Egységesen drágulnak tovább az üzemanyagok
Áremelést hoz a hosszú hétvége a benzinnél és a gázolajnál is
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Míg szerdán a dízel fokozottan drágult, pénteken egységes áremelést kapnak az üzemanyagok. A hosszú hétvégén már emelt áron tankolhatunk majd.
Péntektől újabb 4-4 forinttal többet kell fizetni a benzinért és a gázolajért is
Szerdától literenkénti 2 forinttal kerül többe a 95-ös benzin, 4-gyel a gázolaj. Péntektől azonban mind a benzinért, mind a dízel üzemanyagért újabb 4 forinttal többet kell majd fizetnünk - tudta meg a Holtankoljak.hu. Az újabb korrekcióval a 95-ös benzin literára már 311, a gázolajé 312 forintra emelkedik.
Még mindig odébb vagyunk a 2012-ben adódott 450 forintos csúcsáraktól, de a február 24. óta tartó, egy-egy alkalommal ugyan elmaradt drágulással az elmúlt 2,5 hét alatt is 12 forinttal nőtt a benzin, 16-tal a gázolaj ára. Igaz persze, hogy az egyes töltőállomások között még ennél is jelentősebb, akár literenkénti 30-40 forintos eltéréseket is tapasztalhatunk, így csakis azoknak érdemes előre tankolniuk, akik amúgy is elhaladnak olcsóbb kút mellett. A hosszú hétvége előtt viszont fokozottan érdemes lehet előre gondolkodni.