Hirdetés

Dízel bosozoku Peugeot itthonról

Eskü gyári: Peugeot 205 Green (2.1 Bosozoku)

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Limitált kiadásként született, majd még egyedibb lett. Bosozoku beütésű dementoreregető sleeper koromoroszlán, amivel nem akarsz kikezdeni.

A nyolcvanas évek utcaképét meghatározó kisautóból több mint 5,3 millió példány fogyott, elképesztően keresett modell volt, és a mai napig szeretik. Például átalakítani

Bár kevésbé mutatják magukat, hazánkban is számtalan dízelmágus rejtőzik, akik magasról tesznek a dízelbotrányra és úgy minden offenzívára, amit a dízelek ellen terveznek bevezetni. Érdekesebbnél érdekesebb autócsodák építésével lepik meg vagy épp kormolják össze a népet, de ami még fontosabb: kergetik a dízelek határait, amit kevesen mernek. Egyszerűen hobbiból. Elég csak Magyar Tomira és Mercedes-Benz 190 masszív gázolajos driftautójára gondolni, aminek egyik pados méréséről magunk is beszámoltuk. Ő például driftre optimalizálta autóját, így szinte elvesztette dízeles karakterét, de persze mindenki más irányba indul el, mást tart fontosnak. Mostani tesztalanyom is egy ilyen dízelmágus kezei közül került ki, és minden elemében meghökkentő, érdekes, közben zseniális és nem egyszer jó érzékkel komponált. No meg a humorérzék sem maradt el.

Az átalakítások ellenére megmaradt a klasszikus forma, amit úgy megszeretett a piac a francia szuperminiben, csupán a megfelelő magasságra lett helyezve

Meglepően ritka ereklye a púpos motorháztető. A bosozoku-ihlette (híres japán lázadó tuningstílus) pipa csak a pályázás miatt került a farra

Emlékeztek arra a köbcenti-iszonyos srácra, akiről a júliusi SSGTI Trackday után is írtam? Na, ő hajtja azt a gőzmozdonyt, ami Peugeot 205-ként látott napvilágot, és ami talán a legtöbb mosolyt csalta az arcokra a Kakucs-ringen. Egy igazán színes foltja a hazai autós társadalomnak.

Egyedi modellként született, majd még egyedibb lett a Peugeot 205,

ugyanis limitált szériás Green modellként gurult le a gyártósorról, full fehér fényezéssel, zöld műanyagbetétekkel. Nagyban hasonlított a Lacoste változathoz, létezett 3 és 5 ajtós, és tulajdonképpen a Roland Garros elődjének tekinthető, hiszen szintén a tenisz ihlette a zöld dizájnvonalat. Az utastérben is szeretettel alkalmazták az erdő színét, például a puha szőnyegkárpiton és a biztonsági öveken, ezek meg is maradtak. Valljuk be, megelőzte korát, elég a BMW i8 kék öveire gondolni. A gyári zöld ülések már visszavonultak, ellenben még megvan a nagyszerű tetőablak, ami egyébként a mai napig hibátlanul működik, ahogy minden egyéb elektromos berendezés. Ha valaki úgy gondolja, hogy kár egy ilyen egyedi modellért, megnyugodhat, külföldön van, aki eltett egy Greent az utókornak. Egy sleeper Green sokkal menőbb.

Klasszikus nyolcvanas évek, bár mára természetesen sokat látott az utastér

Elvetemült részletekből nincs hiány az utastérben. A Green széria gyárilag kapott zöld biztonsági öveket

Az XS változat sportos, jó oldaltartású ülései váltották a lapos padokat

Alapvetően egy 1,4 literes, 68 lovas, négyhengeres benzinmotorral született, tehát mondhatni, igencsak eltértek a tárgytól. Később egy 1,9 literes dízel került bele, mostanra pedig a megboldogult Peugeot 406, 2.1 TD erőforrása dolgozik benne. A 12 szelepes turbódízel alapvetően 108 lóerővel és 250 Nm nyomatékkal látott napvilágot, most a legfrissebb mérések alapján 165 lóerő és 335 Nm lakozik az 1 tonna alatti kis testben. A legdurvább mégis az a tény, hogy 2700 fordulat/perctől már 300 Nm felett van, és mindezt 4750-ig ki is tartja, hiszen minden átalakításnál szempont volt a megbízhatóság. Na meg a méret, a szűkös motortér miatt. Felejtsük el az elektronikákat, itt minden mechanikus, az adagolótól a turbóig. Előbbit egy Iveco Turbodaily szolgáltatta, utóbbi teljesen egyedi. Egy Avia teherautó intercooler hűtője is befigyel, amiből vágni is kellett, mert leért a földre.

Nehéz kort adni egy épített autónak, forgalmi szerint kb. 1991-es a bódé, ami valószínűleg stimmel is, hiszen 1990 és ’91 között gyártották a Green modelleket, bár fehér lökösökkel és tetősínekkel

Képek az internetről: alapvetően így mutatott egy Peugeot 205 Green limitált széria

Mentek egy centivel és keresték a passzoló elemeket. Valahogy így kell elképzelni a 205 építésének folyamatát, hiszen a világon egyedülálló, nincs rá ismert recept, hogy lenne a legjobb

A futómű elöl-hátul, a fék csak hátul GTI, az első gyári 247 mm-es féktárcsákat már 283 mm-es hűtöttek váltották. Tudatukon kívül persze, de különböző német autógyárak is keményen bedolgoztak, például fékfőhengerrel, hűtővel és kiegyenlítőtartállyal. Ahogy a tulaj leírta a helyzetet: „az került bele, ami elfért, ugye.” A kormányszervó szivattyúját például már kiszorította a motor, ezért egy kisebb, hazánkban is nagyon kedvelt japán gyár elektromosa került bele. Bár a szűkös kerékjárati ívekből nehéz elhinni, állítólag rugózik a kocsi, a nagyobb és jóval nehezebb motort viszont csak vastagszárú Bilstein gátlók és komolyabb rugók bírják el. Mennyire ül? Egy hagyományos testvér mellé állva, pont befér a tükre a másik alá. Többek között ezért változott a klasszikus hátsó kerékív is, ami számtalanszor lett szabdalva különböző igények szerint, mindez mégsem látszik rajta. Az átalakítások jól behatárolják a kerékméretet, a nagyobb fékek és a szűkös, de nem abroncskarcolós kerékjárati ívek miatt szinte csak 15-ös kerekek jöhetnek szóba.

Nem sokan kezdenek ki a dízelekkel, mert kijáratlan ösvény. Jelen formájában, tehát a 406 tizenkét szelepesével 2 éve fut az épített 205-ös

Hogy kell folyton árnyékban autózni? Állj be egy emelt kipufogós Peugeot 205 mögé. Mindennapi eset, nem?

A franciák nagy szakértői a kényelem és a sportosság kombinálásának, ami valahol ezekben a XS sportos ülésekben teljesedhetett ki. Nem elég, hogy hihetetlen puhák, de magukba szippantanak, és ott is tartanak, komoly kanyartempónál is. Ha a nyomtatottpapír-hátterű turbónyomásmérőtől nem döbbennénk le percekre, akkor a Terrano II összkerék és felező kapcsolójától biztosan ledobjuk a szíjat, ami most váltógombként üzemel. Teljesen elvetemült ötlet a bosozoku kipufogó is, amit rugókkal erősítettek a kasztnihoz, és amit egy kamion is megirigyelne. Persze a hétköznapokban nem hordja, csupán nem akarták összekormolni a pályát. Márpedig a méretes cső nélkül valódi bealtatós, majd a lámpánál keményen elbüntetős a kis 205. Alapvetően a lépői is mások, csak a pályázás miatt kerültek fel a mindössze kb. 4,8 kilós magnézium felnik, ahogy a Radical abroncsok is. Különös kincs a púpos motorháztető, ami meglepő, de gyári. Még meglepőbb, hogy nem a GTI kapta annak idején, hanem olyan modellek, mint például a karburátoros 1.6 automata. Érthetetlen.

Bár nyilván tök utolsó szempont egy épített autónál, de a komoly teljesítménynövelés ellenére a fogyasztása sem ugrott meg: megelégszik akár 5 literes fogyasztással is, hiszen odafigyelve legtöbbször szívóként használható

Hirdetés

Közös a dízeles srácokban, hogy szűkszavúan beszélnek autójukról, mert egy kijáratlan úton kellett átvágniuk magukat, az itt szerzett tudás pedig túl értékes ahhoz, hogy csak úgy bárkinek továbbadják

„Nézd meg mi van egy versenyautóban. Ami nincs benne, az neked sem kell.” – vallja a tulaj. Az autósportszeretet tehát fel-fel lobban, de ezzel nincs is baj, hiszen az utcai autók legmenőbb és legfontosabb újításait az autósportnak köszönhetjük. Ezen gondolatmeneten elindulva fordulhat elő, hogy a Peugeot 205 sofőrje boldogan pályanapozik, és még csak nem is aggódik. Miért is aggódna, állítása szerint most megbízhatóbb a kis francia, mint valaha. Egyszer nyugodt szívvel hazavitte, egészen pontosan a francia Alpokba, és még a sílécek is befértek. Megéri? Magabiztos választ kaptam: MEG! Nem csak kintről élvezet, bentről, az anyósülésen utazva is óriási élményfaktor, ahogy eregeti a dementorokat, majd gázelvételkor a környéket bezengőt sóhajt. Ah, így kell gyorsan megszeretni a dízelezést. Már, ha a a jövőben hagyják, hogy kiéljük magunkat.

Az őszinte autószeretet gyorsan ragad, könnyen megértjük, hogy miért kezd valaki ilyen koromoroszlán építésébe

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:35
    Permalink

    ebben egyetérthetünk, és én még nem is a dízel ellen vagyok mint olyan, még ha személy szerint én benzines párti vagyok elismerem, ha valamilyen járműbe a dízel a jobb. szóval a megideologizálás ellen vagyok, hogy ha egy tudhatóan sz@r dolgot, valaki megideologizál, hogy milyen qva jó (füstölés) és még talál hozzá ostobákat, akik ugyanúgy besz.pják és stunfolják egymást.
    egyébként ez a dízelfüstöltetés, nem újkeltű, amcsiban ennek volt azért már kultusza régebbről, egy kisebb körben, de nem véletlen, h nem talált nagyobb körben táptalaja…..nahát a vw-s hülyegyerekeknél ezt sikerült itt eu-ban :D:D:D:D:D

    Valóban inkább igényes old timereket, de szerintem bármi igényes saját/privát tuningot szívesen néz az ember (akár új,akár régi gép), hallgatja a történetét stb. de ha a szmókos hülyegyerekeknél maradunk, ott a tuning sem harmónikus, mert az ilyen ortopédul,igénytelenül leültetett lufis sz@rokra verik, ami azon kívül, h rohadt ocsmány, még használhatatlan is, de a telepitunnyik találkozóra jó, mert csorgatja a nyálát rá a csok telepi 😀
    ezt a cikkben szereplő pug-ot meg sajnálom, jobb sorsot érdemelt volna.

  • 2017.10.27. at 15:35
    Permalink

    Ami pedig a szmókcsármos és hasonló brigádokat illeti, én minden tagját 3 hónapos közmunkára kötelezném valamelyik tüdőgondozóba, hogy át tudják gondolni mennyire “sármos” dolog ez a retek amit az autóikkal a levegőbe eregetnek.

  • 2017.10.27. at 15:35
    Permalink

    Értem én, hogy kell a csalogató tartalom a fiataloknak, de nem hiszem, hogy nem lehetne mondjuk igényesen megépített szép, nem barkácsolt, esetleg veterán autókról írni amik nem ezeket a degenerált irányzatokat követik. Ha már mindenképp írni kell valamiről miért nem követtek végig mondjuk egy veterán felújítást és csináltok belőle egy cikksorozatot. Vagy egy szépen átépített autóról valami hasonlót ahol bemutatjátok hogyan kell mondjuk ezt a műfajt csinálni barkácsolás nélkül úgy, hogy az autó megállja a helyét az NKH-nál is.

  • 2017.10.27. at 15:35
    Permalink

    Azt hiszem most egyetértünk. Nem tudom miért kell ilyenekről írni. Egyik oldalról megy a hibrid meg villanyautós környezetvédelem, a másik oldalon meg ezek a bontóba való füstölő szarok. Persze látom rendszám nincs rajta, közúton nem mehet de azért mégsem kellene ezt az egészet reklámozni.

  • 2017.10.27. at 15:35
    Permalink

    Ez olyan messze van a Bosozoku-tól, mint Makó Jeruzsálemtől. Legalább egy pár képet nézzetek meg a bosozoku autókról, mielőtt ilyenre rábökitek, hogy az, csak mert van rajta egy másfél méteres kémény.

Vélemény, hozzászólás?