Egy Suzuki Swiftet is árverezett a Sotheby’s aukciósház

Műkincsek és ritka sportkocsik között várta új gazdáját a Swift Cabrio

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van az a hely, ahol egy Swift ritkának számít, ilyen a nagy múltú Sotheby's aukciósház, a sok ritka kincs között egy amerikai piacra szánt vászontetős Geo Metro került kalapács alá.

A magyar utak dugig vannak Suzuki Swiftekkel, de azért akad olyan változata, amiből szinte alig találni. Az egyik ilyen a vászontetős Swift, amit sosem forgalmaztak itthon. A Suzuki kisautójának második nemzedéke nem csak nálunk lett népszerű, a világ több pontján készült, számos márkanév alatt, Geo, Chevrolet, Holden és Pontiac embléma is került a “mi autónk” orrára. A Sotheby's aukciósház most egy amerikai piacra készült Geo Metro Cabriónak keresett új gazdát.
Hirdetés
Az árverésre bocsátott kék színű modell 1992-ben hagyta el a gyártósort, de hiába telt el azóta 29 év, mindössze 64 ezer kilométer került a Metróba. Az eddig egyetlen tulajdonossal rendelkező Suzuki a napfényes Kaliforniában töltötte mindennapjait, így rozsdára nem kell számítani az új tulajdonosnak. A motortérbe a nálunk is jól ismert 1,3 literes, 68 lóerős erőforrás került, amihez a helyi sajátosságok miatt automataváltót kapcsoltak. Hiába egy viszonylag ritka modellről van szó, a szinte makulátlan négykerekű így sem ér sokat. A tengerentúli piacon ezek a modellek 2 és 4 ezer dollár (600 ezer és 1,2 millió forint) körüli összegbe kerülnek, itthon jelenleg egyetlen darabot sem hirdetnek a Használtautó.hu weboldalán. Az említett vászontetős első tulajdonosától került árverésre, szerény futása és hibátlan állapota miatt 4400 dollárt adtak érte az árverésen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?