Drift és Autó-Limbó Kecskeméten: ki csúszik át a léc alatt?

Drift Majális a munka ünnepén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatéves születésnapját ünnepli Kecskeméten a hazai driftbajnokság. Az autók ezúttal Limbó léc alatt is mérkőznek

Magyarországon 2006-ban mutatkozott be első alkalommal az autósportok egyik leglátványosabb szakága, a drift. Akkoriban szériaautók hada próbálta meg kilinccsel előre lefűzni a kecskeméti gokartpályát több-kevesebb sikerrel. A hírös város ékességén azóta sem történt olyan esemény, melyre több néző lett volna kíváncsi, mint a drift autósportra. Május 1-jén a Drifting.hu szervezésében immáron harmadik éve ünneplik meg a sportág születését, melyre most is rendkívül nagy az érdeklődés.
A Drift Majális kifejezetten a nézők kiszolgálását hivatott betölteni, mivel a bemutatók mellett számos érdekes autós-motoros programot hoznak tető alá a szervezők. Minden korosztály megtalálhatja számításait az egész napos rendezvényen. Folyamatos programok várják a kilátogató nézőket, nem csak a gokartpályán, hanem az annak tőszomszédságában található Nagybani piacon is. Természetesen a leginkább várt program most is a driftbemutató lesz, melyet hazánk legjobb profi pilótái fognak elkövetni. Nemcsak kívülről lehet majd megtapasztalni az elképesztő látványvilágot, mivel a Drift Taxi keretén belül igazi élményautózás is vár kicsikre és nagyokra egyaránt.
Hirdetés
"Mindig jó hangulatban telik el ez a nap, talán azért, mert minden évben több száz lóerős, hátsókerék-hajtású, profin megépített versenyautókkal próbáljuk minden adrenalinra és driftre kiéhezett nézőnek megmutatni, hogy mit tudunk. Természetesen ezenfelül sok színes programmal várunk minden kedves érdeklődőt!" – adta hírül Tóth „Alapos” Géza, 2011 év driftbajnoka.
Miután a család a versenyekhez hasonlító imitált páros csatában egyszerre kiautózta magát, garantáltan lesz még látnivalójuk. Apukának egy kis időre szét kell válni a családtól, mivel reá egy 18-as karikás szexi autómosás vár elképesztő hölgyek kíséretében. Mindeközben a gyerkőcök gokartozással készülhetnek rá majdani driftkarrierjükre, mivel a driftfertőzés számukra elkerülhetetlen.

A kiállítói soron a MyCar Hungary csapata autós szépségversenyt tart, miközben a kecskeméti BMW-sek is egybe gyűlnek eme rangos eseményen. A JSZV Tuning Klub a nagysikerű Hungária zenekar slágeréhez fog visszanyúlni, ám ezúttal a léc alatt nem embereknek kell majd átbújni, hanem a porrá ültetett tuningautók szállnak egymással harcba. Az Autó-Limbó első alkalommal fog debütálni hazánkban, és igazi mókás programnak ígérkezik. Itt a „csalás” elfogadott, hisz ha egy autó nem rendelkezik állítható magasságú futóművel, akkor bevethetőek egyéb praktikák. Leeresztett kerék, féltucatnyi vendég a hátsó ülésen, csomagtartóba rejtett féltéglák, meg ami eszükbe jut majd a leleményes magyar srácoknak és lányoknak. Aki pedig a bulizenére táncra perdülne, annak a Fusion Dance bemutatója fog instrukciókat adni, ami egészségmegőrzésnek sem utolsó testmozgást ígér.
Május 1-jén tehát egy igazi családi program vár mindenkire Kecskeméten. A Budapestről és az egyéb városokból érkezők a központba érve nyugodtan menjenek a V8-as, turbós hangok és a gumicsikorgás irányába, mert a város a szervezők szerint ettől lesz majd hangos.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?