Ébredezik az újszerű autók piaca

Egyre többen vennének újszerű használt autót, szerencsére kínálat is van

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak az az új autók piacán figyelhető meg enyhe fellendülés, a fiatal használt autók szegmensében is nő az érdeklődés, és a kínálat is.

Miként az a Használtautó.hu közleményéből kiderül, idén eddig 40 százalékkal többen kerestek új vagy alig használt autót a Használtautó.hu portálon, mint az előző években, miközben a kínálat is lassan bővülni kezdett. Ennek egyik oka, hogy az idei első nyolc hónapban már húsz százalékkal több új autót adtak el, mint két évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Mindez a portál újszerű autóinak kínálatában is megmutatkozik: a kínált személyautók közel 6 százaléka idei, 2013-as évjáratú. Köztük szerepelnek azok a szalonautók is, amelyeket átlagosan 12 százalékkal olcsóbban kínálnak, mint hasonló felszereltségű új társaikat.
Az újautó-eladások emelkedésével növekszik az újszerű használt autók iránti igény is Az újautó-eladások emelkedésével növekszik az újszerű használt autók iránti igény is
Bár az áttörésre még várni kell, kedvező jelek már érzékelhetők az újszerű használtautók piacán. Az újautó-eladások elmúlt két évben tapasztalt lassú növekedése fokozatosan hatni kezd a használtautó-piacra is, és a vásárlók érdeklődése is egyre erősödik e korcsoport iránt.
Hirdetés
Noha a jelenlegi eladó járművek túlnyomó részét továbbra is az 5 évnél idősebb autók teszik ki, a pillanatnyi kínálatban a legfiatalabb évjáratoknál – a 2011-es mélypont után – már észrevehető emelkedés tapasztalható. (A 2013-as évjárat részét képezik az egyes szalonokban található újszerű teszt- és bemutató, valamint raktárról kínált új autók is. Ezeket az ábrán külön jelöltük.) Az 1119 darab, már az első tulajdonos által hirdetett, idén forgalomba helyezett használt autó mennyisége időarányosan igen jónak mondható, tavaly ebben az időpontban csupán 1012 ilyen személygépkocsi szerepelt a kínálatban.
Miként az újautók piacán, az újszerű használtakén is 2011 volt a mélypont, most már növekedésben van a kínálat Miként az újautók piacán, az újszerű használtakén is 2011 volt a mélypont, most már növekedésben van a kínálat
A jelentős fellendülésre az újszerű autók piacán is mindaddig várni kell, amíg az utánpótlást jelentő újautó-eladások szintje el tud rugaszkodni a jelenlegi, évi 55-60 ezres szintről” – jelentette ki Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – „A már 12 év felett járó gépjármű-átlagéletkor növekedését is csak egy 30-40 százalékos bővülés tudná megállítani. Ehhez azonban elsősorban a magánszemély vásárlók visszatérésére volna szükség, hiszen a hazai újautó-piacot jelenleg elsősorban a céges vásárlások élénkítik.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?