Egy hónapig visszajár a Hyundaiok ára

Visszavásárlási garancia a Hyundaitól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A garanciabajnok Hyundai mától újabb trükköt is bevet a vevők megnyeréséért: minden modelljére pénz-visszafizetési garanciát vállal.

Nem nehéz kijelenteni, a ma a világ negyedik legnagyobb személyautó gyártójának számító Hyundai-Kia páros adja a piac legjobb garanciáját. Míg a Kia 7 év/150 000 kilométeres garanciája inkább a józan magán-felhasználóknak csábító, a Hyundai 5 év kilométer korlátozás nélküli jótállása a sokat autózó, zömében flottavásárlóknak szól. Most azonban a továbbra is élő, és mindenki számára járó 5 éves assistance és évi egyszeri ingyenes átvizsgálás mellett új, kifejezetten, és csakis a magánvásárlóknak szóló ajánlattal, a „Visszavásárlási védelem” szolgáltatással állt elő a koreai márka hazai vezérképviselete, a Hyundai Holding Hungary Kereskedelmi Kft.
A márka iránti érdeklődést, és a vevői bizalmat egyaránt erősíteni hivatott újszerű és egyelőre Európában egyedülálló szolgáltatás lényege, hogy bármely magánvásárló visszakérheti autójának teljes vételárát az átvételtől számított 30 napon belül, amennyiben autója sérülésmentes és kevesebb, mint 1000 kilométert futott. A korlátozások teljesen ésszerűek, a feltételek között nem szerepelnek túl szigorú feltételek, még a gyári, márkakereskedő által beszerelt utólagos kiegészítők sem szerepelnek kizáró okként, ám fontos tudni, hogy a visszavásárlási garancia csakis a vételárra szól, az egyéb kiegészítőkre, illetve a járulékos költségekre (például forgalomba helyezés, esetleg hitelfelvétel) nem vonatkozik.
Leginkább ügyes trükknek nevezhető a komoly vállalásnak tűnő jótállás, hiszen a forgalomba helyezés költségeivel bőven jut annyi teher a vevőkre is, hogy ne érje meg „ingyenes bérautóként” igénybe venni a Hyundai bármely modelljét, és az sem túlzottan valószínű, hogy valaki 1000 kilométer alatt kiábrándulna a választott modellből. Ebben bízik a Hyundai is, legfeljebb 10 modell visszavételére számít. A szolgáltatás azonban tény, hogy nagyon jó lehetőség, és valóban jó eséllyel hizlalhatja tovább a Hyundai tavaly Európában 2,7, itthon 2,3 százalékos, a várakozásokat meghaladó piaci részesedését. Mivel a vevő számára még ezzel a szolgáltatással is költséges egy új autó vásárlási próbája, nem javasoljuk a szolgáltatás igénybevételét, ám hangsúlyozzuk az alaptörvényt, hogy autót csakis a konkrét modell kipróbálásával szabad venni! Továbbá fontos, hogy a próba a legjellemzőbb használati körülményekhez hasonló legyen: azaz családi autót az összes poronttyal a fedélzeten, a gyerekülések bepróbálásával, városi autót dugóban, hosszútávfutót autópályán kell próbára tenni!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 20:06
    Permalink

    Nem vagyok tájékozatlan, hidd el, de lehet, hogy félreértelmeztem. Ha így van, bocs.
    Mellesleg a MRKT/2011/03 belső körlevélből vettem, ahol elég félreértelmezhetően fogalmaznak: “Tárgy: Visszavásárlási védelem kampány… Kampány időtartama: Február 15. – Március 31.”
    Ez úgy is értelmezhető, hogy addig tart csak az egész akció.
    De ha tévedtem, örülök neki, újabb érv a Hyundai mellett! 🙂

  • 2017.10.31. at 20:06
    Permalink

    Ezt ki mondta neked? Márcis 31-ig fog tartani a kampány (marketing), de a szolgáltatás mostantól él határozatlan ideig. Ha nem vagy tájékozott, inkább ne szólj hozzá!

Vélemény, hozzászólás?