E hétvégén hegyre mennek a drifterek

Ismét lesz Hegyi Drift verseny, nem is kell már sokat aludni hozzá!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lóerők Éjszakája után ezúttal nappal, de sík helyett hegyi terepen mérik össze tudásukat a hazai drifterek.

[kepallobal=352531]Kezdés reggel 9-kor, ébresztőként gumifüsttel[/kepallobal] Az autósport drift szakágában csupán egyetlen hazai hegyi felfutás szerepel, mely Parádsasváron 2011-ben íródott a történelembe. A versenyszervezők szerint azonban manapság egy hegyi verseny engedélyeztetése és rendezése annyira bonyolult, mint vakon kirakni egy Rubik-kockát. Épp ezért a drifted.hu más utakat keresett és szerencsére talált, július 20-án így ismét lesz Hegyi Drift.
Sokan nem tudják, hogy a drift gyökerei a japán hegyekből indult el hódító útjára még az 1960-as években. Annak idején pár bevállalós fiatal, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a hegyi szakaszokat a szerpentineken egy-egy kanyart lapjával fűztek le. A 90-es években már számos illegális hegyi versenyt tartottak, de már az egész távon megpróbáltak kilinccsel előre haladni az úgynevezett touge pilóták. Szerencsére a hegyi drift már a hazai közönségnek sem idegen, hiszen 2007-ben és 2008-ban a Mátrai Hegyi Verseny betétprogramjaként kapott helyet, míg két éve Parádsasváron tartották az első önálló hegyi drift versenyt. A pilóták pontosan azt a látványt nyújtották a nézőknek, amire igazán kíváncsiak: kizárólag kilinccsel előre beesni a kanyarokba és összefűzni azokat. Soha nem látott nézői szeretet és rajongás övezett minden egyes felfutást és ezzel együtt a versenyzők is felejthetetlen élményekkel térhettek haza.
Hirdetés
A szervezők az idei hegyi verseny helyszínéről immáron lerántották a leplet. Igazi feladvány volt, akár egy Rubik-kocka, de szerencsére az időpont mellett most már azt is tudjuk, hogy Bélapátfalván a Bélkő-hegyen lesz megtartva a rendezvény. Július 20-án dörzsölhetik a tenyerüket a szakág és a hegyi verseny rajongói, hiszen a magyar pilóták krémje az ígéretek szerint brutális módon fogja betámadni a hegyi szakaszt. A verseny nem titkolt célja az is, hogy a hazai drift versenyzőket újra összehozza, csakúgy, mint a nagy sikerrel zárult Lóerők Éjszakája. A promóciós videóból azt is leszűrhetjük már, hogy a többszörös Európa és magyar drift bajnok Kerényi Ádám szinte biztos, hogy nem hagyja ki ezt a bulit! Az érdeklődők 2000 forintos belépődíjjal és július 20-án reggel 9 órai kezdettel számolhatnak, bővebb információkat pedig a Drifted.hu és a Hazai Hegyi Drift közösség Facebook oldalán olvashatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?