Dízellel érkezik az Audi S6/S7

Csak Európa kapja meg a gázolajos Audi S6/S7 párost

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tűnik, mégis van jövője a dízelnek, legalábbis a Volkswagen-csoport szerint. Az öreg kontinens a gázolajos verziót kapja meg, az Egyesült Államokba benzines S6/S7 érkezik.

Ahogy távolodik a dízelbotrány, úgy jönnek az újabb és újabb nagyméretű dízelek. A döntés abból a szempontból is érdekes, hogy még sosem került az S6-osba dízel. Az S6, S6 Avant és S7 Sportback orrába egy háromliteres V6-os TDI kerül elektromos meghajtású turbófeltöltővel (mellyel csökkenthető a turbó késedelme), 48 voltos lágy hibrid hajtással 349 lóerővel, quattro összkerékhajtással és 8 fokozatú automata váltóval. Ezt a motort kapja az Audi SQ5 TDI is, ott 347 lóerővel érhető el. Az S6/S7 ezzel a teljesítménnyel lassúnak egyáltalán nem mondható, bár a végsebessége a szokásos módon 250 km/h-ban lesz korlátozva, a 100 km/h eléréshez csupán 5 másodpercre van szüksége.
Hirdetés
A dízel csak Európa kiváltsága lesz, az Egyesült Államok, Ázsia és a Közel-Kelet S6-os és S7-es modelljeiben gyújtógyertya is lesz, az ottani piacra szánt modellekbe 2,9 literes V6-os TFSI motor kerül két turbófeltöltővel, a hírek szerint 444 lóerős teljesítménnyel. Ebben az esetben az S6/S7 az RS4/RS5 modellekkel osztozik egy motoron, várhatóan azoknál egy hajszálnyival lomhább menettulajdonságokkal érkezik a plusz súly miatt. A sportmodellek futóművét sem hagyták érintetlenül: egy centis ültetés, 6 dugattyús fék és 40 centi átmérőjű első féktárcsa is jár a komolyabb teljesítmény mellé, a plusz stabilitásért pedig az opcionális négykerék-kormányzás felel. Már megjelentek a németországi árak, átszámítva 24,5 millió forintról indul a négyajtós, a kombi felára 700 ezer Ft, a ferdehátú S7 pedig 26,5 millióért vihető haza - Németországban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?