Drága büntetést fizet az Audi is

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia az Audinak a dízelbotrány miatt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen-csoport tagjaként az Audi sem kerülhette el a büntetést, hiszen a négykarikás márka modelljeiben is használták a tiltott szoftverrel felszerelt motorokat.


Bár az Audi neve kevésbé forgott a „csalószoftverrel” kapcsolatban, amellyel a Volkswagen elindította a dízelbotrányt, mégis várható volt, hogy az Audi esetében sem marad el a büntetés, hiszen náluk is felhasználták a szóban forgó erőforrásokat. A Reuters most megnevezte a pontos összeget is, amelyet az Audi a német hatóságoknak fizet. Ez pedig nem kevesebb, mint 800 millió euró, tehát körülbelül 260 milliárd forint!
Hirdetés

Az Audinál a V6-os és V8-as motorok az érintettek, egészen pontosan az EA288-as és az EA 189-es gyár kódnév alatt futó erőforrások. Az előbbit az USA-ban és Kanadában forgalmazták, ám annak ellenére, hogy ezeket hivatalosan nem forgalmazták Európában a német vizsgálóbiztosságnak ez is szúrta a szemét. A másik motort már világszerte forgalmazták, így nem csoda, hogy az is fennakadt a vizsgálaton.

Az Audi elfogadta az ítéletet, így elismerte a felelősségét és nem kockáztatott egy újabb vizsgálatot, amelynek végén akár még nagyobb büntetést is kiszabhatnának rá. A döntés hivatalossá válása után az Audi AG az idei évre tervezett pénzügyi irányszámain is módosított, nem meglepő módon jelentősen csökkentve a számokon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?