért berakható tolatóradart is szándékosan mellőző autó sokkalta inkább megtaníthatja és felelős sofőrré teheti a Z generáció tagjait, mint egy mai, modern, szinte helyettünk vezető gép. Ha valami hasonlót vennél, netán olcsóbbat vagy drágábbat, a CsontiCar kínálatában mindenképp találsz érdekességeket!
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?