Egyensúlyban mindennel – Jaguar F-Type P450

Mintha mindent, ami jó, egyberaktak volna – Jaguar F-Type P450 AWD teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogy mi a jó 2020-ban? A Jaguar F-Type mindenképp. V8, kompresszor, 2 ülés, összkerékhajtás, de csak a biztonság kedvéért egy lapos sportkupéban tökéletesen behangolva. Szóval ilyen egy igazi Jaguar.

Megvilágosodtam. Legalábbis, ami a Jaguarról alkotott képet illeti a fejemben. 2013 óta várom az első kört az F-Type-al, de csak most jött el. Ez az autó már 7 éves modell, és még mindig készül, miközben sokkal, de tényleg nagyon sokkal jobb, mint bármelyik JLR termék. Mert ez az igazi, a Jaguar sportkupé, ezt tartja életben az összes eladott XE, XF, E-Pace, F-Pace és lakossági Land Rover. Azért kell annyi SUV-t eladnia, nem csak a Jaguarnak, hogy az ilyen szerelemgyerekek még létezhessenek. Pláne, hogy olyan fejlesztéseken mehessenek keresztül, mint például az upsizing, ez a modell V6 helyett V8-as motort kapott.

Nagyobb motorja lett, mint volt! Ki csinál már ilyet 2020-ban?!

Szerencsére a Jaguarnál épp ezen dolgoztak, mégiscsak érdemes volt megcsinálni az I-Pace-t és megspórolni több tonnányi CO2-t globálisan azért, hogy legyen V8-as sportkupéjuk. Tiszteletet mindenképp érdemelnek. De milyen az autó? Hét év elteltével kevés az esély arra, hogy egy modellt frissnek lássunk. Ennyi idő alatt máshol generációk váltják egymást, korszakok cserélődnek, szinte lehetetlen, hogy valami ennyi időn keresztül is csábító legyen az újautó-piacon. Az F-Type viszont az. Drasztikusan megváltoztatták az orrát, ami pont elég ahhoz, hogy teljesen más autónak tűnjön szemből. Ekkora változás facelift esetén nem szokott történni, de itt mások voltak a lehetőségek. Felépítéséből adódóan nagyjából mindegy volt, mi történik a lámpákkal, ezért azokat teljesen lehúzták a motorháztetőről, ami egyébként előrefelé nyílik. Ezzel a gyalogosokat is védeni tudják, a géptetőt két légzsák löki fel a szélvédő felőli sarkoknál. Persze ledesek a fényszórók és kitakargatósak, kimondottan ügyesen is teszik a dolgukat. Nem állt neki rosszul a meglepődött tekintet, de az már nagyon a ’10-es éveknek tűnik ehhez képest. Változtak a géptető szellőzői, előrébbcsúsztak, de hátul már nem ennyire feltűnő a változás, és ennek még örülhetünk is, az F-Type hátulról több mint rendben van.
Hirdetés

Egészen szolidak a méretei, alig 4,5 méter hosszú, kevesebb mint 2 méter széles, de a legjobb, hogy csak 1,3 magas, konkrétan derékig ér.

Nagy és sík lemezek az oldalai, a karosszéria nagy részét adja ki az autó orra, és szemtelenül hamar véget ér. Amikor az ajtók mögötti lemez keskenyebb, mint előtte, az már sejtet valamit, a kabin nagyon hátra került, és ezekből az arányokból már kiderül, hogy itt hátul senkinek nem lesz hely, de még mutatóba sem. Az F-Type kétüléses, a keret nélküli ajtókat feltárva ráadásul két erősen kagylósított bőrös sportülés látványa fogad. Mögöttük teljesen beépítették a helyet, két merevítés árulja el, hogy ott már a futómű bekötési pontjai vannak az ülések mögött. Került még ide Meridian hifirendszer bődületesen erős mélysugárzóval és némi csomagtartó is, amihez a merev kalaptartó miatt bentről nem férünk hozzá. Ezek olyan praktikumbeli részletek, amik nem is fontosak, be lehet rakni két fedélzeti bőröndöt, meg ilyenkor két kabátot, és ennyi legyen elég, két főnek tökéletes. Bőrbe varrtak minden lehetséges borítást, a teljes műszerfalat, középkonzolt, minőségi kárpit borít mindent, és az ég világon semmi nem szólal meg menet közben. A két kilógó merevítésből sejthető, hogy itt ezt nem viccelték el, de egy hétéves konstrukciótól nem feltétlenül várnánk, hogy olyan merev legyen, mint a legújabb autók. Ezt itt érzésre egy darab alumíniumból faragták ki. Bent szolid a változás, digitális műszerblokkot és 10 colos multimédiát kapott a legújabb Pivi Pro rendszerrel, ami tényleg jót tett neki, logikus és könnyen használható rendszer, a sebessége miatt is elég jól használható. A beltérben is pont az a jó, mint a külsőben, elegáns, letisztult, nagyon jó minőségérzetű. Ez egyrészt a formákból is származik, a harmónia nagyban hozzájárul a minőségérzethez, valahogy semmibe sem lehet belekötni. Kéz alatt van minden fontos kezelőszerv, egyedül a könyöklő tűnik rövidnek, de ez is csak arra ösztönöz, hogy két kézzel fogd a kormányt. Az utastér pont annyira sportos, amennyire még kényelmes és kellemes tud maradni, mert a Jaguar F-Type nem is teljesen sportautó, sokkal inkább egy gran turismo, amivel tényleg van kedve az embernek hosszú útra is indulni, mert a hajtás is pont ennyire kétoldalú. Az F-Type egy feltűnően minőségi autó, olyan, mint egy tökéletes kiegészítő, amin a varrások, a hajlítások mind a helyükön vannak. Ezzel együtt pedig a technikai részletekkel is brillírozik, pláne azok számára, akik fogékonyak és főként keresik a valódi mechanikai élményt. Ez nem a legerősebb változat, csak a közepes, de a korábbi V6-os motor helyett már ebben is ugyanaz az 5,0 literes motor szerepel, mint a csúcs F-Type R-ben, csak itt 575 lóerő helyett „hétköznapibb” 450 lóerővel. Kompresszorral támogatták meg, ami megint csak a klasszikusabb vonalat követi, a Jaguarnál még nem vette át turbó a hagyományos feltöltőt, ettől is más az egész autó, nem is hasonlítható semmihez a kategóriában.

Gombnyomásra éled fel az ötliteres blokk, a hosszú köszörülésből már sejteni lehet, hogy itt a vas meg fog szólalni és nem lesz visszafogott.

A fagypont közeli időjárásban is minden indítást megvártam nyitott ajtóval, mert amikor az AJ V8-as felébred, az egy olyan pillanat, ami előtt fejet kell hajtanunk. Amikor a hanggenerátor adja az élményt a legtöbb új autóban és az a szenzáció, amikor elismert zeneszerző komponálja meg a villanyautó hangját, ez itt bizony tiszteletre méltó dolog és akaratlanul is megjelenik egy könnycsepp a szemünk sarkában minden áldott indításkor. Töredelmesen megvárom, amíg a fordulatszámot visszaejti 1000 alá és fémes zakatolásba kezd a hideg motor. Ez az indítás utáni rövid perc mindig csöndben és meredt tekintettel zajlott végig. Sokszor vártam a mellettem ülőtől a kérdést, hogy miért nem indulunk, de valahogy mindenkinek leesett, hogy ezt a percet most meg kell élnem, amikor ez a V8 felébred. A brit V8-as motor erejét egy német ZF váltó vezényli le, ami minden bizalmunkat megalapozza, ezt szerencsére ők sem bízzák másra. Az összkerékhajtás ebben az esetben hasonlóan értendő a BMW xDrive-jához, vagyis alapvetően hátul hajt, mindössze csak az erő 30%-a mehet előre, szóval ez ilyen biztonsági dolognak tűnik inkább. Arra viszont tökéletesen elég, a nyálkás utakon téli gumikkal pont örültem annak, hogy néha elöl is rásegített, hozzá kell tennem, hogy mesterien. A kompresszor miatt nagyon hirtelen jön meg az erő, szinte azonnal ugrik az F-Type, és ez kanyarban lehet veszélyes is. Teszi a fenekét nagyon hamar, de nem agresszíven, és pontosan jól érezhetően. Ügyesen tartja kézben a menetstabilizátor és hatékonyan veszi el a gázt, nem feltűnő és még ki is használható, ha az ember bátor. Tökéletesen megbízható autónak tűnik a szórakozást tekintve, ha van elég hely és mersz a jobb lábunkban, akkorát lehet vele rajzolni kikapcsolt elektronikával, hogy utána pár percnyi zihálós szünetre meg kell állnunk, mert fergeteges, amit művel. Pont akkor és pont annyi erő jut előre, amivel tökéletes íven visszahúzza az orrát és közben még vált is úgy, hogy egy pillanatra sem tűnik el az erő. A hajtáslánc elképesztően potens, a motor ereje nagyon hamar és sokáig kihasználható, 7000 fölé forog, és odáig folyamatosan érkezik a teljesítmény.

Nincsenek teljesítménylépcsők, amitől az F-Type nagyon hamar kiismerhető, megtanulható, és ez a 450 lóerő pont annyi, amennyit ki is lehet használni.

Éles, amennyire egy sportautónak kell a mindennapokban, de nem annyira, hogy versenypályáért könyörögjön. Kényelmes annyira, amennyire nem akarod, hogy a közutakon fájjon, de sportautóval akarsz közlekedni. Megvan benne a mechanikai élmény, a fém alkatrészek súrlódása és a robbanások okozta hangok, amik a kipufogón keresztül távoznak és zeneként jutnak be az utastérbe. Nincs trükk, ez igazi. Padlóig nyomod a gázt és a tarkód koppan a kemény fejtámlán, a kipufogó üvöltése pedig egyre hangosabb, mintha sosem akarna elfogyni. Valójában is messze a vége, 285 km/h-nál, és az autópályatempót villámgyorsan éri el, a 100-at 4,6 másodperc alatt. Akkor is jó, ha éppen nem gyorsan megyünk vele, csak utazunk, a P450-nek pedig talán ez áll a legjobban. Egy elegáns túrakupé nagyon kényelmes utastérrel és feszes, véletlenül sem túl kemény futóművel, amivel hosszú úton is bőven vállalható lehet az F-Type.

Van benne szenvedély, van benne precizitás és egy jó adag brit komolyság is.

Ettől valahogy ez az egész összeáll, és nem egy baltával faragott izomautó lesz, hanem egy többfunkciós gép, ami minden neki szánt célra kimondottan jó. Ügyesen egyensúlyoz a gran turismo és a sportautó között. Azt hiszem, a P450 most egy elég sokoldalú hajtás az F-Type-hoz, ami tökéletes egyensúlyt ad ennek az autónak. Oltári dögösen néz ki, mocskosul jól szól és él a sofőr kezei alatt, boldoggá akarja tenni minden pillanatban. Engem sikerült.
Értékelés
Pozitív
Vezethetőség, minőség, összeszereltség, hifi rendszer, motor- és kipufogóhang, üléspozíció
Negatív
Susog az ülésfűtés, rövid a könyöklő
Árak
Tesztmodell alapára
37 340 000 Ft (2020.12.20.)
Tesztautó ára
41 959 253 Ft (2020.12.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
5000 cm3
Teljesítmény:
331 kW (450 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
580 Nm 2500-5000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4.40 s
Végsebesség:
285 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
11 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4470 mm
Szélesség:
1923 mm
Magasság:
1311 mm
Saját tömeg:
1838 kg
Össztömeg:
2150 kg
Tengelytáv:
2622 mm
Karosszéria-kivitel:
coupe
Csomagtér:
509 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
5000 cm3
Hengerek/szelepek száma:
8/32
Sebességváltó:
szekvenciális (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
580 Nm 2500-5000 1/min-nél
Teljesítmény:
331 kW (450 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
285 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4.40 s
CO2-kibocsátás:
252 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
11 l/100km
Fogyasztás a használónál:
18,1 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?