Dakar rali az új Jimny-vel? Íme a fegyver!

Járták már meg a Dakar ralit Jimny-vel, megépítették a hasonmását

Ha már masszívan múltidézésről szól a Suzuki negyedik generációs Jimny-je, érdemes felidézni a sportos emlékeket is, például azt, amikor '82-ben megjárták az ősével a Dakart.


Velünk élő történelem az új Suzuki Jimny, ám nem csak a gyári modelleket érdemes feleleveníteni, ha a japán terepjáróról van szó. A Jimny sporttörténelme is gazdag, legalábbis a terepraliban igazán népszerű kisautó minden generációjának gazdag történelmet írtak. Az elsővel például megjárták a Dakar ralit is, a fotókon szereplő LJ80-as az eredeti autó. A Delta 4x4 műhely akkori tulajdonosa, Josef Loder és Dr. Alois Schneck 1982-ben indultak a legendás hosszú távú terepralin, ami akkor még az eredeti útvonalon, Afrikában vezetett. A műhely ma még mindig létezik, övék az eredeti autó és szereztek mellé egy új Jimny-t, amihez kialakítottak egy kiegészítő szettet, amivel közel olyan potens, ha nem jobb versenygépet alkothat belőle bárki, mint az első Jimny-ből.
Hirdetés
A szett legfontosabb eleme az 5 centis emelés, melyet még hárommal lehet megtoldani, ha valaki a maximumot akarja belőle kihozni. A 16 colos könnyűfém felniket az eredetihez hasonlóan fehérre fújták, rá Mickey Thompson Baja STZ off-road abroncsokat húznak. Az átalakítás műszaki része lényegében ennyi, ezt már csak plusz off-road-os kiegészítőkkel lehet feldobni, mint a hitelesített és gyalogosvédelmi szempontból is levizsgáztatott gallytörő, valamint egy plusz fényszóró a bal oldali tükör elé. A bemutatóautó pikantériája, hogy lemásolták az eredeti autó dizájnját az összes korabeli szponzorral együtt, valamint rákerült a 205-ös rajtszám is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?