Durva dugók jönnek a Váci úton!

Módosul a metrópótlók útvonala, ami várhatóan nagyobb torlódásokhoz vezet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újra felfestették a buszsávokat a Váci úton a Lehel tértől észak felé, egészen a Göncz Árpád városközpontig, avagy közkeletűbb nevén az Árpád híd metróállomásig. Ám egy új "akadályt" is kap a Váci út autóforgalma.

Május 14-én, szombaton indul a 3-as metró felújításának utolsó szakasza. Átépítik és akadálymentesítik a Nagyvárad tér, a Lehel tér és a Dózsa György út állomásokat, ezért megváltozik az eddig megszokott közlekedési rend. A Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as, a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet majd utazni, a járat pedig buszsávot kap. Sőt, már fel is festették a buszsávot, amit egyelőre még használhatnának az autósok, a táblákon is áthúzták egyelőre a buszsáv jelölését, de kevesen mernek ráhajtani. Azonban egy új jelzőlámpát is elhelyeztek a Váci úti felüljáró északi részén, ugyanis ott fognak megfordulni a metrópótló autóbuszok. Ez az új „kereszteződés” valószínűleg rendesen megakasztja majd a Váci út forgalmát, ezért május 14-től hosszabb utazási időre kell számítaniuk a Göncz Árpád városközpont környékén autózóknak.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?