Dupla szentségtörés? Benzines hibriddé alakítottak egy Teslát!

Az osztrák Obrist nevű cég Teslákon teszteli a világ - állítólag - legjobb hibrid rendszerét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még ha egy 1000 lóerős benzinzabálót tettek volna bele, hogy kiderüljön, mit tud az akkucsomag súlya nélkül a kaszni és a futómű, de nem. Ehelyett inkább hibrid hajtásláncok tesztelésére használják ezt a Teslát. Mutatjuk, milyen a Hyperhybrid Model 3!

Gondolom senkinek sem újdonság a kocsmapultnál üldögélő fószer, aki a kelleténél eggyel többedik itala után arról magyaráz, hogy szerinte minden autónak elektromosnak kéne lennie, egy picurka benzinmotorral, ami csak áramot generál, és hogy amíg ez nem így lesz, addig a hibridezés csak kamu. Nos, bármilyen hihetetlen, egy osztrák cég fogta ezt az amúgy alapjaiban egész logikus, de megvalósításában már nehezebb ötletet, és kipróbálta a gyakorlatban, ráadásul Teslákkal.
Hirdetés
Persze, nem ez az első elképzelés, amikor azt halljuk, hogy valaki benzinessé alakított egy Teslát, de nem lehet minden V8-ból. Az átalakítás célja egyszerű: az osztrák cég demonstrálni szeretné, mire képes a hajtáslánc, amit nagyobb gyártóknak szeretnének eladni. A cuccnak amúgy semmi köze a Teslához, sem magát a motort, sem az akkucsomagot nem használták fel, helyette egy 17,3 kWh kapacitású, saját fejlesztésű akkucsomaggal és egy 136 lovas villanymotorral hajtják meg a hátsó kerekeket. A benzinmotor is saját alkotás, de sajnos nem annyira kicsi, mint az utópisztikus elképzelésekben: a kéthengeres, 1 literes lökettérfogatú aggregátort az első csomagtartó mögé zsúfolták a Tesl orrában. A belsőégésű áramtermelő benzinnel 40, metanollal pedig 45 kW teljesítményre képes, és a ZVG fantázianevet kapta, ami a "zero vibration generator" rövidítése. Nevéhez hűen a kis motor állítólag olyan simán jár, hogy működését indításkor és leállításkor sem lehet észrevenni, sőt, még akkor sem érezhető, amikor felpörög. A saját akkucsomag is menő paraméterekkel rendelkezik, mindössze 98 kilót nyom, és a cég saját lítium-ion technológiájával készült. A végeredmény állítólag egy korrekt autó, de teljesítményben nyilván a közelében sincs egy Teslának, ám állítólag 2 liternél is kevesebb benzinből tud 100 kilométert megtenni, amivel a sebesség megszállottjait igen nehéz meghatni, de a gazdaságos, fogyasztásorientált vásárlókat annál nagyobb eséllyel mozgatja majd meg. Az InsideEVs egy igen részletes videót is készített az Obrist prototípusáról, alább megtekinthető.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.10.03. at 16:23
    Permalink

    Ez most megint úgy van előadva mintha feltaláltak volna valami csodát.
    Az osztrákoknál amúgy is próbálkoznak állandóan valamivel, nincs saját autómárkájuk ami életképes (Steyr). Az elektromos…. (hidrogénes) átállás óta megrendelés vagy munka nélkül maradt mérnökeik próbálkoznak bármit eladni ami kb egy rövid ideig úgy tűnhet hogy ez a jövő, aztán hamar kiderül más tudja ugyanezt vagy többet, vagy sokkal többet.
    Én úgy gondolom a motor és dízelfejlesztésekben (botrányban) mármint oszrták fejlesztőknek vastagon benne volt a kezük csak épp nem bukott ki, mert épp az aktuális gyártóknak a termékein már más címke szerepelt a végterméken. Nem neveznék meg itt semmi céget, de vannak osztrák fejlesztők páran…

Vélemény, hozzászólás?