Éjszaka sztrájkoltak a Mercedes kecskeméti gyárában

15%-os bérnövelést szeretnének a Mercedes kecskeméti dolgozói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután tegnap eredménytelen bértárgyalást folytatott a Vasas Szakszervezeti Szövetség sztrájkbizottsága a vállalat vezetésével, éjszaka 2 órás sztrájkba léptek.


A Mercedes-Benz kecskeméti (a CLA-t kizárólagosan, illetve a B-osztály egyes kiviteleit is gyártó) üzemének egyes dolgozóit képviselő Vasas Szakszervezeti Szövetség a 2017-es évre szóló 15 százalékos béremelés eléréséért tárgyalt a gyár menedzsmentjével tegnap - eredménytelenül. A sikertelen egyeztetést követően a helyi Vasas alapszervezet bizalmi testülete és a sztrájkbizottság úgy döntött, hogy csütörtök hajnalban 0 óra 30 perctől kétórás sztrájkkal adnak nyomatékot követelésüknek.
Miként arról a Vasas Szakszervezet hírt adott, a sztrájkoló dolgozókat a hideg idő ellenére is az udvarra „zavarták”. A Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztségviselőit nem engedték be a gyár területére.
Hirdetés
A sztrájk kapcsán természetesen a másik felet, azaz a Mercedes-Benz gyárának képviselőit is megkérdeztük, az alábbi információkat kaptuk:
„2016. 11. 24-én hajnalban a kecskeméti Mercedes-Benz gyár néhány munkatársa munkabeszüntetést tartott.
A munkabeszüntetésben résztvevő munkatársak az üzemi étkezdében gyűltek össze.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége már megegyezett a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) egy többlépcsős, két évre szóló, a korábbiakat jóval meghaladó bérfejlesztésről.
Ezt a megállapodást a Vasas Szakszervezet nem írta alá.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége kész a VASAS Szakszervezettel további megbeszéléseket folytatni.
A megértésüket kérjük, de a megbeszélések tartalmáról nem áll módunkban bővebb információt adni.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban a tervek szerint zajlik a termelés.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?