Egymilliónál tart a piac legegyedibb kisautója

Hiába készült már 1.000.000 darab a Citroën C3-ból, szinte egyik sem olyan, mint bármelyik másik

A Citroën C3 harmadik generációja ünnepelheti a jeles jubileumot, melynek apropóján a márka közzétette, milyen arányban választják a vevők az egyedi, néha megosztó külső extrákat.

Az évek, évtizedek alatt, ahogy nő a kisebb-nagyobb előnye néhány autóipari vállalatnak, úgy kebelezik be szépen lassan a versenyt nem bíró kisebb, önálló márkákat. Ugyan számos márka modelljei közül választhatunk, a tömegautók legtöbbje (talán csak a Mazdát leszámítva) hatalmas konszernek tulajdonában van, és a költségcsökkentés, a gyártás optimalizálása révén egyre nagyobb arányban a "családi" alkatrészhalmazból épülnek fel. Sajnos a költségcsökkentés hatását vásárlóként nem érzékelhetjük alacsonyabb árakban, legfeljebb az újabb technológiák szélesebb körben való elterjedésének örülhetünk, de az egyedi járműveket kedvelők egyre kevesebb opció közül választhatnak individualizmusuk kifejezéséhez.
Hirdetés
Szerencsére ott van a Citroën, ami bár korábban a PSA-csoport, most már a Stellantis égisze alatt működik, továbbra is egyedi, egészen konkrétan különc stílusú autókkal van jelen a piacon. Nem a biztos középutat választották konzervatív dizájnnal, a kevésbé merész vásárlóknak ott van a Peugeot és immár az Opel, a Citroën megosztó, furcsa, de az utakat mindenképpen színessé tevő kocsikat készít. Nem mindig végződik ez jól, sok Citroën eltűnt már a süllyesztőben, de a C3 majdnem két étvizedes pályafutása alatt óriási sikereket ért el. Több mint 4,5 millió darab kelt el beőle, amiből 1 milliót a jelenlegi, harmadik generáció tesz ki. 2016-os bemutatását követően tavaly frissült, hogy az aktuális márkaarculatot viselje magán, ennek köszönhetően ma is friss látványt nyújt az utakon. Európában a kisautók szegmensében szinte mindenhol a legnépszerűbb 7 között van, néhány piacon pedig, mint például Franciaországban, Spanyolországban, Dániában, Szlovákiában vagy Bulgáriában pedig a top 3-ban végez eladásokat tekintve. Nem véletlen egyébként előkelő helyezése északi szomszédunknál, ugyanis Nagyszombaton, Pozsonytól 50 km-re gyártják a francia kisautót. Bár már egymillió példány készült itt, a számos konfigurálási lehetőségnek köszönhetően kevés C3 hasonlít egymásra. Összesen 97 féle kombinációval választható az autó külseje: variálható a tető színe, a dekormintázata, az Airbump buborékok részleges színe, illetve van kéttónusú felni is. A megrendelt C3-ak majdnem fele a drágább felszereltségi szinteket kapta, a vevők 65%-a választott eltérő színű tetőt és karosszériát, és még ennél is többen pipálták be az Airbumpot az opciós listán. Az individualizmus mellett a komfort a Citroën másik jelszava, így a tavalyi modellfrissítés után megkapta a C3 is az új típusú, különösen kényelmes üléseket, és technológia terén sem kell szerénykednie a kisautónak, van Android Auto és Apple CarPlay a 7 colos érintőképernyőn, illetve egy sor vezetéssegítő rendszer is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?