Csütörtökön startol a fizetős útdíjrendszer új verziója

Nyoma még nincs, de elvileg időben elindul az új autópályamatrica-rendszer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kormány tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése. Igaz, a NÚSZ honlapján még a régi árak szerepelnek.


Mint korábbi cikkünkben már megírtuk, a jövő évtől, azaz alig pár nap múlva gyökeresen megváltozik az úthasználati díjak rendszere. Bővül a fizetős autópálya-szakaszok köre, így nem lesz ingyenes sem az autópályák fővárosi be-, illetve kivezető szakasza, sem az M0-ás autót nagy része. A probléma nem Budapest-specifikus, ha ön eddig használta az M7-es Székesfehérvárt elkerülő szakaszát, vagy bármelyik ingyenes városelkerülő-részt, akkor szintén fizethet ezentúl.
Hirdetés


Kurucz Éva, kormányszóvivő szerint nem lesz késés az új díjrendszer bevezetésével. A cáfolat előtt több cikk megjelent, amik vérmérséklettől függően azt fejtegették, hogy mennyire lesz zökkenőmentes az átállás. Az biztos, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) honlapján még most is a régi árak és díjkategóriák szerepelnek, és nincs hír az újakról. Pláne nem a megyékre szóló matricákról, amikkel, mint korábban már fejtegettük, lesz aki talán jobban járhat és olcsóbban megússza az úthasználatot. Az általunk megkérdezett benzinkúti árusítóhelyeken sem tudtak még semmit az új matricákról, azokat még nem tudták kínálni.
Nem volt eddig szó viszont a főutak autóútnak minősülő (110-es tempó, kétszer két sáv, közte szalagkorlát) szakaszainak használhatóságáról sem, de a NÚSZ ügyfélszolgálatán erről sem tudtak információt adni. Bár a kormányszóvivő szerint tudják mire kell készülni és ez csak egy apró informatikai változás, telefonon semmilyen felvilágosítást nem tudtak adni a pár nap múlva életbe lépő új rendszerről, holott azt december 10-i közleményében már kész tényként kezelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:05
    Permalink

    Pedig komoly téma lettél ott.
    Jobbulást neked, máskor vigyázz arra, hogy kivel akadsz össze! Én sajnállak, de hát én ilyen jólelkű vagyok, mindenkit sajnálok, akit elvernek.
    Ne keseregj. 😀

    Elég volt neked is, hogy egy valaki akart veled találkozni. Talán jobb lett volna, ha ő sem akar. :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:05
    Permalink

    Úgy látom a 2 hónapos türelmi időt nem igazán az autósoknak, sokkal inkább önmaguknak találták ki ehhez az előkészítetlen, meggondolatlan lépéshez. A ‘semmi’ infóból az jön le, hogy éppen most agyalnak még, hogy hogyan is kellene a netadó bevezethetetlensége miatt gyorsan egy másik jól tejelő adót, ezt, megcsinálni!

    Láthatóan az adómentes net sokkal fontosabb volt az embereknek, mint most az olcsóbb közlekedés megszüntetése; egy lélek sincs kint tüntetve ellene. Sőt! Sokan rendkívül örülnek, majd a pótdíjak észheztérítenek mindenkit! Vagy többszörösen megfizetnek minden útszakaszt, újra és újra. Lehet számolni hányféle adó (díj, stb.) sújtja az autósokat!

  • 2017.10.28. at 23:05
    Permalink

    Ha annyiszor betörték volna a te orrodat ahányszor valakinek elege lett belőled, akkor te már csak szájon át vennéd a levegőt. 🙂
    Mindenki olyan mint te. Konkrétan nem akar találkozni csak elméletben.

  • 2017.10.28. at 23:05
    Permalink

    jav: [b]“ingyenes”[/b], helyett [b]“drágább”[/b] a helyes, hiszen eddig sem volt ingyenes (merthogy eddig is mi fizettük), szóval most még drágábbak lesznek bizonyos szakaszok

  • 2017.10.28. at 23:05
    Permalink

    Akkor itt az igazmondás általános gyermekem. 🙂
    Helyre került a közerkölcs, kubikos. Igaz, hogy betörték az orrodat a másik honlapról? Olvastam, hogy elég lett belőled.
    Jobbulást kívánok, szar lehet az agyadig tamponnal létezni.

  • 2017.10.28. at 23:05
    Permalink

    Tényleg nehéz elképzelni, hogy ebből egy zökkenőmentes kezdés lesz, de majd meglátjuk. Van az elején türelmi időszak, úgyhogy ha nem tudunk matricát venni, akkor talán nem büntetnek meg minket. :-DDDD

  • 2017.10.28. at 23:05
    Permalink

    Ilyen előkészítést “tanítani” kéne az egyetemen. Ma (XII. 29.) az egyik országos rádióban elhangzott, hogy az új megyei alapú autópályadíj rendszer fogja felváltani az eddigieket. Azaz, az előzőek megszűnnek! Már ha értek magyarul? Bár gyanítom, hogy a hír szerkesztője még annyira sem ért mint én.

Vélemény, hozzászólás?