Drámai koncepciót ígér Frankfurtba a Kia

Kisautóval kíván újat mutatni a Kia Frankfurtban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Játékos, egyben erős és merész lesz a Kia szavai szerint a Frankfurtban bemutatkozó kisautója, ami természetesen még csak egy koncepció lesz.

Szögezzük le az elején, hogy a Kia tervei szerint sosem fog gyártásba kerülni az a tanulmány, amelyet majd a szeptember 10-én nyíló Frankfurti Autószalonon fog bemutatni. Furcsa is lenne, ha már most a két éve érkezett Rio utódját mutogatná a koreai gyártó, így arról szó sincs. A márka európai - épp Frankfurt melletti - tervezőközpontja az egyelőre név nélkül és csupán egyetlen külső és belső skiccen mutatott tanulmánnyal csak arra kíván rávilágítani, hogy a modern, városi közönség a közeljövőben kisautós méretekkel is kaphat erőteljes, stílusos formákat.
Hirdetés

A koncepció a kisautóktól nem megszokott formai elemeket ígér. Látni egyelőre alig lehet belőle valamit, de fényeiből LED-es fényszórók, sportos vonalak sejthetők, belül pedig szokatlan kétüléses utastér látható - így a bemutató előtt egy hónappal. Szeptember 10-ig pedig szinte biztosak lehetünk benne, hogy egyéb részletek is ki fognak szivárogni a "drámai koncepcióról".
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?