Egymillió hibridet hív vissza a Toyota

Újabb visszahívás a Toyotától, Prius és C-HR az érintett modellek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Negatívnak tűnhet, hogy a Toyota évről-évre újabb visszahívásokat jelent be, mégis pozitív, hogy minden lehetséges hibaforrást kiiktatnak, most Priusokat és C-HR-eket kell átvizsgálni.


Visszahívási akciót hirdetett ismét a Toyota, ám most nem a Takata légzsákok miatt, egészen új hibát fedeztek fel. A globális visszahívásban állítólag 1,03 millió autó érintett, 2015 és 2018 között gyártott Prius, Prius plug-in és C-HR modellek. A népszerű hibridek kábelkötegén találtak egy kritikus pontot, ahol kosz kerülhet a kábelre, így a jármű mozgásából adódó rezgések felsérthetik annak szigetelését. Ennek eredményeként előfordulhat zárlat, mely saját bevallásuk szerint kisebb tüzet is okozhat.
Hirdetés

Hogy ennek következtében bárki szenvedett-e sérülést, esetleg emiatt nagyobb balesetet, amiben életét vesztette volna, még a Toyota sem árulta el. A hibát azonban mindenképp kijavítják, amennyiben szükséges. A visszahívott autók közel fele Japán piacon fut, 200 000 Amerikában, 720 00 Kanadában a maradék pedig Európában. Az érintett autók tulajdonosai vélhetően fognak kapni értesítést márkaszervizüktől, az autót átvizsgálják, ha már megkopott a kábelköteg, kicserélik és pótolják a szigetelést az érintett helyen, ha még nincs sérülés a kábelen, akkor csak az utóbbit végzik el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.09.06. at 17:26
    Permalink

    Előbb-utóbb várható volt valami ilyesmi, aránylag új a technológia, kevés eladott autó volt idáig, mostanában szaporodnak el a hibridek. De legalább nem sumákolnak, kijavítják a hibát.

    • 2018.09.06. at 22:19
      Permalink

      Én a 12 millió autót nem mondanám kevésnek, és annyira nem is új.
      Kíváncsi lennék hány autónál dörzsölte ki a szigetelést a kosz 🙂 Gondolom betekerik szigszalaggal 🙂
      Az alja amúgy nagyon le van burkolva a légellenállás miatt, a motortér tisztább, mint az alulról nem burkolt autónál.

      • 2018.09.07. at 02:35
        Permalink

        Nem kevés, nem is állítottam ilyet. Újnak sem új, csak aránylag… Ami viszont tény, hogy eddig nem volt sok, most kezdenek elterjedni. Így értettem. Benne van a pakliban, hogy történik ilyesmi és sosem kellemes.

        • 2018.09.07. at 07:45
          Permalink

          A bejegyzett Toyota Hybrid Synergy Drive Kb egyidős a Common Rail rendszerrel. Amúgy Ferdinand Porsche egyik első munkája egy hibrid hajtáslánc volt, a Lohner Mixte 1900ból (A Porsche család salzburgi múzeumában élőben is megtekinthető http://egzostive.com/porsche-fahrtraum-2017/ ) ), a Toyota csoport számtalan célra fejlesztett (pl sportos a GS-ben, nagy tömegű a RX vagy a hatékonyságra kihegyezett Prius).

          Nekem kifejezetten szimpatikus hogy utána járnak a dolognak. El is sunnyoghatnák, mivel túl vannak a gariidőn (bár mintha a HSDre hosszabb lenne a garancia).
          Vannak cégek amelyek tojnának rá.

Vélemény, hozzászólás?