Dugódíj: állítólag csakis a Hungária körút az értelmes zónahatár

Budapest vezetése a dugódíj bevezetése ellen harcol, de nagy területen vezetné be

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a főváros vezetése a dugódíj ellen harcol, a főpolgármester szerint az egyetlen életképes zónahatár a Hungária körút.

Érdekes ellentmondás figyelhető meg a fővárosi dugódíj kapcsán. A jelenlegi városvezetés állítólag nem kívánja bevezetni, mégis komoly bevételre számít abból. Ezért aztán kevéssé reménykedhetünk bagatell behajtási díjban és a csak a valóban belvárosi területek sarcolásában. Ez derül ki Tarlós István főpolgármester hétfői esti, a HírTV Magyarország élőben című műsorában tett nyilatkozatából, amiben ismét a korábbi városvezetést tette a dugódíj felelősévé.
Tarlós István úgy fogalmazott, Brüsszelben közölték a napokban helyettesével: "nemcsak, hogy benne volt a megállapodásban, és az uniós bizottság határozatában (...), hanem egyenesen a korábbi városvezetés ajánlotta a dugódíjat az Európai Unió számára". Ezt most az EU hivatalosan be is jelentette - fűzte hozzá. Tarlós István továbbá azt is kijelentette, hogy jelenleg azért küzdenek, hogy esetleg el lehessen hagyni a dugódíjat. Mint mondta, nem tudja, hogy az EU eltekint-e a dugódíjtól vagy nem. "Jogában áll nem eltekinteni" - mutatott rá a főpolgármester, megjegyezve: folynak az "egyezkedések", "van egy hallgatólagos határidő-módosítás".
Hirdetés

Tarlós István közölte, nem született még semmilyen döntés a dugódíjjal kapcsolatban: sem a zónahatárokról, sem a díjak mértékéről. Három alternatíva van a zónahatárokra, azok között van a Hungária körúti zónahatár. A három közül a főpolgármester szerint ez az egyetlen életképes, de hozzátette azt is, hogy ez nem azt jelenti, hogy ilyen döntést hoztak volna. Szerény véleményünk szerint pedig pont a Hungária körút kevéssé életképes, mint zónahatár. Ha nagyon be kell vezetni a dugódíjat, s a belvárosból ki szeretnék tiltani az autókat, akkor hát legfeljebb a Nagykörút lehetne zónahatár - szerintünk.
A főpolgármester viszont kitért arra is, hogy a dugódíjnak kettős célja van: az egyik, hogy "értelmezhető nagyságú" területen mentesítse az autóktól a várost. A másik, hogy "értelmezhető" bevétel származzon belőle. Hát igen, értjük mi, de akkor ez már nem az EU követelése, hiszen a 4-es Metró sokat emlegetett finanszírozási szerződésében a dugódíj részletei nincsenek meghatározva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:58
    Permalink

    Létezik ez a kötelezettségvállalás. A Metro lV 20 év alatt duplájára nőtt költségeinek pót finanszírozása, egészen pontosan az EU támogatás megvonásának elkerülése érdekében köttetett.

  • 2017.10.28. at 19:58
    Permalink

    Persze, hogy lesz csak elÅ‘tte még futunk 5 kört és a csúnya EU-ra és elÅ‘zÅ‘ kormányokra kenjük. Mi “nem akartuk”,de az EU kötelez. Szinte látom már ezt az újságcímlapot magam elÅ‘tt, “Tarlós István” jóságos képével, széttárt karjaival. Ezt az állami vízfejet már lehetetlen eltartani ezért kell ez az adónem is, ahogy majd be lesz vezetve a földek utáni sarc is jövÅ‘re. Gusztustalan az egész! Mondják meg, hogy minden állampolgár fizessen be évi X Ft-ot és hagyjanak békén. Autómentesítés? Mert ha befizetem a dugódíjat és a kormoló dízelemmel bemegyek a zónába akkor már nem is szennyez?

  • 2017.10.28. at 19:58
    Permalink

    Nem létezik ilyen megállapodás, a létezőkben viszont szó sincs kötelező vállalásról.
    (cikk végén nagyon helyesen meg is van említve)
    Valóság:
    A BKV finanszírozásához pénzre van szükség (~40Mrd).
    Ehhez akkora területet kell dugódíj alá vonni, ami a Hungária körútig tart…legalább.
    Összegezve:
    Lesz dugódíj mert kell a lóvé.

    ui: …csak a neve lesz dugódíj, a valóságban hídpénz és vizitdíj.

Vélemény, hozzászólás?