Drágul az importautók rendszámozása

Januártól nem csak költségesebb, macerásabb is a külföldi autók honosítása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még egy kicsit bonyolultabb lett a külföldi autók üzembe helyezése, meg persze a lopottak legalizálása is.

Használt autó honosítása esetén továbbra is a műszaki vizsgálóállomásra kell vezessen első utunk. Ezt azonban már nem csak a NAV (jellemzően kétszeri) és az okmányiroda, hanem egy eredetiségvizsgáló felkeresése is kell kövesse. Utóbbit mindenképp az okmányiroda, ajánlottan a NAV előtt kell felkeresni

Idén januárig nem kellett eredetiségvizsgálatot készíttetni az Európai Unió területéről érkező használt autókra, míg logikátlan módon a tisztának mondható, itthon végigkövethető előéletű autók eredetiségvizsgálata minden tulajdonosváltáskor kötelező volt. Akkor is, ha azt az első tulajdonos adta tovább, akár családon belül. Utóbbi mondjuk januártól sem módosult, az viszont igen, hogy már az összes külföldről származó autóra is kötelező megcsináltatni az eredetiségvizsgát - hívta fel a figyelmet erre a Totalcar cikke. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete már évek óta szorgalmazta ezt a szabálymódosítást, amit végül tavaly év végén szavaztak meg a törvényalkotók.

A módosítással egy jelentős kiskaput zártak be - elvileg - a lopott autókkal üzérkedők előtt, ugyanis eddig bevett gyakorlat volt a lopott autók (itthonról és külföldről eltulajdonítottak egyaránt) honosítása úgy, hogy azt hamis külföldi papírokkal, meg persze azonosítókkal (elsősorban alvázszám) látták el. Az alvázszám akár lemezzel együtt egy totálkáros autóból is származhatott, ugyanakkor bevett gyakorlat a párosítás/klónozás is, amikor egy azonos modell azonosítójával látják el a lopott autót.

Akár lemezzel együtt is cserélhetik az autók alvázszámát, ami akár több helyen is szerepelhet az autókon, matricákon is, illetve elektronikusan, a számítógépből is olvasható lehet

Utóbbiakat hivatott kiszűrni az eredetiségvizsgálat, ami az idei évtől minden külföldről származó autó esetén is kötelező, így egyrészt drágítja, másrészt macerásabbá is teszi az importautók honosítását. Továbbra is a lakóhelyünk szerinti (tavaly óta az NFM alá tartozó) Közlekedési Hatóság saját műszaki vizsgálóállomása keresendő fel, ahol egyedi forgalomba helyezés keretében vagy új műszaki vizsgát csináltatunk 39 090 forintért, vagy a meglévő külföldit honosítjuk 8000 forintért. Itt megállapításra kerül az autó emissziós besorolása és teljesítménye, illetve minden egyéb műszaki adata, ami alapján utána első nekifutásra megállapíttathatjuk a regisztrációs adó mértékét, majd befizethetjük azt a NAV-nál. De még ez előtt érdemes megcsináltatni az eredetiségvizsgát, hiszen ha azon megbukik az autó, már nincs értelme további összeget költeni rá.

Hirdetés

A műszaki vizsgán kapott műszaki adatlap érvényességi ideje 180 nap, azaz 6 hónap (ennyi időn belül kell kiváltani az alapján a forgalmi engedélyt és a rendszámot egy okmányirodában), míg az eredetiségvizsgáé csupán 60 nap. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mindkettő érvényes annyi ideig, amennyi idő alatt egy kereskedő kipörgeti behozott autóit, már amennyiben nem nyúlt mellé egy-egy példánnyal. Ha viszont a gyakorlatot nézzük, jellemző az, hogy a honosítási eljárást csak a konkrét vevő megérkezésekor indítják a kereskedők. Ez ez eljárás most újabb 17-20 ezer forinttal lett drágább, ugyanis ennyibe kerül a hatósági eredetiségvizsgálat díja. Továbbá még egy helyre el kell menni, még legalább egy órát rá kell szánni erre is, sőt, bennfentes forrásunk azt mondja, még egy "ötezrest" nyugodtan számoljunk rá jattként, hogy időben sorra is kerüljünk.

A márkaszervizek logikus módon jobban ismerik saját modelljeiket, mint a mindenféle autóval foglalkozó eredetiségvizsgálók, ezért ők teljesebb körű ellenőrzéssel végezhetik el a használt autók átvizsgálását

Eredetiségellenőrzés hatósági díjai:

  1. Személyautó: 1400 cm3-ig 17 000 Ft, 1401-2000 cm3-ig 18 500 Ft, 2001 cm3 felett 20 000 Ft
  2. Motorkerékpár: 500 cm3-ig 15 500 Ft; 500 cm3 felett 17 000 Ft
  3. Kistehergépkocsi: 3,5 t össztömegig 20 000 Ft
  4. Tehergépkocsi: 3,5-7,5 t össztömegig 21 000 Ft, 7,5 t-tól 22 000 Ft
  5. Autóbusz: szállítható személyek száma 20 főig 21 000 Ft, 20 fő felett 22 000 Ft
  6. Mezőgazdasági vontató, lassú jármű: 20 000 Ft
  7. Pótkocsi: könnyű pótkocsi (lakókocsi) 16 000 Ft, nehéz pótkocsi 17 500 Ft, különleges pótkocsi (felépítménnyel ellátott) 19 000 Ft

Egyes modelleknél menüből, másoknál csak szervizszámítógéppel olvasható ki az alvázszám. Ennek ellenőrzése is feltétlenül ajánlott!

Ami pedig a vizsgálatot illeti: bár tavaly óta (a tulajdonosok hozzájárulásával) roncsolásos, magyarán festékkaparásos, savas vizsgálatot is végezhetnek az eredetiségvizsgálók, nem jellemző, hogy élnének is azzal. Ugyanakkor rémisztő, hogy az elmúlt 10 évben több mint 700 ezer olyan használt autó kapott magyar rendszámot, amelyek első hazai forgalomba helyezésekor még csak nem is vizsgálták azonosítóiknak hitelességét. Legalább ennyire rémisztő az is, hogy több olyan esetre is fény derült már, amikor egy-egy autó akár több eredetiségvizsgán is keresztülment az előtt, hogy később épp egy eredetiségvizsgán derüljön ki, azonosítói manipuláltak, az autó lopott. Ilyen esetben azt gondolhatnánk, hogy a korábbi eredetiségvizsgáló felelős a hibás megállapításából származó kárért, a valóság azonban nem ezt mutatja. Sok esetben bizonyult már úgy, hogy egy márkaszervizes átvizsgálás, ahol ismerik az adott modellek azonosítóinak gyári helyeit, a gyári betűkészletet, többet ér, mint a hatósági eredetiségvizsga. Előbbi tehát továbbra is erősen ajánlott, utóbbi pedig immár kötelező akkor is, ha külföldről származó használt autót veszünk.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.12. at 15:50
    Permalink

    ezt nem értem, maga a vizsgabiztos mondta régebben egy interjuban, hogy hogy működik az egész ellenőrzősdi….és akkor rákérdezett a riporter, hát hogy akkor végülis simán átmehetnek lopott autók is, azt mondta a biztos : hogy , hát igen…. Akkor mi a sz@rra jó ez?

Vélemény, hozzászólás?