Együttműködéssel csökkent költséget a Ford és a Volkswagen

Időben lépett a Ford és a Volkswagen, hogy növeljék hatékonyságukat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem új keletű a Ford és a Volkswagen fejlesztési együttműködése, ami főként most, az autópiac lassulása miatt érhet sokat nekik.

Kegyetlenül érinti az autógyártókat az autópiacok visszaesése, hiszen szerényebb volumenre esik a fejlesztési költségük, ami felfelé viheti a modellek árait. Erre régi megoldás az autógyártók fúziója. Minél magasabb példányszámra, akár minél több márka minél több modelljére esik egy-egy fejlesztési költség, annál hatékonyabb lehet a termelés. Sok esetben egy-egy nagyobb gyártó úgy ment meg kisebb (vagy akár hasonló méretű) márkákat, hogy felvásárolja azokat, a nagy márkák számára pedig szintén egy előremenekülési lehetőség, ha fejlesztési fúziókat kötnek.
Hirdetés

A Ford és a Volkswagen - hangsúlyozottan kereszttulajdonlás nélküli, ám a hatékonyságuk javítását célzó - együttműködéséről már tavaly is lehetett konkrétumokat tudni, most pedig újabb részletek érkeztek. Azt már korábban is tudtuk, hogy a haszonjárművek kapcsán fognak együtt dolgozni, ehhez jött még két - ma népszerű - terület, az elektromos és az önvezető autók.
Hirdetés
Első lépésként, már 2021-ben jön a Volkswagen Caddy alapú (és VW gyártású) Ford kisáruszállító, majd egy Ford által tervezett 1 tonnás furgon is, ami majd mindkét gyártó kínálatában helyet kap. 2022-től érkezik a Ford által tervezett közepes méretű pickup Volkswagen emblémával, magyarán a Volkswagen Amarok utódja a Ranger alapjain. 2023-ra várató a Volkswagen MEB platformján a Ford elektromos modellje, mely a már jövőre piacra lépő Mach-E mellett még hangsúlyosabb zéró emissziós modelljük lesz. 2023-tól a Ford azzal számol, hogy több éven át, évi 600 ezer elektromos modellt építenek majd a Volkswagen MEB platformjára, ami persze eltörpül ahhoz mérten, hogy a két vállalat arra számít, hogy a termékek életciklusa során az együttműködés ideje alatt összesen 8 millió darab készül majd a három haszongépjárműből, vagyis a közepes méretű pickupból és a két áruszállítóból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?