Dögös látványterveken az Audi e-tron GT, ne hagyd ki!

A Tesla felkötheti a nadrágot: jöhet az Audi e-tron GT!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az Audi e-tron GT néhány megoldása a Porschéra hajaz, a négykarikás márka nagy reményeket fűz a készülő csodához.

Egyelőre nem lettünk sokkal okosabbak a Los Angeles-i Autószalonon bemutatott tanulmány óta az Audi e-tron GT tanulmányt illetően. Amit biztosra vehetünk, az az, hogy 2020-ban fog érkezni a német gyártó – kissé Porschéra hasonlító – négyajtós, teljesen elektromos GT-je.
A Tesla Model S konkurenciájának szánt jármű 3,5 másodperc alatt gyorsulhat fel 100 km/h-ra, egy töltéssel pedig az előzetes várakozások szerint 400 km megtételére lesz képes. Ezt megfejelendő a 80%-os töltöttségi szinthez már 20 perc is elegendő lehet majd.
Hirdetés

Hogy a gyártásig hátralevő 2 évben - és amíg nem zúdítanak ránk még több infót - se csak a saját képzeletünkre hagyatkozzunk, egy orosz dizájner, Aksyonov Nikita alkotott pár látványtervet a Spyder, Coupe és Wagon változatokhoz – persze ezek a tervek egyelőre kissé irreálisnak tűnnek. Mindenesetre ha azt vesszük alapul, hogy a Tesla már 2012 óta gyártja teljesen elektromos autóit, még mindig nagy kérdőjel, hogy a gyártást csak 2020-ban megkezdő Audi e-tron GT mekkora konkurenciát fog jelenteni neki?

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.10. at 13:22
    Permalink

    Milyen érdekes a villanyautók – design – evolúciójának lejátszódása pár év alatt. Kezdetben bárgyú autókat terveztek, mely elsősorban a környezettudatos vásárlóknak készültek (elég, ha vállalható a külső, csak “eco” legyen fenntartani), itt most elsősorban a Leaf-re gondolok (azért azt figyelembe illik venni, hogy a külső megjelenésben hatással volt rá az aktuális Nissan kisautó, a Note vagy talán még a Micra is).
    Az egyéb gyártók is többnyire ott tartottak/tartanak, hogy a hagyományos megjelenésű autóikba raknak akkupakkot, csak minimálisan módosítják a karosszériát.

    Azután jött a Tesla a 20″ felnikkel, akik már érezhetően a sportosságra és a kényelemre mentek rá. Talán emiatt már a frissebb Leaf-t is dögösebbre rajzolták, a legújabb 2020-s rajzokon brutális erőgép formát álmodtak meg (tudom, rajz és/vagy demó, de érezhető az új irány).

    És itt van most ez a GT is pár éven belül szériakészen, legalább 24″, nyomokban gumit is tartalmazó felnikkel, fantasztikus számokkal, igazi belsősávtakarító megjelenéssel (még a színek is agresszivitást, erőt sugároznak). Mintha az elektromos autózás csak arról szólna, hogy lokális emisszió mentesen legyen megy egy villanymozdony nyomatéka, maximális luxussal körülvéve és azzal sem kell mostantól foglalkozni, hogy tartós 200km/h után ne kelljen fél napig a töltésre várni.

    A kezdeti törekvés, hogy óvjuk a bolygót, ne szmogosítsuk el a városokat, töltsük az autóinkat megújuló energiával, etcetc mostanra nagyjából senkit sem érdekel. Talán nem is volt cél soha.

    • 2018.12.11. at 13:33
      Permalink

      Még annyit hozzá fűznék, hogy az átlag autós nem ezt várja el egy hétköznapi, rövidebb-hosszabb távokat tudó, napi használatú autótól. A hétköznapi igények kielégítése, sajnos még mindig nem célja egyik autó gyártónak sem.

Vélemény, hozzászólás?