Egy darabka történelem

Goodwood FOS - bemutatkozik a Jaguar XKR 75

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogy elkerüljük a félreértéseket, a Festival of Speed rövidítése angol nyelven értendő, és ezzel újra tradicionális helyszínen debütál egy különleges Jaguar.

75 éves a Jaguar, de csak a márkanév, hiszen a kezdetben motorkerékpár-oldalkocsikat előállító üzemet 1922-ben alapították Swallow Sidecar Company néven, majd bő egy évtizeddel később SS Cars lett a hivatalos forma. A második világháború után az SS jelentése világszerte negatív tartalommal bírt, ezért a brit SS autók 1945-től Jaguar jelzéssel gördültek ki a gyárból – a nevet egyébként már korábban is használták, de nem önállóan. A jubileum kapcsán a Jaguar különleges szériát dob piacra, de a stílszerűen 75 példányra korlátozott mennyiséget nem forgalmazzák mindenhol, kizárólag az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és Olaszországban található kereskedésekbe szállítanak az egyedi modellből. Az alapáron 85500 angol fontba kerülő XKR 75 egyetlen színben rendelhető, a karosszéria Stratus szürke árnyalatához fekete bőrülések járnak elefántcsont színű tűzésekkel, puha Alcantara tetőkárpittal, valamint zongoralakk felületű, fekete fabetétekkel. Az autó külsőleg látványos légterelő készlettel, 20 colos, sötétszürke Vortex könnyűfém felnikkel, piros féknyergekkel különül el hétköznapi társaitól, míg műszaki vonatkozásban említhető az elől 15, hátul 10 milliméterrel mélyebbre engedett karosszéria, a keményebb rugózás, az áthangolt adaptív lengéscsillapítás, a sportkipufogó, no és persze a kompresszoros V8-as motor! Az 5.0 literes erőforrás 530 lóereje és 655 newtonméteres forgatónyomatéka némileg több, mint a standard XKR esetében, és mivel angol autóról van szó, a gyorsulást is mérföldben tették közzé, amely 4,4 másodperc 0-60-ra – ez kb. 96 km/h. A Jaguar XKR 75 végsebessége 280 km/h, de a száguldásnak csak az elektronikai korlátozás vet véget.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?