Egyeduralkodó maradhat a Toyota Aygo

A szigorodó szabályozások a Toyota malmára hajthatják a vizet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes helyzetet teremt a jövőre életbelépő flottaátlag szerinti szabályozás, ugyanis pont az apró motorral szerelt miniautók tűnhetnek el a szalonokból.

Nem néznek fényes jövő elé az A-szegmens modelljei, a Fiat már erősen fontolgatja, hogy megszünteti a benzinmotoros kisautóit Európában. A 2020-ban életbelépő 95 g/km-es flottaátlag teljesítéséhez elektromos és hibrid modellekre is szükség van, a legapróbb négykerekűek viszont – az ár alacsonyan tartása érdekében – általában hagyományos szívómotorokkal készülnek, emellett persze a SUV divat sem kedvez a legkisebb kategóriának. Ezek az erőforrások alapvetően takarékosnak mondhatóak, de az előirányzott flottaátlagnál mégis több káros anyagot bocsátanak ki. A legkisebb haszonnal kecsegtető miniautók hibriddé alakítása pedig nem érné meg, mivel akkor az ár is jócskán megnőne, büntetés fizetése esetén pedig szintén az árcédulán szereplő összeg emelkedne, így akár a B-szegmens tagjainál is drágábbak lennének a miniautók.
Hirdetés
Szerencsés helyzetben van viszont a Toyota, mivel a 95 g/km-es flottaátlagot már most is teljesíti a japán gyártó (hála a sok hibridnek), így nincs szükség a modellpaletta átalakítására. A Toyota elnöke szerint igenis van helye a kínálatban a fiatalok körében népszerű Aygónak, mivel évente 100 ezer darab talál belőle gazdára, a számos hibrid modell pedig megteremti az Aygo létezésének lehetőségét. Ennek fényében 1-2 év múlva debütálhat az új Aygo, ami megtarthatja olcsó hajtásláncát, de elképzelhető, hogy némi emeléssel és műanyagozással a crossoverek felé is kikacsint. A Toyota elnöke szerint egyelőre nem éri meg ebben a kategóriában elektromos autót fejleszteni, bár ennek némileg ellentmond, hogy a Volkswagen már évek óta kínálja az elektromos up![/url]-ot, ami már Skoda és [url=https://www.autonavigator.hu/cikkek/haga-varosaban-vallattuk-a-villanyhajtasu-skoda-citigot]SEAT [/url]emblémával is kérhető. Mindenesetre jó döntésnek tűnik, hogy marad az Aygo, mivel úgy tűnik, hogy a konkurencia sietve távozik a szegmensből, így az Aygónak juthat a legnagyobb szelet a tortából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?