Dögös Lexus IS-sel pörkölnek oda az amerikaiak a németeknek

20 hüvelykes Vossen felnik dobják fel az új Lexus IS-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig jelent meg nálunk az új Lexus IS, de amerikai kereskedések már azon fáradoznak, hogy még többet hozzanak ki a szép négyajtósból. Egy kis csinosítás és egy szett speciális kerék révén még a legjobb is fokozható.


A 2014-es modellévre teljesen megújult Lexus IS hibátlan jószág, csúcsváltozatának 55 ezer dolláros (12 millió forintos) árával oda is pörköl a német Mercedes-Audi-BMW triónak Amerikában. Hogy a győzelem még teljesebb legyen, arról finom tuning gondoskodik. Az Amerikában és a Közel-Keleten is tevékenykedő AG Automotive tuningműhely szexi bestiát faragott a Lexus IS 350 F Sport modellből, úgy, hogy alig változtattak rajta. A szépen hangzó, 306 lóerős V6-oshoz hozzá sem nyúltak, és a változtatható rásegítéses kormányzást, valamint a variálható keménységű felfüggesztést sem piszkálták.
Hirdetés

Az AG Automotive emberei a Vossen CV5-ös, húszhüvelykes kerékkészletével és néhány apró optikai figyelmességgel csinosították ki a japán újdonságot. A kocsit a floridai Lexus Pembroke Pines márkakereskedés rendelte meg, ahol az ügyfelek 110 százalékos kiszolgálása a divat. Íme, egy videó az eredményről:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:14
    Permalink

    Hát, én ezt nem nevezném dögösnek. Nekem egyedül az első IS tetszett. Nekem túl kaotikusak ezek a Lexus formatervek. Ettől függetlenül benne ülve nem hiszem, hogy ezen gondolkodnék. Nem lehet rossz autó.

Vélemény, hozzászólás?