Egy kutatás alapján a Tesla a legkevésbé tűzveszélyes márka

Egy amerikai kutatás szerint nem is annyira gyúlékonyak a Teslák, mint elsőre gondolnánk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyártó adatai szerint az Egyesült Államokra vetítve átlagosan tizenegyszer kevesebbszer gyullad ki egy Tesla más gyártók autóihoz képest.

A Tesla jelentése szerint a 2012 és 2021 közötti időszakban, a vállalat autói esetében minden megtett 210 milliomodik kilométerre jut egy autótűz, míg a korábban vizsgált 2012-2020-as időszakban ez a szám 205 millió volt. Az amerikaiak kiemelték: üdvözlik a fejlődést, ugyanis ezek az adatok úgy jöttek ki, hogy ebben a statisztikában azok a káresemények is szerepelnek, melyek nem az autó meghibásodásából keletkeztek - például az adott autó gyújtogatás áldozata lett -, de a Tesla állítása szerint így lehet a leghatékonyabban összehasonlítani az adataikat a Országos Tűzvédelmi Hatóság (NFPA) számításaival.
Hirdetés
Az NFPA adatai szerint az amerikai átlag szerint minden megtett 19 milliomodik kilométer után gyullad ki egy autó az USA útjain, fontos azonban kiemelni, hogy elektromos autóból jóval kevesebb közlekedik az utakon, mint belsőégésű, valamint az autók átlagéletkora is jóval kedvezőbb, mint a belsőégésűeké, így nem feltétlenül mutat valós képet a felmérés, de mindenképpen biztató lehet a jövőre nézve a növekvő tűzvédelmi biztonság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?