Daciaként érkezhet hozzánk a Renault KWID

Új mini crossover a láthatáron: itt a Renault KWID

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is bemutatkozott a Renault vadiúj városi mini crossovere, a KWID. Az autót elsősorban indiai piacra szánják.


Új, kisméretű szabadidő-autóval jelentkezett a Renault. Kezdetben úgy tűnt, hogy az autó a Kayou nevet fogja kapni, azonban a franciák egy 2014-es koncepció alapján inkább a KWID elnevezés mellett döntöttek. A Nissannal közösen fejlesztett CMF-A platformra épülő ferdehátú crossover 180 mm-es hasmagassággal érkezik. Hossza 3,68 méter, szélessége 1,58 méter. Kis mérete ellenére a Renault szerint a kategória legnagyobb belső terével és csomagtartójával fog rendelkezni. Pöttöm, 0,8 literes motorjához ötsebességes váltó társul majd, mely hatékony üzemanyag felhasználást ígér.
Hirdetés
A legfontosabb piac India lesz, ugyanakkor a francia gyártó szerint egy nemzetközi modell is készül majd a KWID alapjain, amely Dacia néven válhat majd ismertté. A távol-keleti értékesítés az idei év második felében indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:42
    Permalink

    Ez lehet, tükrökkel olyan széles, és akkor viszont tényleg baromi kicsike. Most már csak a kérdés, hogy marad nekik, vagy mi is kapunk belőle.

  • 2017.10.28. at 17:42
    Permalink

    Mondjuk látszik is a részleteken, hogy baromi alap, olcsó autó. Persze amennyiért adják, ok. Na meg az is kérdés, hogy ez így ahogy itt kinéz mennyire felel meg az európai előírásoknak, illetve ha mindennek megfelel az mennyit drágítana rajta.

  • 2017.10.28. at 17:42
    Permalink

    Hmmm.. Közben találtam róla méreteket, és mostani viszonylatban ez elég kicsike. 1.58 széles, és 3.7m hosszú. (bár a Clio 2 sem volt sokkal szélesebb tükrök nélkül) Mondjuk azt nem részletezik, hogy ez a szélesség tükrökkel vagy anélkül értendő. Viszont a motor is is új fejlesztés és a platform is amire épül. Az ára meg piszkosul olcsó.
    http://indianautosblog.com/2015/05/renault-kwid-in-images-179064
    Itt van még róla pár kép.

  • 2017.10.28. at 17:42
    Permalink

    Lehet. Látni kellene élőben. Igazából azt nem értem, hogy miért csinálnak egy márkán belül annyi hasonló felhasználású autót. Évről évre felreppen a hír, hogy kijönnek egy városi szuperminivel, egy ilyen diszkont Twingoval. Igazából szerintem arra nagyobb lenne a kereslet mint még egy “terepjáróra”. Mert valahogy ezek a nagyon kicsi autók el is tűntek, és városba nem feltétlenül szeretne sok ember böhöm nagy autót. (Múltkor néztem, hogy pl az Aygo és társai is egész széles dögök, még ha elsőre picikének is tűnnek.)

Vélemény, hozzászólás?