Dízel Lancia mikulásra? Alonso mosolya nem őszinte

Lancia Themát kapott a Ferrari F1-pilótája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alonso dízel Lancia Themát kapott. Hogy örökbe-e vagy csak reprezentálni vele, voltaképp mindegy.


Megvolt a szokásos szezonzáró bulija a Ferrari F1-es csapatának a valenciai Ricardo Tormo de Cheste versenypályán, s a kvázi Mikulás-parti Ferrari World Finals rendezvényen Fernando Alonso, a vörösök élharcosa egy barna szedán kulcsát kapta kézhez. A Vettel/Red Bull csomag sikere miatt idén is "csak" vb-második spanyol klasszis a kép alapján kitörően mondjuk nem örült a Fiat-csoport olasz-amerikai limuzinjának, az meg a hab tortán (mármint nem), hogy a tavaly általunk is próbált Lancia Thema orrában egy dízelmotor kerreg. Amúgy V6-os MultiJet II, 239 lóerős és 550 Nm nyomatékú, Executive felszereltségű olyan egyedi extrákkal, mint az ülések kétszínű bőrkárpitozása, kormányfűtés, úgynevezett Poltrona Frau bőrrel burkolt műszerfal, a középkonzolon meg az ajtón pedig valódi fabetét.
Hirdetés
Alonso persze néha (utcai) Ferrarit is vezethet, az alábbi nem új, de annál sárgább videó is ezt bizonyítja. S mivel magasan ő a legjobban fizetett pilóta, tán vehet is magának a Themánál valami gyorsabbat, erősebbet és kevésbé dízelt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 10:23
    Permalink

    Megint egy benzin fóbiás újságíró. A fizikához régóta nem kér értenie egy ilyen bértollnoknak. Melyik motor is dolgozik nagyobb hatásfokkal? Melyik üzemanyagnak nagyobb a hőértéke? Ostobaságokat ír, és még oda is szúr a dízel motornak, ha már lehet.
    Tehát aki nem ért az autókhoz és motorokhoz, menjen újságírónak, arra még bőven alkalmas lesz.

  • 2017.10.30. at 10:23
    Permalink

    Lehet furán vigyorog de a Fiat csoport eddig is elárasztotta ajándék autókkal a kétszeres világbajnokot. A listán olyan modellek szerepelnek, mint a Maserati GranTurismo Convertible, az Abarth 695 Tributo Ferrari, a Ferrari 458 Italia, a Jeep Grand Cherokee SRT8, míg az idei Maláj Nagydíjon aratott győzelmét egy Ferrari FF-fel jutalmazták.

Vélemény, hozzászólás?