Egy csipetnyi Forma-1 – Mercedes-AMG C 43

Mercedes-AMG C 43 4Matic Coupé teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevésbé jut eszünkbe vele kapcsolatban a brutalitás, sokkal inkább a kiélezett sportautó kifejezés. A C 43 a kisebbik AMG, mégsem mondanánk azt, hogy kevés, végtelenül precíz és gyorsabb, mint gondolnánk.


Egy Mercedes az elegancia, a kimértség, a komolyság, a presztízs jelképe. Sokaknál egyet jelent azzal, hogy megérkeztek, ezt pedig nem is vitatnám, egy szépen felszerelt E-osztály, netán egy S mindenképp azt az üzenetet mutatja - persze jó esetben, hogy a sofőr, esetleg az utas már közel jár karrierje csúcspontjához. A márka arcának másik oldala viszont sötét, az AMG modelleket egészen pár évvel ez előttig csak a három betűs utótaggal jelezték, mostanra viszont annyira választották külön, hogy a kötőjel utáni Benz utótagot le is cserélték AMG-re.

Az affalterbachi csúcsragadozók brutalitását még leírni sem egyszerű,

egy AMG GT torokszorító élmény, és a kisebb modellek sem cécóznak, ha a sebességről és gyorsulásról van szó.


A jelenlegi C-osztállyal érkezett a C 63 modellek alá egy kisebb, C 43 jelölésű is. Ez az AMG csomagos modelleknél komolyabb, a csúcsmodell technikájával szerelt, de kisebb motoros modell, amolyan élhetőnek összerakott utcai sportgép. Még véletlenül se higgyük azt, hogy ha nem a legmagasabb szám áll a C mögött, akkor már komolytalan, a C 43 egy mesterien összeválogatott sportgép, ami bizonyos pontokon még a C 63-nál is jobban értékelhető. Motorja egy 3,0 literes biturbó V6-os, ezt egyébként az első sárvédőkön is hirdeti. A hengerek belső falát állítólag ugyanazzal a Nanoslide technológiával vonták be, mint amit a Petronas Forma-1-es autóinak V6-os motorjaiban is alkalmaznak. A motort ezzel strapabíróbbra és hatékonyabbra sikerült fejleszteni, a korábbi 367 lóerővel szemben pedig a frissítéssel kapott még egy keveset, jelenleg

390 lóerőt és 520 Nm nyomatékot teljesít.




Ennyire már nehéz azt mondani, hogy kevés, pláne egy 1,7 tonna alatti autóban, mert a C 43 ennél nem nyom többet. Úgy sem, hogy mindenképp 4Matic összkerékhajtás és kilencfokozatú automata váltó jár hozzá. A hajtás állandó, de a hátsó tengelyre súlyozott, 31-69 százalékban hajt hátul. Ez épp annyira elég, hogy kanyarból kifelé minimálisan érezzük, hogy fordul a fara, minden más esetben annyira bombabiztos az elosztás, hogy egyetlen kerék sem kapar ki. A nyálkás, esős teszthét alatt, pláne a téligumikon lett volna alkalma megcsúszni többször is, és valószínűleg nem is hibáztattam volna érte, mert csodák nincsenek, de a 4Matic hajtás,

a mesteri kipörgésgátló és a Michelin Pilot Alpin abroncsok összessége még ilyenkor is sínautót farag a C 43-ból.

Gyárilag 4,7 másodperces 0-100-as értéket ad meg a gyártó, ám a frissítés előttinél is ugyanennyi volt az érték. Ennek nyomán jobban átgondolva már kevésbé csodálkozom azon, hogy 4,3-at produkált, az mondjuk megdöbbentő, hogy a téligumik és a nyálkás út ellenére is. Ezt mértük GPS-es eszközzel és a tesztautó saját mérőjével is, ami vélhetően szintén GPS alapján dolgozik, mert köridőmérésére is alkalmas, mindkettő ugyanazt az értéket mutatta.


A V6-os motor hangja szívdöglesztő, de amiben igazi mester az AMG, az a kipufogórendszer, ami itt is tökéletes élményt ad.

Változtatható hangerősségű, de Sport+ állásban mindenképp nyit, 3000-5000-es fordulatszám között a gázt elengedve gátlástalanul rotyog, a 7000 körüli leszabályzás magasságában pedig úgy üvölt, akár egy Forma-1-es versenyautó, a mai gépek - főként a korábbiakhoz viszonyítva visszafogott - hangjához nagyon hasonló. És ez leginkább kipufogóból jön, vagy ha van hanggenerátor, akkor ügyesek, a hang teljesen rendben van, nem olyan lelombozó, mint a BMW-kben, ahol sornégytől V12-ig minden ugyanúgy szól odabent. A C 43 vezetésmódjai nyilván változtathatóak, Comfortban jófiú módjára közlekedhetünk, de azért úgy is van hangja. A futómű is alapáron adaptív, de nem feltűnő a változás a menetmódok között, mindenképp kemény, de nem feltétlenül kényelmetlen.
Hirdetés

A hajtáslánc egyetlen gyenge pontja a kilencfokozatú váltó lehet csupán, bár az AMG által kicsit megerősített szerkezet hagyományos bolygóműves, a váltási sebessége nemigen hasonlítható a ZF nyolcfokozatú termékeihez és többször igencsak bizonytalan. Mentségére szóljon, hogy némi akadozást csak alacsony fordulaton érezni a váltásokkor, terhelésen nincs benne bizonytalanság, de a kormány mögötti váltófülek meghúzásakor elég sok idő telik el a reakciójáig. Igaz, tizedmásodpercekről beszélünk, de egy Giuliában kis túlzással elég csak a váltásra gondolni, már meg is történt.

Az élményautó jelzőt kevésbé használnám ebben az esetben, ez annál sokkal komolyabb szerkezet. Egy precíz, játékra kevésbé fogható sportkocsi.

Persze az is élmény, hogy 0-100-ra, vagy 200-ra gyorsulgatunk, de nálam ennél azért ez egy bővebb tartalmú fogalom.
A C-osztály frissítésével néhány elég fontos technológiai bővítés történt a C 43 esetében is, kérhető például a Multibeam LED fényszóró, ami a fényerőt az időjáráshoz igazítja, valamint felismeri a kereszteződéseket és olyankor tágabbra nyitja a fénycsóvát. Egyenként 84 diódával világít, mindegyik külön vezérelt, vagyis kitakarja a szembejövőket, bevilágít a kanyarba és még a körforgalomra is van külön programja és tényleg kikezdhetetlenül világítja be az utat éjszaka. Van vészfékasszisztens is, de a három fokozatból jobb, ha nem állítjuk érzékenyre, mert már akkor is tövig nyomja a féket, ha véletlenül hamarabb indulunk el, mint az előttünk álló, holott pontosan tudjuk, hogy addigra lenne ott hely. Befékez és nem ereszt, nem egyszer alig kaptam levegőt a biztonsági övtől, mire beleástam magam a beállításokba és inkább későre állítottam a jelzést. Viszont mindenképp hatékony a rendszer,

az első hatalmas Mercedes embléma fűtött, hogy a téli autózáskor se jegesedjen le, ezzel a mögötte lévő szenzorok mindig működőképesek.



Új a magasabb felszereltségnél elérhető 10,25 colos multimédiás kijelző, szélesebb, ezáltal nagyobb képátlójú, mint korábban, az új szoftver pedig elég stabilan és a korábbihoz képest gyorsabban fut. Ha már kijelző, a C 43 12,3 colos műszeregységet kaphat, esetünkben a Premium Plus csomag részeként érkezett is a tesztautóba. A hagyományos műszeregység helyére került, maradt a csöveket imitáló keret, így sokkal ehetőbb és klasszikusabb a kinézet, mint a nagyobb modellekben, valamint az A-osztályban. Háromféle nézet választható és alaposan személyre szabható, szintén gyors szoftver fut rajta, a kezelését pedig a kormány kis érintőgombjával végezhetjük, egyik küllőn ezt, a másikon pedig a középső kijelzőt irányíthatjuk.
A C 43 ára kicsivel 20,5 millió forint fölött indul, a tesztautóra hétmilliónyi extrát pakoltak, amiben csak a széphangzású Burmeister hifis, digitális műszeregységes, panorámatetős, Multibeam LED fényszórós csomag 2,7 milliót tesz ki. Mindenképp gombbal indul, a kulcs nélküli nyitás feláras, ami ki is maradt a tesztautóból, ez már csak azért is hiányzik, mert így csak kulcsról, vagy belülről nyitható a csomagtérfedél.

Csinos megjelenésű, még így grafitszürkében is látványos, bivalyerős és bitang gyors autó,

bombabiztos összkerékhajtással és beprogramozott versenypályákkal. Vagyis komolyan gondolta az AMG, hogy ezzel valaki pályára megy, és a teszt után ezt nem is kérdőjelezném meg. Ha nem is feltétlenül ajánlanám minden hétvégére a Nordschleifén, kisebb pályákon egyszer-kétszer azért megfuttatható, és a tapasztalt teljesítményét tekintve kétlem, hogy rossz eredményeket produkálna.
Értékelés
Pozitív
Csinos megjelenés, remek kidolgozás, látványos belső megoldások, erős, szép hangú és karakterű, gyors gázreakciójú motor, hatékony összkerékhajtás és hajtáslánc
Negatív
Bizonytalan váltómű, szűkös fejtér és kilátás
Árak
Tesztmodell alapára
20 646 390 Ft (2019.02.06.)
Tesztautó ára
27 434 540 Ft (2019.02.06.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2996 cm3
Teljesítmény:
289 kW (393 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
520 Nm 2500-5000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,7 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4686 mm
Szélesség:
1810 mm
Magasság:
1405 mm
Saját tömeg:
1660 kg
Össztömeg:
2185 kg
Terhelhetőség:
525 kg
Tengelytáv:
2840 mm
Karosszéria-kivitel:
kupé
Csomagtér:
400 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
2996 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata/9
Nyomaték:
520 Nm 2500-5000 1/min-nél
Teljesítmény:
289 kW (393 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,7 s
CO2-kibocsátás:
212-217 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
16,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
55 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?