Dűneharcost faragtak a Subaru XV-ből

Megmondanád, hogy ez egy Subaru XV?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden idők legdögösebb Subaru Crosstrekjét (avagy XV-jét) alkották meg, igaz ez még úgy is, hogy valójában fel sem ismerni benne a civil modellt.

Valakinek elgurult a gyógyszere az USA-ban, de ennek a benzinvérűek igencsak örülhetnek. Fogták ugyanis az XV-t, ami odaát Crosstrek néven fut, és egy igazi Baja versenyautót faragtak belőle. Bár az XV egy nagyon is kedvelhető autó, azért az nem mondható el róla, hogy mindenki utánafordul az utcán, ezért is óriási a kontraszt, ha összevetjük azzal a géppel, ami lett belőle. Valójában nem is annyira friss egyébként ez a buggy, hiszen már 2017-ben debütált versenykörülmények között egy ilyen gép. Ám az nem viselte az ikonikus, a rali világából ismert Subaru színeket. Az a bizonyos valaki, akinek a fejéből kipattant az autó ötlete, nem más, mint Quirt Crawford, a Crawford Performance alapítója. Saját bevallása szerint szerette volna bebizonyítani, hogy egy szívó boxermotor is tökéletes a sivatagi versenyzéshez. Az ötlete bevált, és most már a Subaru gyári támogatását is élvezi a 2,5 literes, 300 lóerős boxermotorral felvértezett versenygép.
Hirdetés
Kategóriájában egyébként egy második hellyel nyitott anno 2017-ben, egy évvel később pedig már kategóriagyőzelmet ünnepelhetett az 550 kilométeres Las Vegas-Reno versenyen, az USA leghosszabb off-road megmérettetésén. Idén a Baja 500 és a Las Vegas-Reno verseny is szerepel a tervek között, úgymond felkészülésként a novemberi Baja 1000-re.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?