Divatgombóc – Citroën C3

Stílus, mindenek felett – Citroen C3 1.2 PureTech 110 Shine teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még véletlenül sem akarnak utánozni senkit, egy Citroënt azonnal felismerünk akkor is, ha bekötött szemmel ültetnek be, és a C3 is töményen hozza azt az egyediséget, amire az emblémája kötelezi.

Egyedinek lenni a mai világban nem valami egyszerű, már persze az autókra való tekintettel értem. Tömegtermékek között kitűnni talán a legnehezebb feladat, és van, aki ebbe az esélytelenek nyugalmával bele is lazul és inkább a biztosra megy. Na, ez nem a Citroën, mert a PSA-nál kötelezik magukat arra, hogy egyedi, azonnal beazonosítható autókat készítsenek és nézzük csak meg bármelyik modelljüket, még konszernen belül is azonnal felismerjük, hogy Citroën, Peugeot, DS, vagy Opel áll előttünk, akkor is, ha nincs rajta embléma. A Citroënnél is vállalják az extravagáns külsőt a legkisebb autótól a legnagyobbig, de ebben a dizájnban van egy jó adag elegancia is, méghozzá az olyan megoldások által, amiket leginkább a belsőben találunk meg. A C3 is tökéletesen hozza a márka imidzsét, de itt is igaz, hogy akkor ismerjük meg igazán az arcát, ha a fantáziánk mellett a pénztárcánkat is hosszú pórázra engedhetjük, így most ebben a tesztben sem egy olcsó autóról lesz szó. Külsőre olyan, mint egy vigyorgó örömgombóc, bár a szürke fényezéstől inkább elegáns, mint játékos, azért a temérdek fényezetlen műanyag és főként a még mindig furcsa AirBump elemek izgalmassá teszik a külsőt. A tesztautó még egy kis matricacsomagot is kapott, ami a fekete tetőn és a C-oszlopon lévő fényezés osztásánál látható. Furcsák az arányai, ha csak az első 30 centit látjuk az orrából, annyira magas, hogy akár a C3 Aircross-é is lehetne, igazából tetszik ez a kis furcsasága. Való igaz, hogy ez a megoldás nem teszi könnyűvé a parkolóban való centizgetést, de gyalogosgázoláskor lesz, aki ennek örülni fog.

A dizájn mindenképp az utastérben teljesedik ki.

Ahogy felpattintjuk az ajtót azonnal meglátjuk a legaranyosabb részletet, méghozzá a behúzót, ami egy régi bőrönd fogantyújára emlékeztet, imádom! Szürke szövet és konyakszínű műbőr összeállítást kapott a belső, csodásan passzolnak egymáshoz. A bőrből kaptak az ajtókárpitok és a műszerfal is.

Hiába a sok fekete elem, semmiképp nem mondható sötétnek a belső, ezzel a térérzet is remek.

Bármikor felismerni egy Citroën ülést, az ülőlap oldalai úgy formázottak, hogy tökéletesen tartják a combunkat, a párnázás pedig mesterien puha, még ebben a kisautóban is olyan ülni, mint a legnagyobb Citroënben. Könyöklővel sem találkozunk sűrűn ebben a kategóriában, ahogy barnára bőrözött kormánnyal sem, ezek a részletek nagyon szerethetővé teszik a C3-as belét. Nem megszokott megoldás, hogy az első és hátsó ajtók borítása ugyanolyan, igaz, itt sajnos az elsők rovására, mivel a fekete műanyag nagyon rideg és kemény plasztikból készült. Ezen a téren érezni, hogy alacsony kategóriához van szerencsénk, mert ami fekete, az silány minőségű, de őszintén feledni tudtam az ülések és a többi kárpitelem miatt.
Hirdetés
A kezelőszerveket nagyon jól ismerjük már, kormányból kaphatna kisebbet, de az ergonómiával nincs probléma. Tág tartományban állítható a volán, magasabbak is megtalálják a helyüket mögötte. A váltó kapcsolója hosszú úton és akadósan jár, így ez nem a legjobb pontja, de ezt is csak kapkodós stílus mellett vesszük észre, ha rálazulunk a közlekedésre ezzel sem lehet problémája senkinek. Annál inkább igényel megszokást a középső kijelző kezelése, a menük és a fordítási hibák már nagyon ismerősek, ahogy a klímapanel is, amit menet közben még mindig kényelmetlen kezelni. Vezetés közben ne várjunk tőle túl sokat, ebben a kategóriában nem illik keresni az élményt, csak a könnyed közlekedést, ahol nem érdekes, hogy a kormányon nem érzünk szinte semmit. Aki egy picit fogékony arra, hogyan mozog egy autó, azt talán zavarhatja a futómű bakkecskézése úthibákon és a billegés kanyarodáskor, de mint tudjuk, semmit sem a hazai utakra terveznek, és még a legjobbak is el tudnak bukni a magyar úthálózat göröngyös mezsgyéjén. A tesztautó apropója persze a hajtáslánc, mivel megérkezett az 1,2-es háromhengeres turbós benzinmotor 110 lóerővel. Nem tűnik rossznak a súly/lóerő aránya, hiszen 1160 kilót mozgat egy emberrel az apró motor, és valóban dinamikus az, amit lerendez. Fürge, pörgős, nyomatékos több emberrel is, de nem szabad elfelejteni a futóművet és a kormányzást.

Az autó egészét még véletlenül sem nevezném sportosnak, kellően gyorsnak viszont minden aggodalom nélkül.

Nincs valami szép hangja, sajnos az egyik legjobb példa a PureTech motor arra, hogyan szól egy háromhengeres motor, és leginkább az alapjárati orgánuma az, ami nem szép. Igaz, inkább ez, mint egy dízel kerregés. A főleg városi használatban közel 500 kilométeres tesztút alatti 6,4 literes tankolás szerinti fogyasztása baráti, mindezt úgy, hogy kihasználtam a motor adta dinamikát. Jó ránézni, jó benne ülni, egy olyan kisautó, amire a szomszéd már elhúzza a csipkés függönyt, hogy egy irigy pillantást vethessen rá. Hát még ha tudná, mennyibe is kerül a francia stílus kevesebb mint négy métere. A Shine felszereltség amúgy is 5000 forint híján 5 milliónál indul, de már tempomatos, seválhagyás-figyelmeztetős, LED menetfényes, kiírja a sebességhatárokat, automata klímát, ködlámpákat és tolatóradart is ad. A tesztautóba megrendelt Hype Colorado belső csomag, okostelefon tükrözős navigációs fejegység, elektromos ablakok és még pár apróság hatmillió fölé tornázták az árát. Nem csoda, hogy a kisautóknak most annyira nem jó a piac, ezért az árért ugyanezzel a motorral és váltóval egy 110 literrel nagyobb csomagtartóval rendelkező autót is kaphatunk a Citroënnél, amit C3 Aircrossnak hívnak. Jó, nem lesz barna-szürke a belső és külön fekete a tető, de ezek amúgy is ritkán számítanak a magánvásárlóknál. Akik a pénzükért a lehető legtöbbet akarják kapni, és ebben az esetben nem a C3 lesz a legjobb üzlet. Más kérdés, hogy alacsonyabb felszereltségi szinten még mindig jóval csinosabb és érdekesebb egyszerű belsővel is, mint a kategória többi tagja.
Értékelés
Pozitív
Dinamikus motor, csinos külső, látványos belső
Negatív
Ügyetlen futómű, zajos motor, magas árképzés
Árak
Tesztmodell alapára
4 410 000 Ft (2019.04.20.)
Tesztautó ára
6 165 000 Ft (2019.04.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
81 kW (110 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
205 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.80 s
Végsebesség:
188 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3996 mm
Szélesség:
1749 mm
Magasság:
1474 mm
Saját tömeg:
1160 kg
Össztömeg:
1640 kg
Tengelytáv:
2539 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
300 l
Belső szélesség elöl:
1380 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
860-940 mm
Belmagasság hátul:
870 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
180 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1030 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1030 mm
Csomagtér magassága:
470 mm
Csomagtér hossza:
680 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1360 mm
Raktérnyílás szélessége:
880 mm
Raktérnyílás magassága:
520 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
205 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
81 kW (110 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
188 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.80 s
CO2-kibocsátás:
108 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.04.20. at 07:34
    Permalink

    Akinek bejön a forma az nézzen körbe a C4 Cactus vonalon is, készleten lévő autókból ennyiért már diesel van (hatos kézivel a 130 lovas 6, 6.5 körül automatával is), de ha benzin is jó 110LE-vel, akkor 5 körül (sőt, annyiért van a Shine+extrák néhány autónál, mint a C3 alap listaára) már vehet E6.1 motorral.

  • 2019.04.20. at 13:39
    Permalink

    A 3 milliós alapváltozat versenyképes, de az extrákat el kell felejteni. A futómű viszont épp hogy erőssége – nem üt és ráz úgy a magyar utakon, mint egy felkeményített Golf vagy Swift. A tesztelő valószínűleg túl nagy tempóban próbálta abszolválni az úthibákat – akkor tényleg dobálni fog (nem hidrós, hogy a csillapítás végtelen sebességig tartson) -, de akinek mondjuk volt Citroen Kacsája és azt szerette, annak ez is biztos befutó lesz.

Vélemény, hozzászólás?