E hétvégén is füstölnek az abroncsok

Drift és Gyorsulási verseny a RabócsiRingen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szombaton gyorsulás, vasárnap drift Máriapócson. Kiderül, hogy ki Magyarország drift-királya a Hell Energy Országos Drift Bajnokság estébe nyúló 4. futamán.

A Drifting.hu valamint a GyorsulásiFutam csapata úgy néz ki megint jó fába vágja a fejszéjét. Ki hitte volna, hogy a megújult máriapócsi RabócsiRing nyomvonala már alkalmas hivatalos 201 méteres autós gyorsulási verseny szervezésére? Pedig így van! Épp ezért a Magyar Gyorsulás Szövetség az autósoknak az éves bajnokságba is beszámító pontversenyt hirdet. A képlet egyszerű: több kategóriában egyenesen kell menni és küzdeni a másodpercekért, hogy a dicsőséget megszerezzük. Piros lámpánál a közúti forgalomban bizonyára sokunknak remegett már a lába, hogy legyőzzük a nyilvánvalóan versenyezni szándékozó mellettünk álló vetélytársunkat. Nos, itt az alkalom, hogy ezt már Kelet-Magyarországon is biztonságos körülmények között megtegyük. Nem kell elkeseredni ha kezdők vagyunk és az esti díjkiosztó után nekünk nem járt fénylő „kacat”, mivel a Hell teraszon drift versenyzők társaságában elméleti leckéket vehetünk, hogy vajon kilinccsel előre hogyan kell autózni.
A szervezők a gyorsulási versenyt megelőzően a drift szakág mindkét kategóriájában edzést tartanak, és ha az információk nem csalnak, akkor a nyomvonalon is piszkálnak majd valamit. A kibővített pálya jól vizsgázott a korábbi bajnoki futamon, annak ellenére, hogy sokan azt gondolták, a megnövekedett tempó miatt nem lesznek annyira kiélezett és szoros csaták. Mint tudjuk nem így volt, hiszen a versenyzőknek egyáltalán nem okozott gondot a fallal övezett nagysebességű keresztben autózás. Az egyre bővülő hazai drift mezőny a vasárnapi versenyen sem fog spórolni a gumikkal, így újfent bízhatunk abban, hogy látványban nem lesz hiány. Az idei drift bajnokság pontállása hasonlóan szoros, mint az autós királykategóriának tartott Forma-1. Igaz utóbbi sorozatban az első duplázó a legutóbbi versenyen egy kis lépéselőnyre tett már szert. Hasonló tervei vannak a drift jelenlegi éllovasának, Lakatos Zoltán, alias LakyBoynak. Neki ugyanis mindenképpen dobogós helyezést kell elérnie, hogy a végelszámolásban előnyéből bajnoki címet faragjon. A konkurencia viszont igen erős, gyakorlatilag a tabella első húsz helyezettje közül bárki dobogó közelébe érhet, és harcolhat ki magának dicsőséget. Lehet ez akár a legutóbbi futam győztese, Zentai Attila, de a címvédő Tóth „Alapos” Gézának is esélyes az év végi dobogó, mivel a hátralévő két egymást követő bajnoki futamon simán ledolgozhatja jelenlegi ponthátrányát.
Hirdetés

Ne feledkezzünk meg a feltörekvő nemzedékről sem, hiszen a street kategóriában versenyző pilóták technikai felkészültsége szinte alig marad el a profi mezőnytől. Nekik a RabócsiRing-en újfent teljesíteniük kell a lassabb, „ovális” kanyarkombinációt, és ellentétben a profikkal, mindezt magányosan kell a lehető legprecízebben kivitelezniük. A PRO mezőny versenyzőinek a kvalifikációs eredmények alapján kialakult párosítások után kilincs a kilincs mellett kell bizonyítaniuk. Ráadásként mindezt estébe nyúlóan, így a döntők előtt várhatóan már villanyfényes viszonyok között kaphatnak ízelítőt az augusztus végi nemzetközi versenyek hangulatából.
A gyorsulási verseny és a drift bajnoki futam mellett természetesen most is lesznek betétprogramok. A nézők között rendkívül népszerű Drift Taxi által továbbra is bárki betekintést nyerhet a „jobbegyben” ülve, hogy milyen versenytempóban a faltól parázni. Különösen jó mókának ígérkezik még a „Drift Parking” első megmérettetése, ahol, ahogyan azt az elnevezés is sejteti, driftelve kell teljesíteni a rutinvizsgákat.
Július 7-én és 8-án, azaz július első hétvégjén tehát minden autó- és motorsport fanatikusnak Máriapócson a helye! A távolság nem lehet akadály, hiszen a Budapestieknek is alig két órás út szinte végig autópályán tudható le. A keleti fanoknak pedig nem kell már térkép sem, hiszen hazánk legkedveltebb drift és rallycross pályájára már nyilván csukott szemmel is odatalálnak.
Bővebb információ: www.drifting.hu / www.futam.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:43
    Permalink

    ” Ki hitte volna, hogy a megújult máriapócsi RabócsiRing nyomvonala már alkalmas hivatalos 201 méteres autós gyorsulási verseny szervezésére? Pedig így van!”

    Hát nem alkalmas, van 50 méter féktáv, még 100 lovas autóval is igencsak taposni kellett a féket, erősebb autókkal meg már 150 m-nél fékeztek, végig se toltál.
    NE bánja aki nem jött, tiszta szégyen volt a nevezők száma és a pálya is ….

Vélemény, hozzászólás?