Egy Opel, amit 60 km-re hitelesítettek

Kétkerekű a 150. születésnapra: Opel RAD e

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 1862-ben alapított Opel idén ünnepli 150. születésnapját. Nem a kerékpár volt első modellje, mégis egy kétkerekű tekinthető jubileumi járműnek.

Itthon még elképesztően ritkák, de Németországban nem csak Schumacher és Rosberg jár (a versenyek között) elektromos rásegítésű pedelec kerékpárral, hanem tömegek vásároltak az elmúlt években villanymotorral támogatott kétkerekűeket - állítólag már 2010-ben több mint 700 ezer példányt adtak el, az éves volumenük pedig hamarosan elérheti az egymillió példányt. Mint arra korábban az ADAC tesztje rámutatott, a 2-3 ezer eurós, tehát 600-900 ezer forintos (!) gépek között is komoly a minőségi szórás.
Hirdetés
[kepallojobb=410222]Természetesen menőnek, divatosnak kell számítson az elektromos kerékpározás, máshogyan nem lesznek eladhatók a jobb hagyományosakhoz képest is csillagászati áron mért elektromosak. Az Opel pedelec ára egyelőre nem ismert, de aligha lehet 1 millió forint alatt[/kepallojobb]
A Genfi Autószalonon az Opel is bemutatta saját elektromos kerékpárját. A RAD e név nyilvánvalóan rímel a tavaly ősszel, a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott RAK e-re, mely elektromos négykerekű nyilván kikerülhetett már jónéhány tini szobafalára.
A RAD e azonban valósabb, bármikor gyártásba küldhető lenne. Nincs benne semmi különleges, "csak" az Opel dizájnnyelve, minősége, garanciája, egy 250 Wattos villanymotor és lítium-ion akkumulátor, mely 20 km/órás átlagtempó mellett útfelülettől, a bringás tömegétől és hajtási erejétől függően 60-145 kilométeres hatótávot ad. A lemerült telep legfeljebb 2,5 óra alatt tölthető fel, a természetesen Opel FlexFix kerékpártartóra is tehető kétkerekű a megfelelő adapterrel az autó elektromos hálózatáról is tölthető, így az Opel villanybringája valóban többet tudhat a nem autós márkákénál.
Az is jó eséllyel elképzelhető, hogy sokan lesznek, akik a jó eséllyel hétszámjegyű vételárat szívesebben hagyják egy autószalonban, mint bárhol máshol, illetve már látjuk magunk előtt az ajándék villanykerékpárral promóciókat vagy a szervizelés idejére villanybringát adunk szervizakciókat.
Mindez persze jó és üdvözlendő, reméljük, hogy nem csak a villanybringázás, a hozzá, illetve a vele elképzelt közlekedési modellhez hasznos tömeges és biztonságos P+R parkolók is elterjednek majd hazánkban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?