Egy Audi, amiben már van egy kevés az új A8-ból

Sanghajban debütál az Audi E-Tron Sportback Concept

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

LED fényszórójával már most kacsint a Sanghaji Autószalonon e héten debütáló Audi E-Tron Sportback Concept. Formajegyei állítólag az új A8-on is visszaköszönnek majd.


Először az A3 ötajtósához használta a Sportback elnevezést az Audi, de például Sportback az A5 és az A7 lejtőshátú ötajtósa is, így aztán nem is olyan meglepő, hogy a Sanghaji Autószalonon debütáló E-Tron Sportback Concept leginkább egy kupé SUV.
Hirdetés

Hajtása minden bizonnyal legalább részint elektromos lesz, ám arról még semmi részlet nem ismert, egyelőre néhány skiccen és egy lepel alól LED fényszórójával kikacsintó LED fényszórójával, valamint a leplen átvillanó, tehát megvilágított emblémájával látható a koncepciómodell, ami formajegyeivel állítólag az idén érkező új A8 megjelenését is meghatározza majd. Visszatérő formai elem lehet majd a csíkfényszóró, illetve a hátsó lámpákat összekötő LED csík. Míg az E-Tron Sportback Concept már e héten debütál, az A8 bemutatkozása a szeptemberben nyíló Frankfurti Autószalonon esedékes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?