Ehhez a hidrogénautóhoz jogsi sem kell, elég egy KRESZ vizsga!

Németországban már vezetni is tanítanak az üzemanyagcellás Toyotával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Saarbrückenben megnyílt a világ első olyan autós iskolája, ahol nem csak környezetbarát járművekkel, de akár az új hidrogén üzemanyagcellás Toyota Mirai szedánnal is gyakorolhatnak a jogosítványuk megszerzésére törekvő, mégis környezettudatos diákok.

A németországi VooVoo Drive autós iskola alighanem az egész világon elsőként bővítette második generációs hidrogén üzemanyagcellás Toyota Mirai szedánokkal járműparkját. A hátsókerék-hajtású, felsőkategóriás szedán 100 kilométeren 0,89-0,79 kilogramm hidrogént fogyaszt, három tartályának összesített kapacitása pedig 5,6 kilogramm, így az autó akár 650 kilométert is képes megtenni egyetlen feltöltéssel.
Hirdetés
A Miraiban a hidrogén szerepét nem úgy kell elképzelni, mint a hagyományos járművekben a benzinét: a nagy nyomású tartályokban tárolt hidrogén a légköri oxigénnel kölcsönhatásba lépve elektromos áramot és vizet állít elő. Így tehát az autó elektromos, töltése mégis csak néhány percet vesz igénybe. Helyszíni károsanyag kibocsátása sincs, ami jön belőle, az is ártalmatlan, tekintve, hogy a termelt vízmennyiségben igen nehéz lenne megfulladni. Anke Rehlinger, a tartomány gazdasági minisztere az autókat felavató ünnepségen elmondta: „Ha nagyvárosainkban szeretnénk javítani az életminőséget, óvni a légkört és biztosítani a közlekedés folytonosságát, új mobilitási koncepciókra lesz szükség. Itt jön be a képbe a hidrogén, amely a Saar-vidék számára a jövő mobilitásának a kulcsát jelentheti.” Beszédében később azt is hozzátette, hogy „Az autós iskolák kulcsszerepet játszhatnak ebben a folyamatban. A kezdők magabiztosan fordulnak az alternatív hajtású járművek felé, és a kezdetektől tudatosan beépítik vezetési stílusukba a környezet védelmét. Ezért külön örülök annak, hogy a VooVoo Drive autós iskolának volt mersze megtenni ezt a hatalmas lépést.”
Hirdetés
Az iskola eddig sem zárkózott el az innovatív megoldásoktól, CNG üzemű és akkumulátoros elektromos autók mellett teljesen emissziómentes üzemű 3D autós szimulátorban is oktatták a diákokat, mostantól azonban a második generációs Toyota Mirai is ott szerepel a lehetőségeik között. Az elődmodell több európai országban jutott már fontos szerephez: taxi és fuvarmegosztó szolgáltatások, tűzoltók és rendőrök, politikusok és egyházfők egyaránt döntöttek mellette, valószínűleg az új Mirai is hasonló sikereket ér majd el. Mindezt úgy, hogy Németországban sem túl ideális még a töltőhálózat, jelenleg 92 ponton tankolható hidrogén a szövetségi köztársaság területén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?