Dízel hibrid modell jelenik meg a Kia palettáján

Még idén piacra dobhatják a Sportage dízel hibrid változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kisfeszültségú hibrid erőforrást építenek a Sportage szabadidő-autóba, később pedig a márka más típusaiba is.


A szén-dioxid kibocsátás csökkentése és a gazdaságosabb üzemelés érdekében mild-hibrid erőforrással vértezi fel a Kia a Sportage típust. A megoldás pikantériája, hogy a 48 voltos rendszerben egy dízelmotorhoz csatlakozik a villanymotor. Az új erőforrással 7 százalékkal csökkenthető az autó szén-dioxid kibocsátása az NEDC-ciklus szerint, illetve 4 százalékkal az új WLTP norma szerint.
Hirdetés

A 10 kW teljesítményű villanymotor csökkenti a dízel erőforrás terhelését, amikor az a legtöbb károsanyagot bocsátaná ki. Besegít például a gyorsításnál, vagy épp az emelkedőkön felfelé menet. A 48 voltos rendszer további előnye a kis helyigény. Lényegében bármelyik modellbe beépíthető a rendszer, amelynek 0,46 kWh-ás lítium-ion akkumulátora elfér a csomagtér padlója alatt. A Kia terveiben pedig pontosan ez a bővülés szerepel, hiszen 2026-ig 16 részben vagy teljesen elektromos modellt szeretnének piacra dobni. A Sportage dízel hibrid változata már 2018 végén a márkakereskedésekbe kerülhet, utána következik majd a Ceed, ám arról még nem árultak el részleteket, hogy az alsó-középkategóriás típus pontosan mikor kapja meg a kisfeszültségű hibrid rendszert.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?