Dávid és Góliát harca: Mercedes X-osztály egy Fiat 500 ellen

A német platós és az olasz törpe számára sem ismeretlen a tuning fogalma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha csak a lóerők számát nézzük, akkor a Mercedesnek áll a zászló, de az apró Fiat 500 alapú Abarth 595 kevesebb lóerejét a kis súly kompenzálja. Vajon melyikük robog át előbb a célvonalon?

Érdekes csatáról került fel egy videó, melyben két teljesen eltérő modell feszül egymásnak. A német versenyző egy Mercedes-Benz X-osztály, ami nem egy igazán szép emlék a gyártónak. A Nissan Navara alapú pickup rövid ideig élt, két és fél éves korában már le is állították a gyártást. A Nissan gyökereket valahogy nem sikerült megemészteni a vásárlóknak, ráadásul a japán testvérnél jóval drágábban kínálták a csillagos változatot. A videóban szereplő pickup nemcsak a pláza parkolójában, hanem komoly terepen is életképes. A futóművet megemelték, amihez nagyobb kerék is dukál, a motort alulról vastag rácsozás védi, a bajban csörlő, a tájékozódásban komoly fényerő segít. A háromliteres sorhatos dízel gyárilag 258 lovas, ez az érték 325-re nőtt a tuninggal, amihez 730 Nm nyomaték társul.
Hirdetés
Hirdetés
Az Abarth 595 Competizione az előbbihez hasonló számokkal nem tud dobálózni, de félteni azért őt sem kell. A Fiat 500 gyárilag tuningolt változatát “csak” egy 1,4 literes turbós benzines hajtja, ami 180 lóerős, de csak alig egy tonnát kell mozgatnia. Papíron mindkét versenyzőnek van esélye: a Mercedes majdnem kétszer erősebb, viszont 2,5 tonna, ami több mint duplája az Abarth tömegének. Ahogyan az a videóban látható, a rajt után rögtön a Mercedes tör az élre, a rengeteg, alulról érkező nyomaték jobban gyorsítja a német versenyzőt. Az Abarth ezután kezdi összeszedni magát, benzines lévén meg kell várni, még elér a felsőbb fordulatszám tartományba, ott lesz csak ereje teljében az olasz póni. Az X-osztálynak szépen elkezd fogyni az előnye, majd a második helyre csúszik, el is vesztve a futamot. A versenyt még egyszer megismétlik, de az eredmény mit sem változik, így ha csak a gyorsulás számít, a tüzes olasszal jobban járunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?