Egyre szerényebb mértékű autózásra futja a magyarnak

Kevesebbet, de még mindig a bevallottnál többet autózunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csökkent a hazai autóhasználat mértéke - derül ki egy friss felmérésből.


Míg a múlt héten a Használtautó Kft. elemzéséből azt tudhattuk meg, hogy még mindig feltűnően sok hirdetett autó óraállása található 100, illetve 125 ezer kilométeres értéknél, a Bosch megrendelésére a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által, idén januári és februári adatfelvétellel készíttetett felmérésből egyebek mellett az derül ki, hogy még a 20 évesnél idősebb autók is átlagosan évi 11 ezer kilométert tesznek meg. Ez az adat is a múlt hetiek tükrében arra enged következtetni, hogy a kilométerórákat továbbra is manipulálják.
Az óratekerés mértéke azonban (csakúgy mint a Használtautó Kft. tavaly év végén és idén júniusban is elkészített adatfelvételéből kiolvashatóan) a Bosch szerint is csökkent, ugyanis míg az idén harmadik alkalommal elkészített felmérésre 2010-ben a magyar autósok több mint fele nyilatkozta, hogy egy év alatt 10 ezer kilométernél többet tesz meg autójával, addig idén már csak a megkérdezettek 44 százaléka nyilatkozott így, egyre dominánsabb az évente csupán 5-10 ezer kilométert megtevők aránya.
Hirdetés

A 2400 hazai autós megkérdezésével készített felmérésből kiderül továbbá, hogy napjainkban a budapestiek is kevesebbet autóznak, mint korábban. Míg 2010-ben a fővárosiaknak közel 60, az idei adatok szerint tavaly már csak 40 százaléka tett meg évente több mint 10 ezer kilométert. Joggal tehető fel a kérdés: vajon lesz értelme behajtási díjat bevezetni a fővárosban?
Az idei adatokból jól látható, hogy jelenleg a vidéki városokban élők teszik meg a legtöbb kilométert gépjárművükkel - vélhetően nem jókedvből, hanem azért, mert számukra kevésbé jelent alternatívát a tömegközlekedés, mint a fővárosiaknak. Az autózási szokások természetesen a jövedelmi helyzettel is erősen összefüggnek, a legfelsőbb sávba esők érezhetően többet autóznak, de a nemi hovatartozás is döntő, a férfiak a nőknél többet autóznak a felmérés szerint.
Nem titok, hogy a fiatalabb, a legtöbb kilométert megtevő személyautók a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők birtokában vannak, a legtöbb kilométert ezek teszik meg, ám ahogyan azt már említettük, a 20 évesnél idősebb autók is átlagosan évi 11 ezer kilométert tesznek meg.
A Bosch számára a felmérés nyilvánvalóan az autók karbantartási igénye és tényleges javíttatása kapcsán volt érdekes, a Medián által idén felvett adatokból kiderül, hogy egyre kevesebben járnak márkaszervizbe, s az öregedő autópark tagjait inkább márkafüggetlen műhelyekbe viszik. A felmérés készíttetői vélhetően megnyugvással nyugtázták, hogy több mint 80 szervizpontot számláló hálózatuk az egyik legismertebb szervizháló az országban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:06
    Permalink

    Üdv Mindenki!

    Amíg 50-60km-re olcsóbb megoldás az autó már két személlyel, addig nem is lesz kevesebb, max az 1,2Fő/gk átlagról erősen fog tendálni az átlag a 2 felé. Ennyi!

    40Km-ről Bp-re(Köki átszállás, tehát a BKV-t még igénybe sem kell vennünk) egy kétgyerekes család, mint a miénk 1,5+6 éves gyerekekkel egy útra a dédikhez látogatásra (Monorierdő-Bp-Kunszentmiklós) Kökin átszállással nem elég 4.500,-Ft 99km egy útra. Ha beleveszem a Keletiből indulást (sebesvonattal a bokorugrós helyett), akkor már Metró+metró 3 jeggyel mehetünk, 1000-ért. Vagyis 5.500,-Ft. A “mi autónk” fogyasztása családdal pakolva 5,5-6l/100km. 4500Ft-ból kb11L-t veszek, 5.500,-Ft-ból meg 13-at 13l=220. Ennyiből a Dabason át oda vissza kb 130km-es távot meg majdnem 2x járom meg, ha a karbantartást is ráteszem, akkor is bőven 1,5 felett vagyunk még.
    Jó, nekem bérlettel már vmivel olcsóbb Bp-re bemenni a vonattal, de tovább már úgyis kell a jegy nekem is.

    A tisztaságot meg inkább ne is említsük se BKV-éknál, se a vasúton. Sajnos nap mint nap vonatozom, úgyhogy tapasztalom…

    A háztól házig és a nem vagyok menetrenhez igazítva érzésről meg inkáb ne is beszéljünk.
    Hol itt az alternatíva a kocsira?

  • 2017.10.30. at 21:06
    Permalink

    Nem vagyok hajlandó lemondani az autózásról.Nem iszom, nem élek drogokkal és egy eldugott kistelepülésen élek.Kénytelen vagyok autózni.Ha nem szeretném is életbevágó lenne.A helyi ellátottság kritikán aluli és nekem családom is van.
    Üzenem az illetékes elvtársaknak, hogy ők autózzanak kevesebbet és ritkábban cseréljenek járműflottát!

Vélemény, hozzászólás?