Egy kishaszonjármű minden helyzetre

Szemünk előtt debütált - Citroën Jumpy és Peugeot Expert nemzetközi bemutató

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A PSA megalkotta a tökéletes, végtelenségig kombinálható kishaszonjármű-platformot. Szülőhelyükön tekinthettük meg a két márka újdonságait.


Az Eurovan sikere talán egyértelmű, hiszen minden utcában látni egyet belőlük. A PSA LCV sztorija Citroën Jumpy néven kezdte meg igen csak sikeres és aktív karrierjét. A PSA által 1994-ben fejlesztett platform egy évvel később már Peugeot Expert, egy újabb évet követően pedig már Fiat Scudo néven is ott volt a piacon. A modellek annyira sikeresnek bizonyultak Európában, hogy egészen 2004-ig kellett várni az első faceliftig, majd 2007-ben érkezett a második generáció. Most, 4 évvel a MK II-es facelift és 3 évvel a Toyota csatlakozása után, 2016-ban mutatták be először Genfben az MPV, majd Franciaországban, a PSA Sevel Nord-i gyárában a kishaszonjármű változatok harmadik generációját. Míg az civil vagy protokoll feladatokra tökéletesített változatok már Citroën SpaceTourer, Peugeot Traveller és Toyota Proace Verso néven futnak tovább (a Fiat a Renault/Opel platformjával folytatja), addig a szállítmányozáshoz tervezett modellek maradnak a jól megszokott Jumpy, Expert és Proace neveknél. Franciaországban előbbi kettőt tekinthettük meg testközelből.
A kocsik alá kerülő moduláris EMP2 platform már a Peugeot 308-ból vagy a Citroën C4 Picassóból is ismert, ám a PSA és a Toyota együttműködésének gyümölcséhez további 4 éven át gyúrták strapabíróbb, és az előbb említettekkel ellentétben kompozit helyett acélvázzá. A Citroën és a Peugeot két modellje (a Toyotával együtt három) 3 féle méretben lesz elérhető, opcionálisan 2 vagy 3 üléssel az első sorban és akár 6,6 köbméter hasznos térrel. Méreteivel igazi városi cirkálót alkottak, hiszen a kerékjáratok sarokba szorításával, egy tágas és mégis kisméretű platform, ami 1,9 méteres magasságával a parkolóházakba is behajthat. Mindamellett, hogy munkaeszköz, rengeteg olyan kiegészítőt kapott, ami segíti az életet. Szegmensében egyedülállónak mondható újítások a head-up display, a láblendítéssel nyitható oldalajtók és a számtalan sofőrsegéd.
Citroën Jumpy és Peugeot Expert – méretek
VerzióCompact/XSStandard/MLong/XL
Hosszúság [m]4,604,955,30
Magasság [m]1,901,901,93
Raktér hosszúsága [m]3,323,674,02
Szélesség a kerékjáratok között [m]1,261,261,26
Maximális hasznos térfogat [m3]5,15,86,6
Terhelhetőség [kg]140014001400


A dizájn visszafogott, de egy ilyen tömegmodell esetében ez így is van rendben. A dizájnereknek olyan külsőt kellett tervezniük, ami minden embernek tetszik, hiszen rengetegen fognak dolgozni a furgonokkal. Az új furgonpárosnál elöl 95 mm-rel, hátul 75 mm-rel lett kisebb a túlnyúlás, az üléspozíció pedig 110 mm-rel feljebb került az előző generációhoz képest. Komoly súlycsökkentésről is beszélhetünk, az elődhöz képest 100-150 kilóval lett könnyebb (motortól függően), ráadásul 200 kilóval nagyobb a hasznos teherbírása, ami így már 1400 kg. Motorválasztéka szélesebb skálán mozog, mint az elődöké – három 1.6-os és három 2,0 literes dízel választható - és erősebbek is lettek, az egyébként AdBlue adalékot alkalmazó erőforrások. Az üzemanyagtank kapacitása minden változat esetén 70 liter.
Teljesítmény [LE (1/min)]Nyomaték [Nm (1/min)]Váltófajta/ -fokozatFogyasztás [l/100 km]CO2-kibocsátás [g/km]
1.6 BlueHDi95210 (1750)kézi/55,5144
1.6 BlueHDi95240 (1750)automata (ETG)/65,2135
1.6 BlueHDi115300 (1750)kézi/65,1133
2.0 BlueHDi120340 (2000)kézi/65,3139
2.0 BlueHDi150370 (2000)kézi/65,3139
2.0 BlueHDi180400 (2000)automata (EAT)/65,8 (Citroën) / 6,1 (Peugeot)151


A rengeteg biztonsági rendszernek köszönhetően mind az 5 csillagot megkapta az Euro NCAP-tól. Vezethetőség szempontjából a parkoló autónál mindössze annyit lehetett megállapítani, hogy váltója francia furgonoktól szokatlanul pontos, a kormány jó fogású, elektrohidraulikus szervós, a fordulókörök kicsik. A gyáriak egyébként teljesen elképzelhetőnek tartanak egy hibrid vagy akár elektromos rendszert is, hiszen a hajtásuk és az EMP2 platform is kompatibilis lenne vele. Célközönségük a családosoktól kezdve a városi szállítmányozókig terjed, de közben már látom magam előtt, ahogy a reptéri várók a luxus változatú SpaceTourer és Traveller VIP modellekkel lesznek tele 3-4 év múlva, hiszen élőben van olyan jó megjelenésű, mint akár a Mercedes Vitónak. Méretválasztékában egész biztos, hogy mindenki talál majd megfelelőt, arról nem is beszélve, hogy összkerekes változat is készül, hátsó difizárral.
Hirdetés

Kíváncsian várom, milyen utat járnak majd be a kompakt kisteherautók. Úgy érzem, nyerő konstrukció lehet, és a Compact/XS méretű modellek kitölthetik a LCV szegmensben tátongó rést, hiszen ezzel a 4,60 méteres hosszal pont azt nyújtja, amit sokan hiányoltak a piacról. A Combi verziókról pedig elmondható, hogy akár 9 üléssel, vagy éppen akár 4900 literes csomagtérrel is rendelhetőek. Annyi biztos, hogy a franciák válaszoltak a szakemberek szükségleteire. A Citroën Jumpy/Peugeot Expert páros májustól rendelhető hazánkban - árlistájukat is ekkor tudjuk meg, míg a civil használatra szánt változatuk, a Citroën SpaceTourer és a Peugeot Traveller ősztől lesz elérhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?