Egymillióval rövidebb, egy turbóval több – Toyota Corolla

Fizetett hirdetés

Turbóval is érezhetően japán – Toyota Corolla Touring Sports teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelentős változás érte a japán márka rajongóit, szívómotor már csak a szedán Corollához kérhető, de mi lesz azokkal, akik a hibridet nem tudják, vagy nem akarják megfizetni? Nos, nem járnak rosszul.

Elbúcsúztak az Auristól és az Avensistől, cserébe a Corollát újra háromféle karosszériában kínálják a Toyotánál. A márka hű vásárlóit azonban zavarba hozhatta a helyzet, miszerint a klasszikus 1,6-os szívómotor már csak a szedánhoz érhető el. Megérkezett a turbókorszak a Corolla életébe is, a csapotthátú, valamint a kombi 1,2-es turbóssal, 1,8-as, valamint 2,0 literes benzinmotorral szerelt hibrid rendszerrel érhető el. A hagyományos szívó benzines megoldás tehát kimarad, azoknak, akik nem tudják, vagy nem kívánják megfizetni a hibrid rendszert, esetleg még valamilyen indokkal ódzkodnak a kettős üzemtől. Nekik már csak az 1,2-es turbómotor marad megoldásként. Hiba lenne a Toyota részéről, hogy beállt a sorba és kis turbómotort rakott a családi kombi modellbe? A próbakör után erre azért rácáfolnék, már csak azért is, mert egy japán autóról van szó, és ez nem csak lózung, minden kis rezdülésén érződik is. A Toyota 1,2-es turbómotorja tisztességes négyhengeres, nem úgy, mint a legtöbb hasonló teljesítményű ajánlat a piacon. Hasonló méretben egyébként a Daimler-féle 1,3-as négyhengeres csupán, a Volkswagen-konszern, a Ford, a PSA, a Hyundai és a Kia mind háromhengeres motorokkal dolgozik a kisturbós szegmensben. Próbáltunk már jót, de a legtöbb tapasztalat a háromhengeresekkel, hogy érezhetően kellemetlenebb a járásuk és elég vérszegények az alsó fordulatszámtartományokban. Hiába mutatnak papíron jól a számok, ha a való világban nem érződik erősnek, vagy harmonikusnak a motor, zavaróan sokat kell játszani a kuplunggal, esetleg a zajai zavaróak. Ilyen problémák nincsenek a Toyota 1,2-es turbójával, már az első indításkor bizalomgerjesztő selymes vibrálással kel életre. A Corolla Comfort felszereltségi szintjén még nincs kulcs nélküli nyitás, vagy gombos indítás így a klasszikus bicskakulcsot még be kell dugni és el kell fordítani. A Toyota Emil Frey[/url]-től kapott tesztautóban dolgozó 1,2-es turbómotor 114 lóerős és 185 Nm nyomatékú, ezek alapján nyilván nem túl vérbő, de ne higgyünk a számoknak.

Úgy osztották el a teljesítményt, hogy lineárisan érkezzen, ne turbómotorokra jellemző rúgásokkal.

A csúcsteljesítményt 5200-5600-as fordulatszám között tudjuk kihasználni, ennél viszont fontosabb, hogy a 185 newtonméteres nyomatékcsúcs már 1500-tól elérhető és egészen 4000-es fordulatig kitart. A száraz tények mellett a tapasztalat pedig az, hogy lineárisan, kiszámíthatóan használható ki a motor ereje, egészségesnek és egyszerűnek tűnik, alapjárat közelében sem erőtlen és hamar érkezik a teljesítmény. Karakterében sokkal kellemesebb, mint a legtöbb kis motor a piacon, felsejlik benne egy hangyányi abból, amit egy japán motortól elvárunk, vagyis a kiszámíthatóság és az egyszerű használat, ebben a turbómotorban ezek megvannak.
Hirdetés
Sportosnak nyilván nagy túlzás lenne nevezni, de épp a magasabb fordulaton is elérhető teljesítmény miatt könnyű vele a kigyorsítás és az előzés is. Bár hivatalosan 10 másodpercen túl futja csak meg a 100 km/h-s sprintet, érdemes arra koncentrálni, amit addig csinál, hiszen a városi közlekedésben 70 km/h fölött amúgy sincs túl nagy jelentősége. Kombiként persze az utazós jelleg is fontos, ehhez jó párosítás a hatfokozatú kézi váltó. A kapcsolási érzete jóval gumisabb annál, mint amit szívesen kapcsolgatnánk órákon keresztül a városi araszolásban, de még mindig a feszes és jól kapcsolhatóak közé tartozik. Könnyed és precíz, határozottan toyotás a kormányzás, ami mellé a puttonnyal is feszes karosszériát és határozott futóművet is kapunk.

Üresen nagyon agilis, könnyedén és egyszerűen vezethető autó.

Jóleső masszívitás érződik rajta, ez az 1,4 tonna körüli önsúly érdeme. Fogyasztását tekintve egy hosszabb teszt adhatná meg az igazságot, a Toyota szerint egy emberrel 5,8, teljes terheléssel pedig 7,2 liter a kombinált fogyasztás, a tesztautó kijelzője szerint egy személlyel, de városi üzemben is utóbbi a reális. Dizájnban most nagyot hozott a Toyota, legalábbis az én szememben egészen harmonikus és sportos is a megjelenés, utóbbit persze csak halványan hozza, ennyi elég is. Tesztautónk fényszórói az alapáras halogén izzósak, de már ez is ledes nappali menetfényeket kap, aminek érdekessége, hogy álló helyzetben más egység világít, mint menet közben. A Style csomag megrendelésével egyébként bi-LED fényszórók is elérhetőek, ezekre személy szerint inkább áldoznék, mint a Tech csomagra. Utóbbi látványos extrákat ad, például digitális műszeregységet és parkolóasszisztenst, persze hasznos pontjai is vannak, mint például az első-hátsó parkolószenzorok, az esőérzékelős ablaktörlő, az ülésfűtés, vagy az állítható deréktámasz.

A belső dizájn érdekessége, hogy a tesztautóban lévő, rendkívül jó hangulatot teremtő világos kárpit felár nélkül választható az egyszerű fekete helyett.

Vigyázni kell rá, de én csak ajánlani tudom, ha nem az általánosnak vett fekete veremben szeretnénk magunkat érezni. Csomagtere nem a kategória legnagyobbja, de az Octavia 640 literét utolérni nem valami egyszerű. A turbós Corolla így is szépen teljesít az 591 literével, aminek egy jókora hányadát a padló alatti kárpitozott rekeszben találjuk, ha nem rendeltünk pótkereket. Kiváló a helykínálat elöl, az ülések nagyon jól formázottak és ez igaz a hátsó sorra is. Középen nem ülnék hosszú ideig, de a szélsők támlarésze erősen formázott, oldaltartás ritkán jó ennyire a hátsó sorban. Nincsenek kellemetlen zajok, a 16 colos kerekekkel kényelmes a futás is és a masszív karosszéria miatt komoly autóban érezhetjük magunkat. Ezekkel is többet képes nyújtani egy ilyen Corolla a vetélytársaknál, és bár a hibrid az igazán jó választás, messze nem járnak rosszul, akik a turbómotor mellett döntenek. Az alap Corolla kombi egy kiválóan vezethető, határozottan japános precizitást nyújtó autó, így aki a korábbi értékeket keresi, meg fogja találni. Jelentős akcióval érhető most el az alapmotoros Corolla kombi.

Aki a széles választékot adó Outlet készletből szemezget, egymillió forinttal a listaár alatt juthat hozzá az új autójához.

Mivel a felhalmozott készletről azonnal elérhetőek az autók, a papírozástól függően egy-két héten belül a kulcsához is juthat a vásárló. A próbált modell listaára 7 335 000 forint a Comfort felszereltség, a Tech csomag és még néhány apróság miatt, de a fotókon látható autó most 6 335 000 forintba kerülne bárki számára, amiért hasonló felszereltségű és vezethetőségű kombihoz most nehezen juthatnánk a piacon újonnan.
Árak
Tesztmodell alapára
6 450 000 Ft (2019.12.10.)
Tesztautó ára
6 335 000 Ft (2019.12.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 5200-5600 1/min-nél
Nyomaték:
185 Nm 1500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4650 mm
Szélesség:
1790 mm
Magasság:
1435 mm
Saját tömeg:
1440 kg
Össztömeg:
1850 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
596 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
185 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 5200-5600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
CO2-kibocsátás:
132 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,2 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?