Ebben minden van, mégis gázos! – Sandero Stepway TCe LPG teszt

Kipróbáltuk milyen az új Dacia Sandero szinte minden kérhető extrával megpakolva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nem nézzük, honnan "indult újra" a márka másfél évtizeddel ezelőtt, akkor is hosszú az extralista. Ha számít a múlt, akkor egyenesen brutális, amit tud. Prémiumautó lesz ettől az új Stepway? Nem is akar. Esetleg hibátlan? Közel sem. De jónak nagyon jó.

Mivel a napjainkban hódító SUV lázban már az előző Sandero eladásainak is 65%-át adta a Stepway, nem lehetett kérdés, hogy a harmadik generációsból is elkészül. Érezhetően tágasabb, hiszen bár a hosszúság alig változott, a karosszéria szélessége 9 centivel nőtt, már-már kompaktos, felszereltsége is erős, így aztán okozhat kellemes meglepetéseket, nálam is ezt tette. Amikor visszaadtam a múltheti Megane kulcsnélküli nyitás-zárás-indítását lehetővé tevő okoskártyáját, sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy visszakapok egy ugyanolyat, csak Dacia logóval. Pedig konkrétan ez történt. Kívülről nagyon tetszett a kocsi, bent viszont első ránézésre egy furcsa kettősség fogott el. A beltér elemeinek jelentős része jól átgondolt, praktikus és a Dacia márkával szembeni előítéletekkel ellentétben meglepően drága hatású volt. A maradék néhány apróság viszont egyenesen furcsa, logikátlan és bántóan olcsó hatást keltett. Ekkor még nem tűnt fel az összefüggés, lefoglalt, hogy siessek vele át a városon, az egyeztetett fotózásra.
Hirdetés
Ezen a próbán nagyon jól teljesített a Sandero. Belső méreteiben egyáltalán nem kisautós, hátsó láb-és fejterével egyértelműen az eggyel nagyobb méretosztályt támadja. Az azonos alapokra épülő Logan a hatalmas csomagtartójával már tagadhatatlanul a Megane kategóriáját ostromolja majd, ez a Sandero viszont még inkább csak határeset. A városban nagyon jól ugorhatunk vele egyik helyről a másikra, igen kellemesen használható. Hatsebességes manuális váltójának a kiosztása elsőre szokatlan volt, de gyorsan ki lehetett tanulni, hogy mikor mi a célszerű. Összességében tehát egy igen jó városi autó, akár egy kisebb családnak is. Ezt főleg az egyliteres, háromhengeres turbómotorjának köszönheti, ami praktikum szempontjából kiemelkedő. Könnyű és kompakt, így az autó orra sem válik nehézzé, mégis igen sok erőt kapunk olyan fordulattartományokban, ahol már felépült a turbónyomás. Ráadásul mindezt a gyári LPG rendszernek köszönhetően gázt fogyasztva nyújtja a kocsi. Kipróbáltam benzinnel is: bár alacsony fordulaton érezhetően nyomatékosabb volt, fent egyértelműen élénkebb maradt gázüzemben. Először azt hittem, hogy csak az érzékszerveim csalnak meg, de aztán utasaimat kísérleti nyúlnak használva kiderítettem: tényleg erősebbnek tűnik. Néhány percnyi tudatos sietség után titokban átnyomtam az autót gázról benzinre, és előzéskor azonnal jöttek a kérdések: "Emelkedőn vagyunk? Mintha nem menne úgy." Ami viszont ennél még érdekesebb, hogy ebből a kocsiból volt lehetőségem átülni egy csak benzinesbe, ami valahogy minden fordulattartományban erősebbnek tűnt az LPG-s változat benzin- és gázüzeménél is. Ne kérdezzétek, én sem értem.
Hirdetés
Ami viszont kicsit zavar, hogy sokan sohasem fogják megtapasztalni ezt az erőt, a műszeregység ugyanis villogó váltásjelzővel figyelmeztet, amint 2000 fölé mer menni a fordulatszám. Tény, hogy a kijelzőn látható fogyasztási adatok az óra által javasolt tartományban a legbarátibbak, de így használva az 50 kilométeres óránkénti sebesség elérésébe is beleőszül bárki. Ez még magában nem is lenne akkora probléma, de 15 százalékos emelkedőn is ezt csinálja az autó: 55 km/h sebességnél kéri az ötödiket, a háromhengeres motor pedig haldokolva rángatja fel a kocsit a dombtetőre. Ugyanezt a dombot harmadikban vagy negyedikben észre sem vesszük, annyira dinamikus, mikor a motornak megjön az ereje. Ha valaki mégis hallgatni szeretne a kis piktogramra, ajánlom neki a szívómotoros változatot, semmivel sem fog ugyanis többet kapni a turbótól. A Stepway felszereltséggel nem csak műanyagozást kapunk, hanem 41 milliméter emelést is. Éppen ezért nem riadtam vissza, amikor egy barátom felvetette, hogy menjünk ki a természetbe az autóval, meneküljünk el kicsit a covid elől. Nyilván nem kell nagy sarazásra gondolni, Szeged környékén inkább a füves-homokos puszták és a szántók közti földutak a jellemzők. Az autó jól vette az akadályt, elsőre ijesztőnek tűnő útviszonyokon is könnyedén átlibbent. Én mégsem Stepwayként kérném, mert ez az emelés aszfalton is érezhető, a Sandero Stepway még a többi kényelmesre hangolt futóművű kocsihoz képest is hajóként mozog. Rossz ettől nem lesz, sőt, a magyar utakra kimondottan jó, de én a feszesebb futóművet szeretem, és kész.
Hirdetés
Fogyasztás tekintetében is jól szerepelt az autó, legalábbis LPG-vel, ugyanis én úgy használtam. Bár a számok - a városi és autópályás 9 liter környéke, illetve az országúti 7 liter - nem mutattak túl jól a kijelzőn, a szükséges üzemanyag 260 forint körüli árával számolva igen pénztárcabarátra jött ki a végeredmény. Ha még azt is hozzászámoljuk, hogy ezzel egy pörgős, jó reakcióidejű és meglepően erős motor lakott jól, akkor végképp nincs ok panaszra, miközben 4-5 liternyi benzin ára a 100 kilométerenkénti üzemanyagköltség. De természetesen ez az autó sem hibátlan. Ahogy egyre tovább éltem együtt a kocsival, elkezdtek feltűnni a már említett összefüggések. Minden, ami kötelező eleme egy autónak, az meglepően jó minőségű volt. Az ülések és a kormány kényelmét ennél jóval drágább modellek tervezőinek is meg lehetne mutatni, a gázrendszer működése is gyors és észrevehetetlen, ráadásul a műszeregység is mindig azt az szintet és hatótávot írja ki, amelyik az épp használt üzemanyagra vonatkozik. A normál, adaptív funkció nélküli tempomat is jól működött, a hangcucc is kellemesen szólt, nem dobtam el egyiktől sem az agyam, de jobbak, mint amire számítottam. A hibák akkor kezdődnek, ha a "prémiumautós jellegű" extrákat kezdjük el kritikusan nézni, már ha egyáltalán lehet ilyet az 5,3 milliós - tehát ezért az ellátmányért igen kedvező - vételár figyelembevételével. Először az okoskártyánál vettem észre, hogy amíg a Megane egy héten keresztül mindig nyitva várt, ráadásul mindig érzékelte a zsebemben és a táskámban is a kártyát, a Daciával a második nap végére már harmadik-negyedik alkalommal "késett el" a kocsi a nyitással. Sőt, egyszer még elő is kellett szednem a kártyát, mert ahol tartottam, ott nem érzékelte az indításhoz elég közelinek. Így is kicsi a hibaarány, illetve amint kicsit visszavettem a tempóból, azonnal ő lett a gyorsabb, de a Megane-ban ugyanaz a rendszer tökéletes volt. Viszont vitathatatlan, hogy maga az extra megvan benne. A következő gyanús pont a központi kijelző volt, ami felbontásával és használhatóságával is éppen hogy eléri a mai elvárások szerint elfogadható szintet. Szerencsére kitették mellé a gyári okostelefon tartót, így szinte senki sincs rászorulva a gyári tablet használatára: így viszont felmerül a kérdés, hogy szükséges-e egyáltalán. Viszont ha valakinek kell, ez is ott van és működik. A tolatókamera képe sem a legszebb, de igazából praktikum szempontjából még éjjel is jól használható, ha megtanuljuk, hogy az autó irányát jelző, a képre rajzolt vonalak mennyit csalnak. Ez már tényleg csak azért volt zavaró, mert a Megane milliméterre pontosan jelezte ki, hogy hová érkezik majd az autó. De maga a tolatókamera ott van, és használható. Éjjel feltűnt az is, hogy a tompított LED fényszórókhoz tartozó távolsági már csak két - igen sárgán világító - halogén izzó. Furcsa összképet ad a kettő együtt, ennek ellenére persze ott van, és működik ez is. Kicsit mintha kilóra mérték volna az extrákat, mindegy milyen, de legyen, hogy beleírhassuk a katalógusba. Félreértés ne essék, semmi sem túlságosan bántó és minden használható, de ahhoz képest, amilyen minőségűek az autó alapfunkciói, attól a nevesebb extrák messze elmaradnak. Az autónak a legnagyobb hibája tehát nagyon hasonló a néhányszor már említett múlt heti R.S. Line Megane-éhoz. Másnak szeretne tűnni, mint ami, és ez nem áll jól neki. Amíg a Renault egy sportos modellnek álcázott kényelmes kombi volt, addig ez a Sandero egy jól extrázott kompakt próbál lenni a legolcsóbb elérhető technológiával egy Clio padlólemezén. A különbség csak az, hogy a Dacia próbálkozása klasszisokkal jobban sikerült. Ha nem épp az említett Megane-ból ülök át, akkor akár még be is vehettem volna, hogy ez is az, csak olcsóbban.
Hirdetés
A mai újautó-piacon ez a kocsi egy igen jó választás lehet a hibáival együtt is, mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki. Főleg, hogy amint elkezded lehúzgálni a számodra felesleges extrákat a listáról, a végső vételár könnyedén még ennél is sokkal barátságosabbá válhat. Azt pedig, hogy jobbak-e a drágább extrák helyére kérhető olcsóbb kütyük, hamarosan megtudhatjátok, a jövő héten ugyanis pont úgy, reálisabban extrázva lesz nálam egy Sandero.
Értékelés
Pozitív
Korrekt dizájn, jó arányok, korrekt utastér, kis súly, erős motor, jó gázrendszer, minőségi alapvető funkciók
Negatív
Egyes extrák gyenge minőségűek, hangos a meglehetősen rövid és oldalra kivezetett kipufógó
Árak
Tesztmodell alapára
4 949 000 Ft (2021.04.07.)
Tesztautó ára
5 459 000 Ft (2021.04.07.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 4600-5000 1/min-nél
Nyomaték:
170 Nm 2000-3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
Végsebesség:
174 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,9-77 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4099 mm
Szélesség:
1848 mm
Magasság:
1587 mm
Saját tömeg:
1134 kg
Össztömeg:
1602 kg
Tengelytáv:
2604 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
328-1108 l
Belső szélesség elöl:
1410 mm
Belső szélesség hátul:
1395 mm
Belmagasság elöl:
930-1000 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
455 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
545-920 mm
Csomagtér hossza:
670 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1445 mm
Raktérnyílás szélessége:
930 mm
Raktérnyílás magassága:
670 mm
Motor és váltó
Motor:
LPG/benzin
Motorosztály:
Euro6
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
170 Nm 2000-3500 1/min-nél
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 4600-5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
174 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
CO2-kibocsátás:
106-119 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,9-77 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,1 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.04.07. at 11:43
    Permalink

    Szia Kornél ! Jó a cikk tetszik, inspiráló gondolkodásra. Írod, hogy ” … Az autónak a legnagyobb hibája tehát nagyon hasonló a néhányszor már említett múlt heti R.S. Line Megane-éhoz. Másnak szeretne tűnni, mint ami, és ez nem áll jól neki… ” Én ezt nem tudom megítélni, de gondolkodom egy Sandero TCe 100 LPG-én Essential felszereltséggel, amit manuális klímával ( 130 ezer ), első ködfényszóróval ( 35 ezer ) egészítenék ki, vagy eleve comfort felszereltséggel kérném. Ezzel talán a fölösleges, és általad említett kifogásolható minőségű, általam nem kifejezetten igényelt extrákat elhagynám, a vételár olcsóbb lenne. Mi a véleményed, ez jó elgondolás lehet ? Másrészt szeretném kérdezni, hogy ha jórészt LPG-t használok, akkor milyen egyéb + fenntartási költségek lehetnek a szervízek során a hosszú évek alatt, illetve a motor élettartalmát befolyásolja-e az LPG használat ?

    • 2021.04.07. at 16:01
      Permalink

      Kedves Attila! Köszönöm a kedves szavakat! Szerencsére épp egy az általad kinézetthez nagyon hasonló autó van nálam. Mondjuk nem Stepway és nincs benne a gázszett, de az extrák nagyjából stimmelnek. Röviden elmondva nekem hétköznapibban jobban tetszik, és hacsak nem szükségesek a minimálisan jobb terepképességek, akkor a normál változatot ajánlanám inkább a Stepway helyett, mert sokkal jobb a kezelhetősége, jobban az úton van. Megéri figyelembe venni a két felszereltség közti apróbb különbségeket is, máshogy hat a belső dizájn, a szövetbetét helyett például műanyag van az alacsonyabb szinten. Tény, hogy jobban néz ki a szövet, de nekem nem jött be tapintásra, ami fontos, mert az ajtók könyöklőjére is jutott belőle. Szerintem sokkal részletesebb képet kapsz, ha megvárod a cikket a másikról, hamarosan érkezik. Mindenképp ajánlom utána a tesztvezetést, mert meggyőző a kocsi, de gyanítom, hogy csak a jól felszerelt példányt fogod tudni kipróbálni. Másik kérdésedre válaszolva a gázszett nagyon jól működik, és mivel gyári, ezért az átépítés lehetséges problémáit is megúszod vele, viszont gázos autóm nekem sohasem volt még, így arról, hogy mennyivel lehet rosszabb tartósság terén, nem tudok nyilatkozni. Viszont mivel egy üzemanyagrendszerrel több van, így a meghibásodás lehetősége is ennyivel több alkatrészt érint. A témát közelítve 2014-ben jelent meg cikkünk, bár elsősorban a beépítéssel foglalkozik, de a gázrendszer működéséről és esetleges problémáiról is szó esik benne. https://www.autonavigator.hu/cikkek/adj-gazt-lpg-atepites-a-gyakorlatban/ Remélem tudtam segíteni.

  • 2021.04.07. at 16:11
    Permalink

    “Ami viszont ennél még érdekesebb, hogy ebből a kocsiból volt lehetőségem átülni egy csak benzinesbe, ami valahogy minden fordulattartományban erősebbnek tűnt az LPG-s változat benzin- és gázüzeménél is.”

    Ez meg azért érdekes különösen, mert a tisztán benzinesnél ez a kettősüzemű 10 le-vel erősebb…

    100 ezer ft gázfelár nagyon kevés, kb nagy gázos elköteleződés nélkül is megéri, de azt tudni kell hogy a korábbi, használt gyári gázos autóknál az volt a jellemző hogy a gyári szettek későbbi javítása macerás (utólagos szettekkel foglalkozó gázszerelő műhelyek nem is ismerik) , sokszor irreális, nem éri meg megjavítani, hanem olcsóbb egy új szettet beszereltetni.

  • 2021.04.07. at 22:58
    Permalink

    Nem értem ezt az oldalra való kipufogó kivezetést, kiszáll a gyerek a suli előtt, jön be a dúsított …
    Vajon mennyit spórolt vele a gyár, 50 eurót?

Vélemény, hozzászólás?