Csúcsmodellel készül a PSA prémiummárkája

Még a DS 5-nél is nagyobb lesz a hamarosan érkező csúcsmodell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mióta leválasztották a DS-t a Citroënről, érdemi lépés nem igazán történt azon túl, hogy átalakították a Peugeot 3008-at. Most viszont tisztázták a jövőt, a kínálat tetejét bővítik.


Hirtelen lépés volt a Citroëntől, mikor 2014-ben leválasztották a 2009-ben felbukkant DS almárkát. Autóikról eltüntették a Citroën emblémát és csak a DS piktogramját hagyták fenn, ezáltal mind a három meglévő modellt frissítették is, a DS 3-at másodjára. Új modellről egészen tavalyig nem is hallottunk, akkor megérkezett a DS 7 Crossback, a PSA EMP2-es padlólemezére épülő SUV, ami a Peugeot 3008 és az Opel Grandland X rokona. Most viszont elárulták, mik a jövőbeli tervek, érkezik a csúcsmodell, aminek terveit már elfogadta a vezetőség.
Hirdetés

2012-ben már kacérkodott a gondolattal a PSA, hogy kéne egy nagyobb modell is, ez volt a fotókon is látható Numero 9 tanulmányautó. A forma viszont a mai napig beleillik a DS kínálatába, így egészen hihetőnek tűnik, hogy az érkező csúcsmodell hasonlóan fog kinézni. A DS márka alelnöke az Auto Expressnek adott interjújában elárulta, hogy a tervek készek és az autó elképesztő lesz, különc és nagyon látványos. Másságát jelenheti az is, hogy bár az 5-ös BMW ligájába érkezik az új autó, mégsem szedán, hanem a Numero 9-hez hasonló elnyújtott csapotthátúként érkezik. Az előzetes tervek és a pletykák alapján a legnagyobb DS 2020-ban mutatkozhat be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?