Daciákkal bővít a MOL Limo, az árak is változnak

Mutatjuk, mennyiért próbálhatod ki a Dacia Springet a MOL Limo flottájában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autómegosztó kínálatában innentől a piac legolcsóbb villanyautója, a Dacia Spring is helyet kap. Az ártáblába is bekerült az újdonság, nem meglepő módon a legalacsonyabb árkategóriába került, így nagyon olcsón próbálható ki valós körülmények közt.

Már nem kell szalonba menni, ha tesztvezetnél egy Springet, a MOL Limo flottájában a legolcsóbb autók közt veheted majd igénybe a Dacia újdonságát. A Springek már múlt hét közepe óta érkeznek a kínálatba, napról napra egyre több lesz belőlük. Ráadásul a legújabb árszabás szerint sem drága a Dacia villanyautó használata, a legkedvezőbb árkategóriába került ugyanis a szolgáltatónál. Egyszeri használat esetén 150 forint a bérlés megkezdése, majd percenként 85 forint az utazás.
Hirdetés
Ha egy egész napig járnál vele, akkor alkalmi felhasználóként 13 499 forintot kell fizetned, plusz a 100 kilométeres korlát átlépése után kilométerenként további 109 forintot. Ezen az áron bérelhetsz még két- vagy négyszemélyes smartot, esetleg Volkswagen e-up!-ot a MOL Limónál. További árakról az alábbi táblázatban tájékozódhatsz, természetesen a belsőégésű motoros kisautók, a Mercedesek és a dobozos furgonok a Springnél többe kerülnek.
MOL Limo új árak, alkalmi használat esetén
Autó típusok Percdíj Napi díj Extra km díj (100 km felett) Bérlés indítási díj
smart fortwo, smart forfour, VW e-Up, Dacia Spring 85 Ft/perc 13 499 Ft/nap 109 Ft/km 150 Ft/alkalom
VW Up, Kia Picanto, Fiat 500 95 Ft/perc 16 499 Ft/nap 109 Ft/km 150 Ft/alkalom
Opel Astra 115 Ft/perc 22 999 Ft/nap 109 Ft/km 250 Ft/alkalom
Hyundai Kona, BMW i3 129 Ft/perc 26 999 Ft/nap 109 Ft/km 250 Ft/alkalom
Mercedes A, CLA Mercedes CLA SB, Opel Combo 139 Ft/perc 26 999 Ft/nap 109 Ft/km 250 Ft/alkalom
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?