Dobozban is hazavihető a Shelby GT500 motorja

A Ford nem hagyta szó nélkül a Dodge V8-asát, amit ugyancsak ládában árulnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb vérszomjas ragadozó került be a Ford katalógusába. A Godzilla néven futó 7,3 literes V8-as mellett már a Predator becenevű 5,2 litereshez sem kell feltétlenül autót venni.

Európában nem igazán jellemző, hogy egy autógyártó kész motorokat is árulna, az Egyesült Államokban viszont hagyománya van az úgynevezett ládás motoroknak. Az ilyen erőforrások gyakran tuningműhelyekben kötnek ki, így a gyártók olyan erőforrásokat tesznek autó nélkül is elérhetővé, ami jól bírja az extra lóerőket. Az egyik ilyen amerikai szörnyeteg a Dodge V8-as blokkja, ami a 6,2 literes lökettérfogatból 807 lóerőt hoz ki, erre válaszul a Ford a Shelby GT500 motorját teszi elérhetővé a közeljövőben.
Hirdetés
A Ford az online rendezett SEMA360 Show keretében ejtett egy-két szót a kompresszoros Shelby motorról. A gyártó azért nem teljesen a szériagyártású motort kínálja eladásra, hanem annak egy kicsit egyszerűsített kivitelét dobozolják be az érdeklődőknek. A Ford egyelőre még nem árulta el, hogy hány lóerő leadására lesz képes a ládás motor (ami autóba szerelve 760 lóerőt teljesít), de valószínű, hogy ez az erőforrás sem lesz sokkal gyengébb a gyári változatnál. Az árakról szintén nem nyilatkozott a Ford, de a Dodge Challanger hasonlóan erős motorjáért 22 ezer dollárt, átszámítva 6,5 millió forintot kérnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?