Egyre jobban várjuk a NIO érkezését, pláne az új kupé-SUV láttán

A NIO bemutatta az új EC7 kupé-SUV-ot, illetve a megújult zászlóshajót, az ES8-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európa ajtaján kopogtat a NIO, akár hazánkba is eljuthatnak a kínai márka villanyautói, melyek között immár egy kupé-SUV is megtalálható.

Forradalmi áttörést hozhat a NIO a villanyautók piacára, ugyanis eddig ők az egyetlen olyan márka, akiknek valódi esélyük van az akkumulátorcserés technológia elterjesztésére. Terveik között szerepel az európai piacon való megjelenés, Norvégiában már jelen vannak, de később akár itthon is elérhetők lesznek a NIO villanyautói és a cserepontjai. Utóbbiak pedig teljesen megszüntetik az elektromos autók hosszú töltési idejéből fakadó hátrányt, hiszen gyakorlatilag néhány perc alatt ki lehet cserélni a lemerült telepet egy feltöltöttre. A NIO ráadásul bemutatta a technológia következő szintjét, a harmadik generációs cserepontjukon a korábbinál 30%-kal több csere hajtható végre, ráadásul a cserepont kommunikálni is képes az autókkal, így akár sofőr nélkül is beáll az autó a szükséges pozícióba, a csere pedig automatikusan megtörténik.
Hirdetés
Új autóval is előrukkolt a NIO, az EC7 egy kupé-SUV, körülbelül a Tesla Model X méretosztályában játszik. Ám az amerikai riválishoz képest kevésbé bumfordi a hátsó traktus, az egyenesen lejtő tetővonal nemcsak elegáns, de az aerodinamikára is jó hatással van: a 0,23-as légellenállási együttható a NIO szerint a világ legjobb értéke SUV-oknál. Pozitívan hat ez a gyorsulásra is, a 100 km/h-ig tartó sprint a csúcsverzióban 3,8 másodpercig tart. A kupés tetővonal nem volt akadály az óriási üvegtető beépítésében, ami gombnyomásra több fokozattal is sötétíthető vagy világosítható. Tele van az EC7 a NIO fejlett önvezető rendszeréhez szükséges szenzorokkal is, illetve elsőként került a márka sorozatgyártású autójára aktív hátsó szárny. Emellett bemutatták az ES8 zászlóshajó SUV megújult változatát is, ami külsőre sokkal inkább igazodik az újabb NIO modellek stílusirányzatához. Mindkét modellben hangsúlyosak a puhán és ergonomikusan párnázott ülések, amiből a nagyobbik modell esetében hat is van, három sorban. 75 és 100 kWh kapacitású aksikkal érhetők el a modellek, Kínában már rendelhetők, remélhetőleg hozzánk is eljutnak előbb-utóbb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?